„’44-ben elmúltam tizennégy éves, tehát leventei kötelezettség alatt álltam. Kisegítő előkészítő ifjú, így hívtak hivatalosan, és megmondták, hogy dolgoznom kell. Dolgoztam is egy ideig Berger úrnál, aki borászati gépeket gyártott, préseket meg nem tudom miket, de miután ő is zsidó volt, rövidesen be kellett zárnia az üzletét. Ezután behívtak az elöljáróságra, amely a Baross utcában volt, és azt mondták, vagy magam választok munkahelyet, vagy pedig ők adnak egyet. Azt válaszoltam, hogy adjanak. Így kerültem a Shell Kőolajfinomító Művekhez, ahová tizennyolc másik fiút is kirendeltek, és kőművesmunkát végeztünk reggeltől estig. Ez, tekintettel arra, hogy azt hazudták, a háborút meg fogják nyerni, nem volt időhöz kötve. Beosztottak, ez volt a kényszermunkahelyem tulajdonképpen, ahol reggel hétkor kellett megjelennünk. Civil kőművesek közé kerültünk, míg le nem bombázták az olajfinomítót. Márai a Naplójában ír ezekről a nagy bombázásokról. […] Mi, fiúk szerettük a munkát, kedvesek voltak a kőműves emberek, maltert kellett a kezük alá hordanunk. Nem volt semmi baj, élveztük a dolgot, gyalog mentünk a város széléig, a határátlépéssel sem volt soha semmi gond, míg egy reggelen… Mint évek múltán megtudtam, aznap, 1944. június végi napján a csendőrök körbefogták Budapestet. Tudni kell ehhez, hogy Pesten a rendőrök voltak az illetékes hatóság, vidéken viszont a csendőrség.” „A csendőrök puccskísérletét estére feloszlatták, mivel Faragho Gábor altábornagy, aki Horthy és a csendőrök közötti összeköttetést tartotta fenn a Honvédelmi Minisztériumban, tudomást szerzett a puccsról, amelynek az lett volna a célja, hogy Horthyt megdöntsék, és ezzel Budapesten is elkezdődhessenek a deportálások. Mire azonban Faraghonak sikerült ezt valahogy elhárítania, addigra én már Budakalászra kerültem a téglagyárba…” (Interjúrészlet) |
„…anyám karakterét jellemzi, hogy kapott egy levelet, amelyben Kató, a mostohaanyám értesíti őt az eltűnésemről. Anyám nem törődött bele, bement a Honvédelmi Minisztériumba. Nagyon szép, elegáns dáma volt, és följutott valami illetékes századosig vagy őrnagyig, aki őt annak rendje és módja szerint fogadta. Asszonyom – mondta –, legalább a sárga csillagát vegye le, az Isten áldja meg. Nagyon kedves volt hozzá, és elmesélte neki, hogy igen, tud ilyen esetekről. Ezeket a fiúkat Erdélybe viszik, és a fakitermelésben foglalkoztatják őket. Ezt az információt kapta az anyám. Hozzátartozik anyám karakteréhez, hogy őt ez rendkívüli módon megnyugtatta. A gyereknek nem árt, hogyha dolgozik egy kicsit, ez volt a hozzáállása, így aztán megnyugodva távozott. Később ő is gettóba került, de kétszer megszökött. Kezdetben volt még arra lehetőség, hogy akinek rendkívüli iratai voltak otthon, és be akarta mutatni őket, az kapott maga mellé egy rendőr kísérőt, hogy elmenjen értük. Anyám akkor már Pesten kívül volt valahol, nem Budakalászon, de valami budai téglagyárban, és azt mondta, hogy neki vannak ilyen iratai. Na most, az anyám, ahogy kikerültek a lőtávolságból, rettenetesen lehordta a rendőrt, s neki szegezte a kérdést: »nem szégyelli magát?« – és az elszégyellte magát. Anyámnak így sikerült megszöknie, de nem tudom, vajon mi történhetett a rendőrrel?” (Interjúrészlet) |
| Kertész Imrét Budapestről először Auschwitzba deportálják, majd onnan egy 2500 fős transzporttal 1944. július 16-án Buchenwaldba szállítják; 64921-es fogolyként kerül nyilvántartásba – ezt követően Buchenwald egyik altáborába, az ún. „Kis Tábor”-ba kerül. Másnap, 1944. július 17-én Buchenwald tábori orvosa „munkára foghatónak és tovább szállíthatónak” nyilvánítja. 1944. július 20-án egy 1250 fős transzporttal a buchenwaldi központi táborból az alig néhány héttel korábban létesített külső altáborba, a BRABAG (Braunkohlen–Benzin AG) Zeitz melletti rehmsdorfi táborába kerül. Kezdetben a foglyokat sátrakban helyezik el Tröglitzben. 1944/45 fordulóján a fogva tartottakat a rehmsdorfi üzem közvetlen közelében újonnan felállított barakkokba költöztetik. 1945. február 7-én Kertész Imre egy 1500 fős transzport listáján szerepel, mikor is a rehmsdorfi altáborból Buchenwaldba szállítják. Ennek az úgynevezett „rokkanttranszportnak” az állománylistáján a neve után egy kereszt található: „elhalálozott”. Az 1945. február 18-i ’napi jelentésben’ Kertész Imre ismét a buchenwaldi altábor „59-es barakkjában elhunyt” bejegyzéssel szerepel. A fogolyállományról készült jelentésben a „fogyadék” rovatban szintén 1945. február 7/18. dátummal és egy kereszttel jelölve („elhunyt”) olvasható a neve. Kertész Imre valamennyi SS-dokumentumban 1927. 11. 9-ei születési dátummal szerepel, vagyis [túlélése érdekében] Auschwitzban két évvel idősebbnek tüntette fel magát. Az 1945. május 6-i keltezésű amerikai kérdőíven a születési dátuma már ismét helyesen szerepel: születési éve 1929. (Kertész Imre fogva tartásának állomásai a buchenwaldi archívum dokumentációs anyaga alapján) ** „Amikor bejött egy betegszállító transzport, csupa halott, félhalott, akkor először az egészségügyi kommandó kezébe kerültek. […] Kommunisták voltak egyébként e kommandó tagjai. Egy ilyen ember lehetett az is, aki megnézte, hogy működnek-e a reflexeim, hogy pislogok-e még egyáltalán… Kivittek egy kőbarakkba, onnan egy kiváltságos kórházba, onnan tovább egy másikba, és ott éltem túl az egészet. Azóta próbáltam érdeklődni, de nem tudom kideríteni, hogy mi volt pontosan ez a kiváltságos kórház.” – „…a kórházról magáról annyit tudtam mondani, hogy »Saal Sechsnek«, azaz Hatos kórteremnek nevezték. Hiába faggattuk azonban a dossziékat, a tényeket, az egész rendelkezésünkre álló anyagot, semmi nyomát nem találtuk ennek az intézménynek. Létezésének egy közvetett jelére mégiscsak rábukkantunk. A buchenwaldi fogolynyilvántartásban szerepel ugyanis egy úgynevezett »fogyadék«, mégpedig »Kertész Imre, 64921-es számú magyar zsidó fogoly«, meghalt 1945. február 18-án. Ez kétségbevonhatatlan nyoma volt annak, hogy valaki, vagy valakik töröltek a listáról, nehogy a tábor esetleges felszámolása során, mint zsidó foglyot, megöljenek.” (K. dosszié) „Végül egy délben a hangszóróból felhangzott a parancs: minden SS-katona hagyja el a tábort »de sürgősen«. Pár óra múltán a távolból ide hallatszott Patton tábornok diadalmas tankjainak motorzaja. Már aznap éjjel minden ágyra egy tábla Hershey csokoládé, s egy doboz Lucky Strike cigaretta repült. A konyhán sűrű gulyáslevest főztek. Mohón faltuk a levest, de a nehéz étel elfogyasztása többek halálát okozta. Április 11. volt. A dátumot mindenfelé mormolták körülöttem. A hangszóróba, amely eddig az SS parancsszavait közvetítette, bekapcsolták a BBC-t, amely a Weimar közelében fekvő Buchenwald koncentrációs tábor felszabadításáról adott hírt. Furcsa volt Buchenwaldban a Buchenwaldról szóló megilletődött, döbbent tudósítást hallgatni. Furcsa volt visszatérni az emberiség világába.” (K. dosszié) * „Amikor az amerikai hadsereg megjelent, az ember azt hitte, hogy az angyalok érkeztek meg. Fogalmuk nem volt, mi az a koncentrációs tábor, nem győztek ámulni, de hamarosan felállítottak egy orvoscsoportot, mindenkit lemértek, engem is, körülbelül két hét múltán huszonkilenc kiló voltam, de akkor már hízásnak indultam, mert jó volt a koszt. […] Az amerikaiak egészen csodálatos életet teremtettek, felpezsdült a tábor, én is kaptam egy igazolványt, amivel kijárhattam a városba.” (Interjúrészlet) |