„Ment egy rossz vígjátékom Kelet-Németországban, de a honorárium nem volt átutalható, sem beváltható, és azt mondták, hogy éljem fel ott. Kaptam kiutazási engedélyt Kelet-Németországba, ami roppantul felizgatott, mert ’45 óta nem voltam Németországban. […] Akkorra már jócskán felpakoltam magam német kultúrával, főként Thomas Mann-nal, s ami tőle kiágazott, sikerült antikváriumokból néhány Nietzsche-könyvet is beszereznem, vagy Theodor Storm írásait, aki gyönyörű esszét írt Thomas Mannról. A német emigráció rettenetesen érdekelt, a Doktor Faustus pedig azóta sem hagy el. Úgyhogy nagy izgalommal mentem Németországba, és a Sorstalanságot írva alig vártam, hogy meglássam Buchenwaldot.” 

 

„’64-ben viszont felnőttként, egészen más szerepben mentem oda, színházi emberekkel találkoztam, úgyhogy közvetlenül egyáltalán nem lendített a Sorstalanságon, semmit.

Weimar és a színterek sokszínű átváltozása teljesen megdöbbentett, pontosabban az, hogy az ember emlékei és a mai táj között milyen mérhetetlen szakadás rejlik, s ez rádöbbentett az ember önmagával szembeni idegenségére is. Volt egy titkos motívum, amit nem tudtam, és ma sem tudnék pontosan definiálni – magamban munkának neveztem azt, amit ennek az embernek ott el kell végeznie. Ez a munka az azonosulásnak arról a megrázó pillanatáról szól, amikor a mai felnőtt ember és a koncentrációs táborban szenvedett rab közötti kapcsolat megszületik – s aztán ez mégsem sikerül. Amit keresett, amit várt a környezettől és önmagától, sehogy sem tud megtörténni. Sajnos nemigen értették, hogy milyen munkáról beszélek, hogy mit is kellene felidézni, mert nekünk, magyaroknak rossz a viszonyunk saját emlékeinkhez. Minél többet felejtünk, minél kevésbé áll össze egy élet, minél kevésbé van központi magva, annál jobb. Nincs szükség kontinuitásra, hiszen itt folyton különböző rendszerek követték egymást, az embernek el kellett felejtenie a saját, korábbi életét, hogy a következőhöz is alkalmazkodni tudjon.” (Interjúrészlet)

*

„Rendkívül csalódottan jöttem haza… […] Valaki egy hajdani tetthelyre látogat, de hogy miért és mit is keres ott valójában, nem tudja. Én se értettem, mi az ördögöt kerestem ott, aztán utólag lassan rájöttem, hogy az ember hiúságból megy oda. Szeretné megmutatni magát a néma helynek, hogy él, egyáltalán, hogy van. Szeretné a helynek megmutatni magát új emberként, szeretne valami tiszteletet kicsikarni…” (Interjúrészlet)

 

vissza