Mosonyi Aliz és Petri György, 1962 (Fotó: Sztrókay Kálmán)
„Az esküvő. 1962. december 1-én házasodtunk. Tanúink Komlós Gyula és Fodor Géza voltak. A hivatali aktuson részt vettek még Ungár Tamás és Sztrókay Kálmán. Sztrókay Kálmán biztos. Az egész szertartás folyamán, beleértve Komlós Gyuszit is, összeszorított fogakkal tartottuk vissza a röhögést, ugyanis az anyakönyvvezető bácsi vagy néni? belebonyolódott egy hasonlatba, amelyik a szeretet patakjáról szólt, ami egyetlen fává lombosodik. Én rémülten visszanéztem Komlós Gyuszira, és a pánikszerű nevetőgörcs jeleit mutatta, és a kezével mutogatta, hogy ne nézzek rá, mert nem bírja tovább. Na, de elkéstél. Itt megemlíthetjük, hogy elkéstem az esküvőről, mert a személyi igazolványomat elfelejtettem elhozni. Anyám azt mondta, kisfiam, ebből is látszik, hogy nem vagy érett a házasságra. Anyukám otthon volt. Én azt mondtam, ez egy formális baromság, ő azt mondta, akkor nem kéne nősülnöd, kisfiam, ha annak gondolod.” ([Gépbe diktált emlékezések Mosonyi Aliz közbeszúrt megjegyzéseivel. 1985. december 9., PGYM IV. 511–512.)
Apósa, Mosonyi László fontos tisztséget visel az Újságírószövetségben, segítségével Petri publikációs lehetőséghez jut a Turista magazinnál, ahol 1962-ben három írása is megjelenik: Költészet és turisztika (1962/5), Bankett helyett kirándulás (1962/8), Természetbarátok a Kilián-mozgalomban – Félmillió sportoló gyűjti a pontokat (1962/11). Szolnokra költözik feleségével, mert apósa álláshoz juttatja a Szolnok Megyei Néplapnál, ahol a tudósítások mellett néhány verse is napvilágot lát. Miután szerződését nem hosszabbítják meg, 1963-ban visszaköltöznek Pestre anyósa Attila úti lakásába, ez időben szabadúszó újságíróként vidéki riportokra jár.
*
„62-ben költöztünk Szolnokra. Máig emlékszem, hogy az esküvőnkről egyenesen mentünk a vonathoz, és egy hatalmas batyuban cipeltünk felváltva ágyneműket, ruhákat. Mellesleg ugyanabban az utcában laktunk, ahol apám munkaszolgálatosként 1944-ben parasztemberek vendégszeretetét élvezte. Egy kis vályogházikónk volt, és én annyira ügyetlen voltam ilyen falusi dolgokban, hogy az öreg házigazdánk vágta fel nekünk a fát, mert a vályogház nem nagyon tartja a meleget, úgyhogy reggelre befagyott a teáskannában a víz.
Na most, ott elég hamar kitelt a becsületem. A Szolnok Megyei Néplapnak igen furcsa mód az a Varga József volt akkor a főszerkesztője, aki később a Magyar Hírlapnál lett főszerkesztő. […] Nagyon hűvös, kimért, de jóindulatú úriember volt. Az történt, hogy kaptam egy megbízást, csináljak egy színes riportot a sorozásról Szolnokon. Ez a sorozás valahogy egész botrányosra sikerült, mert a kiskatonák tökrészegek voltak, szóval a két józanabb cipelte a harmadikat be a laktanyába. Emiatt a laktanyaparancsnokság elrendelte, hogy nem búcsúzhatnak el a hozzátartozóiktól. A laktanya előtti tér tele volt síró asszonyokkal, anyákkal, feleségekkel és menyasszonyokkal. Én ezt az egészet megírtam, és úgy fejeződött be a cikk, hogy két részeg kiskatona cipeli a harmadik még részegebb társát, fölöttük vörös alapon arany betűkkel díszeleg a drapéria: »A haza védelme a Magyar Népköztársaság minden állampolgárának szent kötelessége.« […] ezek után behívtak a megyei Kiegészítő Parancsnokságra, és megkérdezték, hogy voltam-e már vajon katona. Mondtam, hogy ó, hát én csak szakszolgálatra vagyok alkalmas. Hát semmi gond, felelték, ezen bármikor tudnak változtatni, majd ezt követően két héttel berendeltek a megyei pártbizottságra, hogy úgy gondolom, célszerű-e az, hogy ilyen cikkek jelenjenek meg a Magyar Néphadseregről a megyei pártbizottság lapjában.” (Petri György különbözése, 65–67.)
A Hazatérők című vers a Szolnok Megyei Néplapban
A Vonatlépcsőn az éjszakában című vers a Szolnok Megyei Néplapban
Egy rövid balatonalmádi kitérő után, ahol feleségével együtt motel-gondnokként dolgozik, ápolói állást vállal az intapusztai Pszichiátriai Intézetben, amelyet akkor Goldschmidt Dénes vezet. (Mivel ápolói státusz épp nem volt az Intézetben, Petrit konyhalányként vették fel.) Itt orvosi könyveket tanulmányoz, a pszichiáteri pálya foglalkoztatja, majd egy év után haszontalannak ítélve a gyógyítómunka lehetőségeit, 1964-ben visszaköltöznek Pestre, ezúttal felesége nagymamájának Pozsonyi úti lakásába.
*
1963 (Fotó: Sztrókay Kálmán)
„Hihetetlen mennyiségű tesztet készítettem Intapusztán is. Elsősorban Süle Feri alorvos barátom kérésére, ezeket az ő feleségével, Draskóczy Magdival, a pszichológusnővel (D. Laci, Sára férje, testvére) dolgoztuk fel. Ott tanultam meg a Szondi és a Rohrschach mellé a fatesztet, a testsémát és a TAT-ot. Furcsa, hogy ezeket ugyanúgy nem lehet elfelejteni, mint a nyelveket: egy hét tréning után bátran el mernék vállalni egy pszichológusi állást. Ja, csináltam még szó-asszociációs tesztet is, meg Lüscher-színpiramist, meg Hamburg-Wechslert (ez általános intelligencia teszt). Ezenkívül igyekeztem minél többet beszélgetni a betegekkel. Micsoda munkabírásom volt még! (Szeretett főnököm, Goldschmidt dr. nem nagyon vonzódott a tesztekhez, inkább a farmakológiai iskola híve volt, habár ő vezette be a szociometriát és a rendszeres filmfelvételeket a betegekről az ebédlő-társalgóban.) Miért is nem volt bennem több szívósság? Ma már elismert kutató-orvos lennék, és biztosan egy pszichiátriaosztály főorvosa. És ettől még lehettem volna ugyanaz a költő, aki lettem!” (Feljegyzések egy nagy spirálfüzetbe. 1999. február 14., PGYM IV. 591.)
*
„Ez Magyarország első munkaterápiás intézete volt, saját gazdasággal és a zöldségtermeléstől a disznóhízlalásig mindennel körítve. Ezt a betegek csinálták, akik között sok volt a parasztember. […] Volt naiv festő, meg voltak verselgető emberek is a betegek között, volt egy faszobrász, nagyon szép dolgokat csinált. Karinthy Gábor már nem volt ott, ő akkor már fent lakott Benedek Istvánnál, amikor Benedek eljött onnan. […] [én] öt hónapot bírtam ki.” (Petri György különbözése, 68.)
„Ezek után egy hosszú, unalmas segédmunkás-periódus következett, mikor az Állami Könyvterjesztő Vállalat Révay utcai raktárában rakosgattam a könyveket. A következő állásom aztán a Kohó- és Gépipari Minisztérium Műszaki Tudományos Dokumentációs Intézetében volt, ahol korrektor volt a munkaköröm, viszont nem volt munkám. Úgyhogy általában csak a fizetésemért jártam föl. […] Reggelente betelefonáltam a minisztériumba, hogy van-e munka, mert néha azért beesett valami. Egyébként Bóka László öccsével dolgoztam ott együtt.” (Petri György különbözése, 68–69.)
Állami Könyvterjesztő Vállalat igazolvány