„…azért kerültek ide főként zsidók, mert akkor még nem voltak ugyan zsidótörvények, de már korlátozott számban vettek föl zsidó származású diákokat a gimnáziumokba, s emiatt borzasztó fontos volt, milyen eredményt viszek az elemi iskolából.” – „…jól tudták, hogy csak jeles bizonyítvánnyal vesznek föl, úgyhogy megkaptam mindenből a jelest. De utáltam a tanulást, nem értettem a matematikát, máshova figyeltem órákon, nem voltam jó gyerek. Erről többször is írtam különféle kontextusokban. Nagy nyomást jelentett a család, apám kis fakereskedő volt, szegény ember, és szerette volna, ha a fia többre viszi. Mindig elmondta, hogy milyen áldozatokat hoz azért, hogy tanulhassak…”  (Interjúrészlet)

*

„Éjszaka pedig olvastam. Szerettem a May Károly-könyveket, imádtam Dickenstől a Régiségek ócska boltját, amit dunyha alatt olvastam, nehogy meglássák a szüleim. Dunyhával kellett takaróznom, azt is utáltam. Volt egy kis csiptetős lámpám, ami körülbelül két perc alatt átforrósodott, a dunyha alá tettem, a kezem összeégettem, borzalmas volt, a dunyhán pedig barna égési foltok keletkeztek. De ezt a könyvet vadul olvastam, miközben persze nem értettem, miről is szól pontosan. Apámék nem voltak különösebben művelt emberek, de megvolt a Bűn és bűnhődés Dosztojevszkijtől, és azt is próbáltam elolvasni, izgatott a gyilkosság. A vége annyira megtetszett, hogy kívülről megtanultam, sokáig fel tudtam mondani az utolsó oldalakat, amikor Raszkolnyikov megtér és megbánja bűneit, ott van Szibériában és jól érzi magát – ez hatott a Sorstalanságra, egész biztos. (Interjúrészlet)

*

„Erről az időről csak azt tudom mondani, hogy félálomban éltem meg, minden reggel arról álmodoztam, hátha lebombázták a gimnáziumot, de mindig megvolt, a gimnáziumot megkímélték… Nem voltam jóban se önmagammal, se a szüleimmel, se a körülményekkel, valami nagy hazugságban és főként elveszettségben éltem, amit pontosan éreztem. […] Verekedős, rossz fiú voltam. Állandó rossz lelkiismerettel mentem az iskolába, mert nem tudtam a leckét, és közben rosszul éreztem magam a szülői környezetben is, az apám meg a mostohaanyám házasságát sem szerettem, elidegenedett volt a viszonyunk.” (Interjúrészlet)

*

 

„…választani kellett egy rabbit, aki majd elvégzi a ceremóniát. A Barcsay utcai Madách Gimnáziumban illendő volt az ősz bajuszos, ápolt kis szakállat viselő hittantanárt, bizonyos Schmelczer Izsák rabbit választani. […] Apám azt mondta: Kérdezd meg tőle, hogy mi az ára nála egy bar-micvénak. Már hogy én kérdezzem meg? Mondd, hogy az apád kérdezteti. Napokig viaskodtam, míg végre elszántan kimentem hozzá a katedrához, és megkérdeztem: Ja, igen, és apám kérdezteti, hogy a tanár úrnál mi az ára egy izének, szóval… Nem dőlt össze körülöttem a világ és nem süllyedtem a föld alá, mint ahogy pedig arra számítottam. Azt felelte a rabbi: Mondd meg apádnak, hogy elvállalom, az ára pedig egy liba. […] Különben 1943-at írtunk, egy liba a feketepiacon száz pengőbe került – eléggé tekintélyes összeg volt ez akkoriban. A bar-micvét megtartottuk, a rabbi és népes hallgatósága zsoltárokat énekelt, a zsinagógának szánt adományokat az elöljárók az imádság közben, fennhangon hirdették ki.” (K. dosszié) 

 

vissza