„Ekkor történt az a fordulat életemben, ami tulajdonképpen megoldotta az anyagi gondjaimat, és lehetővé tette, hogy tovább írhassam a magam dolgait. Egy szép napon, ’57-ben vagy ’58-ban, feljött Kállai Pista barátom, aki sikeres vígjátékszerző volt. […] Volt egy félig megkezdett darabom, de én soha nem tudtam a cselekményt kitalálni. Kitaláltuk együtt a cselekményt, én pedig megírtam hozzá a dialógokat. Így írtunk aztán négy vagy öt vígjátékot az évek során […], meg lehetett oldani, hogy négy hónapig, fél évig darabot írtam, utána pedig visszamehettem regényt írni. Furcsa életforma volt, nem is mondtam senkinek, hogy regényt írok, csak Kállai Pista barátom tudott róla.” (Interjúrészlet)

*

„A Színházi Intézetbe jártam, hogy elsajátítsam a technikai fogásokat. Az Intézetben megvoltak a régi színházi lapok, amelyeknek a ’30-as években mindig volt színdarab-mellékletük. Így olvastam el egy csomó vígjátékot, meg az összes Molnár Ferenc darabot persze, amelyek közül egyiket-másikat ma is zseniálisnak tartok, az Egy, kettő, három szerintem csodálatos, csak soha nem tudták még előadni a kellő tempóban. Szívesen nézek jó vígjátékot, de nem vagyok vígjátékíró, a színpad maga pedig nem érdekel. Színpadra csak az írjon, akinek valami különleges célja van a színpaddal, forradalmasítani akarja, mint mondjuk Brecht, akit egyébként nem szeretek, de elismerem. A színpadi technikáról egyébként a legtöbbet Molnár Ferenctől tanultam. A színpadi tudása olyan nagy hatású volt, hogy azt hiszem, itt éreztem meg először, hogy egy írásnak van szerkezete, tehát röviden és tömören: tudni kell a mesterséget.” (Interjúrészlet)

*

„Amikor ’59-ben elkészült a Bekopog a szerelem, azt mondta Fodor Imre igazgató, hogy ide egy igazi régi pesti sláger kellene. […] G. Dénes Györgyöt megnyerte szövegírónak, Zsütinek persze fogalma sem volt, hogy mit kell csinálnia, és elkezdett munkásmozgalmi szövegeket írni. […] Felmentem hozzá és mutatta, mit írt addig. Mondom, ne marháskodjál már, nem ilyen kell ide, ezek rákosista szövegek. Hát mi a fenét? Eszembe jutott egy régi Stan Kenton-szám, ha jól emlékszem, valahogy úgy hangzik, hogy »Járom én az éjszakát, sehol egy ember«. Csak ez kellett neki, egy pillanat alatt megírta a Járom az utamat, és hallatlan sláger lett.” (Interjúrészlet)

*

Ha zavart is esetleg, hogy miért magasztalnak fel rossz írókat és én például miért vagyok mellőzve, ez mégsem jelentett valódi problémát, hisz mindent elkövettem azért, hogy ez így legyen. Délelőtt úszni jártam a Lukács uszodába, aztán írtam, gondolkodtam, este sétáltam, a zenés vígjátékokból éltem, Albina sokat dolgozott, így hát megvoltunk. Számomra mindennél fontosabb volt a függetlenség, de ez nem volt tudatos elhatározás, mint ahogy most annak tűnhet, ez egyszerűen a természetemből fakadt. Nem azért maradtam ki, mert valami független zseninek tartottam magam, aki elhatárolódik és lenézi ezt az egész dolgot, csak láttam, hogy sajnos rossz könyveket, hazug kritikákat írnak, semmi nem igaz: van egy nómenklatúra, ahol rossz írók szerepelnek az élen, úgyhogy legjobb ettől távol tartani magamat. Nekem a Bekopog a szerelem című vígjáték, benne a Járom az utam-féle slágerrel tökéletesen megfelelt, a József Attila Színháztól kezdve eljátszották az összes népi demokráciában a darabot, meg tudtam élni belőle egy jó darabig.” (Interjúrészlet)

*

 

„Írtam a magam szövegeit, amik egyszerűen nem akartak semmivé sem összeállni. E mindennapos kudarcokból álltak az én »tanulóéveim«, amit akkor nem vettem észre, és nem is mertem volna így felfogni, mert se az anyagi helyzetem, se semmi nem indokolta, hogy visszavonultan filozófián törjem a fejemet, és olyan dolgokat írjak, amik nem jövedelmeznek.” (Interjúrészlet)

 

 

 

 

Zenés vígjátékok:

A szerelem nem válóok (zene: Fényes Szabolcs, 1959)

Bekopog a szerelem (zene: Horváth Jenő, 1960)

Doktorkisasszony (zene: Hajdú Júlia, 1962)

Cyrano házassága (zene: Fényes Szabolcs, 1963)

Csacsifogat (zene: Fényes Szabolcs, 1964; tévéváltozat: 1984)

vissza