A Nobel-díjas Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyermekért című monológ-regényéből készült produkció egyszerre tiszteleg a haláltáborok áldozatainak emléke előtt és idézi fel a túlélők szenvedéseit. A darab zenei anyaga hegedűn, brácsán, klarinéton, harmonikán és cimbalmon szólal meg. A Fesztivál Akadémia Budapest és a Kertész Imre Intézet együttműködésében megvalósuló, ingyenesen megtekinthető produkcióban a regény részleteit Kelemen Hanna és Szabó Sebestyén László szólaltatják meg, az előadásban a Kossuth-díjas Kelemen Barnabás, a Liszt Ferenc-díjas Kokas Katalin, Eredics Dávid, Eredics Salamon és az Erkel Ferenc-díjas Lukács Miklós zenélnek. Az előadás szövegkönyvét Ugron Zsolna József Attila-díjas író, a Kertész Imre Intézet művészeti igazgatója dramatizálta Kertész Imre eredeti műve alapján.

 

 

Kertész Imre Intézet

 
 

 

MEGHÍVÓ

                                                                                                                                              

Tisztelettel és szeretettel meghívjuk Önt

 

Kaddis – Az Emlékezők Imája

című összművészeti előadásra

 

Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyermekért című műve alapján készült az a kivételes produkció, amely az irodalom és a zene rendhagyó összeolvadásával a magyar holokauszt 80. évfordulója alkalmából jött létre. A megalkotott előadás egyszerre tiszteleg a haláltáborok áldozatainak emléke előtt és idézi fel a túlélők szenvedéseit. 

 

 

Időpont: 2026. április 16. (csütörtök) 16.30 órakor 

Helyszín: Kertész Imre Intézet (1068 Budapest, Benczúr utca 46.)

 

 

A színpadi mű szövegkönyvét készítette:

 Ugron Zsolna

a Kertész Imre Intézet művészeti vezetője

 

 

A produkció során közreműködő zenészek:

Kokas Katalin, Kelemen Barnabás,

Eredics Dávid, Eredics Salamon és Lukács Miklós

 

 

A prózai szöveget előadja:

Kelemen Hanna és Szabó Sebestyén László

 

 

A színpadi mű ötletgazdája:

Dr. Schmidt Mária

történészprofesszor, a KKETTK Alapítvány főigazgatója

 

Regisztráció

 

 

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációköteles!

Kapunyitás: a rendezvény kezdete előtt 15 perccel

 

 
 

Kertész Imre Intézet

 
 

Adatkezelési tájékoztató - Leiratkozás