Általános iskolai osztályfényképen, I. d osztály
(Felső sor, balról a második)

Részlet a Színész leszek című, 1966-ban írt versének kéziratából

„Hét évig laktunk a Pancsova utcában, aztán költöztünk ide, a Hunyadi János 98-ba. Harmadikos korában írta az első versét. Színész akarok lenni – valami ilyesmi volt a címe. »Nahát – mondtam, mikor megmutatta –, valóban színész akarsz lenni, kisfiam?« »Á, nem hiszem – felelte –, de beszélgettünk erről a barátaimmal«. Azt az öt-hat soros versikét, sajnos, nem őriztük meg. Máig is sajnálom. De írt azután is, a Jó Pajtásban jelentek meg első írásai. Szépen rajzolt, már akkoriban.” (Részlet a Sziveri János édesanyjával, Sziveri Máriával készített interjúból; riporter: Kovács Jolánka)

a fazékban főnek
a gatyák
tanulom
a magam igaz szigorlatát
középkori léthuzat van
a pillanat feszes és rideg
mint megfeszített íjon
hidegben az ideg
az asztalon paradicsom avas
szalonna sonka só
kenyeret szelek facsarják orromat
illatok és szelek
a fazékban szappanos vízben főnek a gatyák

[…]

a fazékban forrnak a gatyák
s mint agyban az alagút futnak a tévutak
a hegyben
a nyáreleji fagyban
deszkaajtón át lesem
az udvart a kertet
hol gyermekkoromban szeretettel vertek
a múltból lúgozom ki a mát
jelenem jövőm szabadság-oldatát

(Röpke nyáreleji fagyok; részlet)

Húgával a kertben, 1963

Általános iskolai osztályfényképen, V. c osztály
(Felső sor, balról a harmadik)

„Az iskolában jó tanuló volt, nyolcadikig színkitűnő. Az osztályfőnöke csak arra panaszkodott, hogy szinte soha nem jelentkezik az órákon, de ha fölszólítják, mindig tud. A magyart szerette nagyon; sokat olvasott.” (Részlet a Sziveri János édesanyjával, Sziveri Máriával készített interjúból; riporter: Kovács Jolánka)

Árnyalt részek, fárasztó egészek.
Semmirevalóan simák,
de egyre több újraegyszerű.
(Őskori négyzetet rajzolok
a papírra: elmozdul,
ha elmozdulok,
megszünik, ha megmarad.)
A szerénytelen istenek mindannyian,
még az emberiség gyermekkorában.

Érzékenységem: a lebegés iróniája.
– Vajon – de ez mit jelent –
hallom-e (értem-e)
az első hangokat, hozzájuk
tapadó magamat? A már-
már idétlen „vértanú halált”.
Nem riadok. Kimondom. (Ízes kis emberke.)
– Ha riadok, nem mondom ki. (Ó annyiszor.)

VOX HUMANA. A hallgatott
és soha meg nem hallott
(az olvasott, de el nem olvasott).
Csupán semmitmondó mondatok: semmitmondatok.
– Emberi hangot (az emberiség gyermekkorában).

És íme a hang.
Vattával bélelt szemüreg. Vajon
ki verte be ablakod, nyitott üvegfejed,
ki csapta össze ily konokul anatómiádat?
– Én már más világból való vagyok.
Már más világba való vagyok.

(Emberi hang)

1963