Zenés irodalmi előadás Petőfiről

Kilenc könnyűzenei versfeldolgozás; Petőfi Sándor forradalmi lelkülete, a szabadság és a szerelem mindent elsöprő ereje és természetesen a költő alakja is megelevenedik abban a zenés, irodalmi előadásban, amely hamarosan ingyenes, országjáró körútra indul a Petőfi 200 – Közös jó a szabadság című programsorozat keretében – hangzott el a darab és a rendezvénysorozat sajtóeseményén. 

 

 

Szabadság, szerelem – Petőfi 200 című darab szövegkönyvét – Szendrey Júlia, Petőfi Sándor és Ady Endre műveinek felhasználásával – Ugron Zsolna József Attila-díjas író, a Kertész Imre Intézet művészeti igazgatója írta. A Kossuth-díjas Káel Csaba rendezésében készülő, főként középiskolásoknak szóló produkciót március 15-én láthatja először a közönség, a Hagyományok Házában. 

 

A Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány felkérésére kilenc népszerű könnyűzenei előadó készített zenei feldolgozást egy-egy Petőfi-versből, a költő születésének bicentenáriuma alkalmából.

Az előadók – Aurevoir.; DÁNIELFY; Ember Márk; Paulina; Romengo; 4S Street; Trap kapitány és a THA SHUDRAS; The Biebers és Sena – átlagban 200 másodperces dalaikban – és az azokhoz készült videóklipekben –, a legnagyobb magyar költő verssorait saját zenei és képi világukkal ötvözték. 

A Szabadság, szerelem – Petőfi 200 című színházi előadás ezekből a dalokból és prózai szövegekből készül, bemutatva Petőfi forradalmi hevületét, indulatokba hajló szenvedélyességét, verseinek szenvedélyét, a szabadság és a szerelem mindent elsöprő jelentőségét a költő életében, de az 1848–49-es forradalom és szabadságharc korában felerősödött értékek: a szabadság, a hazaszeretet is megelevenednek, emlékeztetve minket arra, hogy a közös jóért, akár az életüket is áldozó hősök a magyar nemzettudat örök részévé váltak.

Petőfitől megtanulhatjuk: legyünk büszkék és hajthatatlanok és mindig legyen elég bártorságunk ahhoz, hogy szabadok akarjunk és tudjunk maradni!

Szabadság, szerelem – Petőfi 200 című, egyórás színdarab két szereposztással készül. A narrátorok szerepét Bánovits Vivianne /Katona Kinga, illetve Berecz István/Szabó Sebestyén László Junior Príma-díjas, Petőfi Sándor szerepét Zámbori Soma /Berettyán Nándor Jászai Mari-díjas színművészek játsszák.

A Petőfi-versmegzenésítések klipjei már elérhetőek a Kertész Imre Intézet Youtube-csatornáján. 

A dalokból válogatáslemez is készül, amely március 15-én jelenik meg digitális terjesztésben a Kertész Imre Intézet gondozásában. Szabadság, szerelem – Petőfi 200 című előadás budapesti bemutatója 2023. március 15-én, 15:00 és 17:00 órától látható a Hagyományok Házában. 

„Petőfi 200 – Közös jó a szabadság” programsorozatot a Nemzeti Kulturális Alap – Petőfi 200 Ideiglenes Kollégium támogatta. 

 

cid:image002.png@01D930E0.E7CCDA70cid:image004.jpg@01D930E0.E7CCDA70cid:image006.png@01D930E0.E7CCDA70

 

 

 

Z:\LOGO\KKETTK\ÚJ NÉV\alapitvany_20120110,jó.jpg