Szerk. Hafner Zoltán, Herner János, Kucsera András. [Jegyzetek, utószó Hafner Zoltán.] Bp. 1995. Pesti Szalon, számozatlan. [82 l.]

„Nem élvezeti fotók és nem életrajzi képek – csak hatvanegynéhány fénykép abból az ezerből, amely a Pilinszky-hagyatékban szerepel. Némelyiket a költő készítette, némelyiket róla fotózták. Standfotók filmekből, amelyekben feltűnt, portré a fekete-amerikai színésznőről, Sheryl Suttonról, Pilinszky kérésére. Most egy könyvben mind, és a borítóról egy őrületig kétségbeesett, valahogy mégis nyugodt Pilinszky-arc bámul ránk. Mindegyik témája: ő, azon is, ami nem róla készült. A fotón ugyanis nemcsak az van jelen, aki az objektív előtt áll, hanem a mögötte álló is. Pilinszky mint fotós amatőr, de a képteremtésben igazi teremtő. A maga elleste pillanatokban, maga találta képekben annyira jelen van, hogy nélküle a kép, a pillanat egyetlen eleme sem ugyanaz már. Játszottam vele, ellenpróbát csináltam. Képzeletben kivettem a maga készítette útiképeket a kötetből, megpróbáltam egy más, közömbös fényképalbum részeként elképzelni. De mindig azonnal szembetűnt az az egy arckifejezés, árnyék, törött ág, ami miatt sehol másutt nem fért el a kép. Aztán letakartam egy-egy részt a róla készült portrékból, és vártam, hogy a kép »megnémuljon«. Nem így lett, tovább beszélt a maga néma, gondolatot tapogató nyelvén, minden hajszál, a fejtartás, a sötét inges váll, a gyönyörű kéz, ami a letakarásból kilátszott, átvette a szem vagy a száj szerepét.

Lehet, hogy csupán a különleges érzékenységgel komponált könyv egésze sugallja azt az egylényegűséget, amely az összes bemutatott fotót egybefogja. Azt, hogy Pilinszky kifinomult, védtelen arca, fájdalmas belső fénye rávetül az utazásai alatt készített fényképekre, a Notre-Dame irdatlan tömegére, a londoni metróállomás padlóján olvasó fiúra, az imádott nagynéni, Bébi elmosódott figurájára, a római lépcsőfordulóra, szoborcsonkokra és nedves sírkeresztekre. Nem tudom, milyen elv szerint válogattak a kötet létrehozói, de azt biztosan tudom, hogy ennek így kell lennie, nem másként. Sem időrend, sem tematika nem szervezi az anyagot, mégis koherens, finom, meggyőző testet alkot, képburkot Pilinszky költő lénye köré.” (Götz Eszter; Magyar Hírlap, 1996. június 6.)