„Bárhogy tűnődöm is azonban, nem hinném, hogy tisztán morális és racionális érvek vittek volna rá, hogy Berlinben éljek. Ha őszintén akarok válaszolni a kérdésére, hogy »Miért Berlin«, akkor másból kell kiindulnom. Alighanem Valaki más című könyvem egyik mondatában rejlik a kulcs. Régi tapasztalatom, hogy az ember, merő stiláris lendületből, olykor leír egy jól hangzó mondatot, amelynek tulajdonképpen át sem gondolta még az értelmét. Később azután csodálkozva veszi észre, hogy életének egyik mélységes igazságát mondta ki, s hogy mondatának sorsfordító ereje van. Valahogy így fogalmaztam: »A szabadságot nem lehet ugyanott megélni, ahol a rabságunkat éltük«.

Eleinte csak egy »munkalakást« vettem ki Berlinben. Valójában a feleségem ötlete volt ez, aki felismerte, hogy idegenben talán inkább meg tudom teremteni azt a belső szabadságot, amely az írói munka alapfeltétele. Később elnyertem a Wissenschaftskolleg zu Berlin egy szemeszterre szóló ösztöndíját, s annak lejárta után egyszerűen, mondhatni, itt ragadtam.” (Miért Berlin?)

*

(2000. június 8.) Tegnap Siegfried Unseld és felesége. Rokonszenv az első látásra. Az alakja mögött felködlő igazi dolgok: Hesse, Peter Suhrkamp, a kiadó megalapítása, Beckett, Adorno, Thomas Bernhardt. Hosszú beszélgetés az alkonyi teraszon. Ma nyugodtan, bizalommal teli érzéssel ébredtem. Úgy látszik, a német kiadói hátterem elbizonytalanodása jobban nyugtalanított, mint gondoltam volna. Most, úgy érzem, jó emberek kezébe kerülök. Hajlandó vagyok a rokonszenvért pénzügyi engedményeket tenni. Végül is – feltéve, hogy nem nélkülözünk  – , mi a pénz? Jó, ha annyit ér, amennyit a címlet mutat. – […] Tegnap úgy éreztem, hogy jó élni. A boldogság olyan, mint a tengerár, amely titokzatos erők – a Hold, a rejtélyes eredetű szelek, a vízmozgások – következtében hirtelen felcsap az emberben, látszólag minden közvetlen ok nélkül is akár, és átmossa a szívet és az agyat, s egyesít a mindenek mélyén rejtőző nagy örömmel, amelynek végül is a létezést, az életünket köszönhetjük.” (A néző)

vissza