Versek. Bp. 1959. Szépirodalmi Könyvkiadó, 112 l., 1 t.
Te győzz le. 9–10.; Éjféli fürdés. 11–12.; Halak a hálóban. 13–14.; Könyörgés. 15.; Távozó sereg. 16–17.; Magamhoz. 18–19.; Őszi vázlat. 23.; Stigma. 24–25.; Tilos csillagon. 26–27.; Gyász. 28.; Trapéz és korlát. 29–30.; Téli ég alatt. 31–32.; Késő kegyelem. 35.; Mert áztatok és fáztatok. 36–37.; Kánikula. 38.; Mondom neked. 39–40.; Ne félj. 41–42.; Miféle földalatti harc. 43–45.; Parafrázis. 51–52.; A tengerpartra. 53.; Sírvers. 54.; Egy szenvedély margójára. 55.; Bűn. 56–57.; Tanúk nélkül. 58.; Két szeretőre. 59–60.; In memoriam N. N. 61–62.; Kihűlt világ. 63–64.; Piéta. 65–66.; Panasz. 67–68.; Örökkön–örökké. 69–70.; Mire megjössz. 71–72.; Senkiföldjén. 73–75.; Ama kései. 76. Harbach 1944. 79–80.; Francia fogoly. 81–83.; Egy KZ-láger falára. 84.; Ravensbrücki passió. 85.; Harmadnapon. 86.; Frankfurt. 87–89.; Aranykori töredék. 90–91.; Impromptu. 92–93.; A szerelem sivataga. 94–95.; Dél. 96–97.; Jelenések VIII. 7. 98.; Apokrif. 99–103.; Négysoros. 104.; Egy arckép alá. 105.; Agonia christiana. 106.; A harmadik. 107.; Hideg szél. 108.; Félmúlt. 109.; Novemberi elízium. 110.
*
„Pilinszky János útja, úgy, ahogyan a »Harmadnapon« ötvenkét verséből elénk rajzolódik, a belső valóság lélektanilag hiteles világából vezetett mindnyájunk közös valóságának mondhatnám a szívébe. Első kötetének nagyon jellemző volt a címe: többségében 1944 előtti anyaga sajátosan a korára vall, a »trapéz« és a »korlát« lélegzetfojtott, hajlékony, szakadék fölött légtornászbravúrral lebegő művészetére – olyan ez, mint a létszorongás hibátlan belcantóban elénekelt áriája. Színpadát a történelem fújta el; az ég korlátain kuporgó fegyenc egyszerre egy nagyon is valóságos fegyencségbe, a »magányát bátran viselő«, a közös szenvedés testvériségébe, a »megalázottak és megszomorítottak« közösségébe került. Amikor mindent elvettek tőle, akkor talált meg mindent (mint nem egy lágert járt európai társa): nincstelenül a valóságot, magányosan elsodorva a minden emberrel való testvériséget – az embertelenség forgatagában a keresztény humanitás melegét. S a halál közelében a hitet és az élet erejében – és önmagának abban a megújhódásában, amelynek örök, isteni prototípusát a címadó »Harmadnapon« idézi:
(Rónay György; Vigilia, 1959. november)