Elindult az ingyenes Kertész Imre-emlékséta Budapesten

Kimagasló érdeklődés mellett, már az első sétanapon csaknem félszáz résztvevővel, elindult a Kertész Imre-emlékséta Budapesten, március 20-án. A „Sors és sodródás” címmel a Kertész Imre Intézet szervezésében, a Hosszúlépés. Járunk? együttműködésével megvalósuló program olyan VII. és VIII. kerületi helyszíneken kalauzolja végig az érdeklődőket a következő hetekben, amelyek ihletői lehettek Nobel-díjas írónk számos alkotásának.

A Kertész Imre Intézet elsőként tavaly júniusban indította el ingyenes Pilinszky-irodalmi sétáit a Hosszúlépés. Járunk? együttműködésével, Pilinszky 100 programsorozatának keretében. A költő életének legfontosabb helyszíneit és műveit bemutató sétákon több mint 600-an vettek részt november 27-ig, de az időpontokra közkívánatra még decemberben is jelentkezhettek a Pilinszky-rajongók. 

Az ingyenes Kertész Imre-emléksétát az irodalmi Nobel-díj odaítélésének és átvételének 20. évfordulója alkalmából zajló programok sorában indította útjára a Kertész Imre Intézet. Az érdeklődők július végéig 20 alkalommal járhatják végig az író gyermek- és ifjúkorának meghatározó helyszíneit, egykori lakóhelyeit, megidézve azt a világot, amely számos alkotásának volt ihlető forrása.

A Gutenberg térről induló séta egyebek között olyan állomásokat érint, mint az egykori csillagos ház a Vas utcában, ahol lakott a gyermek Kertész Imre is, a Világosság című lap egykori szerkesztőségi épülete, ahol az író dolgozott, vagy Wichmann Tamás kocsmája, ahol a Kaddis a meg nem született gyermekért című művéből először olvasott fel.

Az életút-séta egyes állomásain nemcsak Nobel-díjas írónk, hanem Márai Sándor, Mándy Iván, Nemes Nagy Ágnes és József Attila művei is elhangzanak Kiss Eszter színművész tolmácsolásban. Az ingyenes séták a Kertész Imre Intézetet is fenntartó Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány támogatásával, a Hosszúlépés. Járunk? együttműködésével valósulnak meg.