[Válogatott versek, forgatókönyv, oratórium.] Bp. 1964 [1963]. Magvető, 117 l. — Megjelent: 1963. december.
Halak a hálóban. 7.; Gyász. 8.; Téli ég alatt. 9.; Késő kegyelem. 10.; Sírvers. 11.; In memoriam N. N. 12–13.; Kihűlt világ. 14.; Panasz. 15.; Harbach 1944. 16–17.; Francia fogoly. 18–19.; Egy KZ-láger falára. 20.; Ravensbrücki passió. 21.; Harmadnapon.22.; Frankfurt. 23–25.; Jelenések VIII. 7. 26.; Apokrif. 27–30.; Négysoros. 31.; Agonia christiana. 32.; Hideg szél. 33.; Utószó. 34–35.; Nagyvárosi ikonok. 36–37.; Rekviem.39–104.; Sötét mennyország. KZ-oratórium. 105–118.
*
„Van a lírának is hegyi levegője. Ez árad Pilinszky minden sorából. Nem hinném, hogy vitatható volna: a mai európai költészet magas hegyvonulatába tartozik.
Mekkora művel? Három vékony kötettel: a három se több egynél: a Harmadnapon, 1959-ben, megismétli az 1946-ban megjelent Trapéz és korlát anyagát, s most az 1964-es dátumú Rekviem a címadó »forgatókönyv« és a »lágeroratórium«, a Sötét mennyország mellett megismétli a Harmadnapon anyagának egy részét, új vers kettő van benne, az Apokrif francia fordítójának, Pierre Emmanuelnek ajánlott Utószó, meg a Nagyvárosi ikonok. Egy maholnap negyedszázados pálya, hiszen legkorábbi versei alatt az 1941-es évszám áll, s a negyed századhoz a legföljebb százötven lapnyi mű.
De terjedelemre a gyémánt sem nagy, és a halhatatlanságot nem rőfre és nem kilóra mérik. Ez a maroknyi mű, gyémánt keménységében, állni fogja az időt, és alighanem biztosabban, mint sok más lazább, amorfabb, de testesebb mai, hazai és külföldi társa. S vallani is szilárdabban és keményebb váddal vall a korról, mint sok más hangosabb és harsányabb »dokumentum«: a Bűnről, »korunk legegyetemesebb botrányáról«, mint a Rekviem előszava mondja; s ha a Káinok élnék tovább világukat, miután a megölt Ábeleket füstté-hamuvá égették, s hamut rég elsodort, füstöt rég szétfújt a szél: azért vannak szemek, melyek pillahányás nélkül nézik, s lepleik alatt és árnyékaikban is látják őket, mint ez a líra is, és mint a Rekviem is, a kötet, melynek első lapjára mottóul föl lehetne írni azt, amit a költő Egy KZ-láger falára írt:
(Rónay György; Jelenkor, 1964. március)