„Nem egész egy órával azután kerestem fel de Broglie-t, hogy Stockholmból megérkezett irodánkba a hír, és mielőtt még ő maga megerősítette volna, hogy megkapta a [Nobel-]díjat. Úgy örült, mint egy kisdiák, amit még csak nem is próbált titkolni, és vagy kétszer is megkérdezte tőlem: – Maga szerint biztos, hogy ez igaz, és nem valami rossz vicc? – Már felhívta őt egy-két újságíró, és ostoba kérdéseket tett fel neki napfoltokról meg halálsugarakról; ezért aztán nagy megkönnyebbüléssel fogadta, hogy természettudományos a képzettségem, és hogy szenvedélyesen érdeklődöm a fizika iránt. Három vagy négy órán át beszélgettünk – de Broglie ekkor harminchét éves volt, és egészen kivételes módon párosult benne a lángész a kellemmel –, ami után szinte mámorosan dolgoztam át az éjszakát, és írtam meg az említett cikket. Az írás népszerű magyarázatát adta annak a tudományos és filozófiai forradalomnak, amelyet az új, de Broglie–Schrödinger-féle hullámmechanikai elmélet jelentett. Néhány nap múlva jelent meg a Vossiche Zeitungban, ahol elolvasta Dr. Franz Ullstein, a cég társtulajdonosa, és arra a következtetésre jutott belőle, hogy különleges érzékem van a tudományos témák népszerűsítéséhez. […] Az Ullstein-cég tudományos főszerkesztője, Joel professzor közeledett a nyugdíjkorhatárhoz, és Franz követelésére engem nevezett ki az utódjául. Új beosztásomba 1930 szeptemberében léptem be Berlinben, nem sokkal több mint egy évvel azután, hogy Párizsba érkeztem.” (Nyílvessző…, 238–239.)

Louis de Broglie (1892–1987)