„A Sorstalanság 1973 májusában, a győzelem napján készült el […]. Annyira izgatott voltam, hogy semmi se zavarjon, kimentem a közeli, Margit utcai parkba, leültem egy padra, és ott írtam még meg bizonyos részeket. Bárhogy is néztem, kész volt, előtte már minden fejezetet legépeltem, úgyhogy nem sok maradt hátra. Az első példányt aztán fogtam és bevittem a Magvető Kiadóhoz.” (Interjúrészlet)

„Miután a Magvetőtől elutasítottak, bevittem a Szépirodalmiba és odaadtam a titkárnőnek. Mivel két hónapig nem történt semmi, nyár volt, júliusi meleg, bementem újra a kiadóba. […] Igézetes világ volt, nem lehetett semmit sem tudni, mindent hétpecsétes titkok öveztek, én meg senkit sem ismertem, nem tudtam, hogy zajlik a kiadói ügymenet. […] December volt már, amikor is jövök haza egy napon a Török utcába – sétáltam, nagy hó volt, emlékszem –, és az ablakra tűzve várt egy levél. Szépirodalmi Könyvkiadó, borzasztóan megható volt az idő tájt, Istentől, embertől elhagyatva. Megnézem, annak rendje módja szerint egy kiadói szerződés a Sorstalanságra. Felhívom a szerkesztőt, hogy mikor fog megjelenni? Azt mondja, két év múlva. Nem, hát az nem lehet. De igen, válaszolja, ennyi az átfutási idő, sőt ez még viszonylag rövidnek számít, mert van, ami csak három-négy év múlva jelenik meg.”

„Egyszer csak kapok egy telefont, azt mondja a hang, itt Gondos Ernő beszél a Szépirodalmi Könyvkiadótól. […] Bementem Gondos Ernőhöz, aki egy nagyon derék pártember volt, egy jóindulatú, nyitott ember, én azonban rettegtem, nem tudtam, hogy kicsoda. Nagyon kedvesen fogadott, fölugrott, nála volt a kézirat, és látom, hogy összevissza van húzgálva. […] Látom, a hosszú mondataimat mindenütt pontosvesszőkkel megkurtította, azonkívül bele is írt egy-két dolgot. […]

Mondom neki, ne haragudjon, de ezek a beírások nem relevánsak, nézze meg – és hangosan felolvastam neki az eredeti mondatot és azt, amit ő írt bele. […] Azt mondja, hát jó, auditíve meggyőzött. És mindent kihúzott, amit beleírt…” (Interjúrészlet)

vissza