Pilinszky János, Petri György és Sziveri János életművéből merít az a zenés költői est, amelyet 2026. június 20-án 20 órától, a Múzeumok Éjszakáján tekinthet meg először a közönség a Kertész Imre Intézetben. A Napsütötte sáv című produkció verseken, anekdotákon és rövid beszélgetéseken keresztül idézi meg az ’50-es évek fojtott légkörét és az 1956-os forradalmat. A verseket és a zenei betéteket rövid, informális beszélgetések színesítik, amelybe az előadókat és a közönséget is bevonja majd Ugron Zsolna, a Kertész Imre Intézet művészeti igazgatója.
Az esten Pilinszky János, Petri György és Sziveri János életművéből válogatott versek szólalnak majd meg két fiatal színművész, Pigler Emília és Laczkó Bálint előadásában. Ugron Zsolna, a Kertész Imre Intézet művészeti igazgatója pedig az életművek mögötti mindennapokról mesél: anekdotákat, levéltári érdekességeket és rövid személyes történeteket oszt meg a korszakról és a szerzőkről.

A versek és történetek között Paulina Fonogram-díjas énekesnő zenél. Gitáron Járinka Erik kíséri majd.

Az előadást megelőzően 18 órától irodalmi kvíz várja az érdeklődőket Őri-Kovács Anna irodalmár vezetésével.

Az előadáson való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Kérjük, részvételi szándékát a rendezveny@kerteszintezet.hu email címen jelezze.
Szeretnénk felhívni szíves figyelmüket, hogy a program a Múzeumok Éjszakája programsorozat keretein belül valósul meg, így a programokon való részvétel csak belépőjegy-karszalag megváltásával lehetséges!