Huszonöt éve hunyt el Petri György Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, újságíró, a huszadik század utolsó harmadának egyik legjelentősebb lírai alkotója. Versei nem csupán a kommunista diktatúra mibenlétéről szóló kordokumentumok, hanem annak példái is, hogy az egyéni szabadság lehetetlennek ítélt körülmények közt is megőrizhető. Az évfordulóra Horváth Péter irodalomtörténész, a Kertész Imre Intézet tudományos főmunkatársának írásával emlékezünk.
Petri Györgynek ötvenhat év jutott földi pályáján. Július 16-án huszonötödik éve, hogy végleg eltávozott. Műveiben és köteteiben azonban itt maradt utána mindaz, amit költői ihlet és gondolat nyomán úgy formált meg szavakban, ahogy előtte és utána senki más a magyar líra történetében.
Budapesten született a világháború idején, 1943-ban, s rövid kitérőt leszámítva élete során mindvégig a főváros volt és maradt az igazi otthona. Születésének 80. évfordulóján a Kertész Imre Intézet avatott emléktáblát az Eötvös utca 22. szám alatti lakóházán.
Több mint negyven évig alkothatott, verseiben saját törvénye szerint mondta ki felismeréseit, s az életmű, amely szikár és kendőzetlen igazságaiból összeállt, a huszadik század legjelentősebb magyar költői közé emeli.
Első önálló kötete, a Magyarázatok M. számára 1971-ben jelent meg, később ezt még tizenkét másik követte, egy-egy újabb állomásaként a megtett útnak. A hatvanas évek közepén indult alkotóként nyughatatlan „magánpolitikusi” szenvedélye már fiatalon sem elégedett meg a független, passzív értelmiségi szerepével. Csak kiindulópont volt ez számára, amelyből létrehozta az alkatához leginkább illő új művészi szerepmintát, az ellenzéki költő kompromisszumot nem ismerő létformáját. Petri György neve elválaszthatatlanul összeforrt ezzel a szereppel, amely művészi védjegyévé lett az évtizedek során. A közösségi emlékezet úgy őrizhette meg a meg nem alkuvó költő emblematikus arcaként, hogy a képviseleti beszédmód éppannyira távol állt tőle, mint a patetikus hangnem csábítása.
Fotó: Szilágyi Lenke
Ahogy a Kertész Imre Intézet által kiadott Petri György különbözése című interjúkötetben elmondta, a szabadság valódi zálogának mindig a nevetést tartotta, ezért is kerülte a tragikus pózokat, s ez indította arra, hogy visszatérően kinevesse az őt megfegyelmezni akaró hatóságokat. Hasonló módon intéztek kihívást versei a Kádár-rendszerrel szemben, amely elhallgattatni sosem tudván, a perifériára száműzve volt kénytelen-kelletlen megtűrni személyét.
Sokan másokkal ellentétben a rendszerváltoztatás után sem változott meg, s egy pillanatra sem adta fel ellenzékiként megharcolt és kiküzdött elveit. Petri halálig hű maradt munkájához és önmagához, s csak az utolsó pillanatban tette le azt a tollat, mellyel beírta magát jeles elődei és nagyszerű utódai sorába. Így lett megkerülhetetlen és kihagyhatatlan alakja a magyar lírai hagyománynak, akiről jól tudjuk, nem a nappalokból merítve formálta meg szabadságának tapasztalatát. Ahogy egyik korai versében feltette a kérdést: „Miért az éjszaka szabadítja fel a költészetet?” Petri György költészete voltaképpen erről szólt: felszabadítani a költészetet az éjsötétben. Ez köszön vissza ma is verseiből mindazok számára, akik olvassák és értik műveit.
Horváth Péter