Szerk., a szöveget gondozta, a jegyzeteket és a mutatókat készítette, és az utószót írta Hafner Zoltán. Bp. 1997. Osiris, 723 l. /Osiris klasszikusok/

„Pilinszky levelezéséből nem bontakozik ki másik, költői énjével szembeállítható »civil« személyiség. Az egyéniség oszthatatlan, Pilinszky hétköznapi lénye ugyanolyan esendő, a tárgyi világban helyét nem lelő, kapcsolataiban gyermekien naiv, mint amilyennek verseiből ismerhető meg. Annyiban mégis újat kaphat az olvasó, s különösen azok, akik a költővel nem találkozhattak, hogy megbizonyosodhat arról: a verseinek hőseként megjelenő költő nem stilizálta magát hétköznapi énjéhez képest. Ritkán bukkan elő leveleiben maga az irodalom, jobbára a kívülről szervezett programokban, előlegkérésekben, meghívásokra reagálva jelenik meg, bár ezek az információk bőséges forrást jelenthetnek az életmű kutatói számára, s tekintve Pilinszky mindinkább elismert meghatározó szerepét a korszak magyar irodalmában, lírai autoritása révén az elejtett mondatoknak is kiemelt jelentőségük lehet. Még akkor is, vagy tán éppen azért, mert Pilinszky, noha az irodalomban élt, a szó szokásos értelmében vett irodalmi életben idegenül mozgott. A levelek inkább egy minden gyakorlatiasságtól mentes, nem erre a világra való kisember bizonytalanságát tükrözik, akinek közvetlensége, szerénysége, gondolatiságának a reális világgal szemben a transzcendenciára való nyitottsága látszólag sok nehézséget okoz. De ugyanezek a kiváltó okok egyúttal e problémák fölé is emelik.” (Osztovits Ágnes; Magyar Nemzet, 1997. június 7.)

*

„A Hafner Zoltán szerkesztésében megjelent levélgyűjtemény lapjain Pilinszky átlényegül: jól ismertnek vélt kopársága helyén dús lombkoronákat, mozgalmas tenyészetet látunk, a versek lényeg-megfogalmazásainak, a meditatív szépírói szövegek végső világképletének takarásából előtűnik egy zajló, nyughatatlan, majd azt mondhatnánk: nyüzsgő élet ezernyi kanyara, kapcsolata, egész termékeny zűrzavara.

Szinte elszédít a forgatagos gazdagság, melynek színében és színpadán a legrejtőzködőbb, legtömörebb beszédű magyar költő itt, e vaskos kötet lapjain mutatkozik. Hiába, ez volt az élet. Pilinszky majdani biográfusainak sokat, az átlagosnál is többet fog segíteni a költő levelezése: sűrűn és szívesen adott hírt magáról, a melegítőbe saját kezűleg befűzött szalagtól (93. levél) a versek létrejöttéig, szövegük módosulásáig, a tengernyi élmény és tapasztalat ellenére is úgyszólván változatlan létérzékelésig, transzcendenciatudatig. Azokról a részletekről, amelyek vers, cikk, esszé vagy színmű motívumát pendítik meg, a körültekintő jegyzetapparátusban a szöveggondozó is számot ad, persze képtelenség a vonatkozások, az összeköttetések tömegét akár csak jelezni is.” (Bárdos László; Élet és Irodalom, 1997. december 19.)