A szabadság hagyománya. A magyar politikai költészet klasszikusai. Petri Györggyel beszélget Kisbali László és Mink András

„A Beszélő című folyóirat, amelynek Petri György egyik alapítója s meghatározó szellemi alakítója volt, 1999-ben beszélgetés-sorozatot indított a magyar politikai költészet klasszikusairól, arról a tradícióról, amelyet Petri a szabadság hagyományának nevez. Ezeket a beszélgetéseket gyűjtöttük egybe kötetünkben, amelyben Petri György Babits Mihály, Balassi Bálint, Berzsenyi Dániel, Illyés Gyula, József Attila, Petőfi Sándor, Weöres Sándor egy-egy nagy versét elemzi. A kérdezőkkel – Kisbali Lászlóval és Mink Andrással együtt – fölidézi a versek keletkezésének politikai kontextusát, művelődéstörténeti hátterét, mai utóéletét is. […] A szabadság hagyománya nélkülözhetetlen kézikönyve lehet mindazoknak a tanároknak, diákoknak, költészetkedvelő olvasóknak, akiket érdekel a magyar politikai poézis múltja és jelene.” (Részlet a kötet fülszövegéből)

Ami kimaradt

„Valahol megvan, Ami kimaradt, és ez jó. Talán külön, »kijáró« lapokra kellett volna nyomni e pótkötetet, ellátni alkalmatos jelzésekkel, hogy aztán az olvasó szépen berakosgassa a helyére, ami kimaradt, kedve és ízlése szerint elhelyezve e 93 verset a válogatott kötet opusai között. […] Csakhogy amúgy lehet-e ezt? Lehet-e úgy tenni, mintha e kettő visszamenőleg egy lenne? Úgy vélem, nem lehet. Viszont szabad-e épp a műbírálat tartományain belül úgy csinálni, mintha nem lenne egy ez a kénytelen kettő mégis? Azt hiszem, ezt meg nem szabad. Mi tehető hát, hogy elmúljon (s amíg elmúlik) a Petri körüli aszinkron? Mert utólag alighanem lehetetlen a botrányosan, mi több: ostobán kitiltott költőt »visszahelyezni« (hisz ott volt és mégsem) a nyolcvanas évek látható-látszható irodalmába, ahonnan nem a szakma, de a szélesebb olvasóközönség számára visszavonhatatlanul hiányzik. A kitiltás valódi célját (mi is volt az?) nem érte el, de majdnem elért egy másikat, alattomosabbat, rongálóbbat amannál: a köz- és irodalmi életből nem, ám az irodalom életéből, az évtized befogadói tudatából majdnem sikerült Petri György költőt kiradíroznia.” (Parti Nagy Lajos)
 
*
 
„Kötetünk tartalmazza mindazt, mi kimaradt a Valahol megvan című kötetből – politikai vagy terjedelmi okokból. A szamizdatban sem publikált és az újabban keletkezett verseket a Mi jön még? ciklusban közöljük.” (Részlet a kötet fülszövegéből)

Amíg lehet

„A közelítő halál tudatával élni, hárítva minden szokott szerepet, a kegyest, a bölcsen összegzőt, az önironikust s a többit, az időtlen létezés változataként tudomásul venni az elmúlást – nos, ezt a magatartást méri Petri György arra az emberre, akit új verseiben elénk állít. Nézi, vizslatja merően és elfogulatlanul, s mint valami kaján Vergilius, megsétáltatja a halottak birodalmában. Hadd szokja. Találkoznia kell Arannyal, Babitscsal, Kosztolányival, Szabó Lőrinccel, egyszóval »a szakmával« – ha már költő ez az ember –, újratemetteti vele Brezsnyevet és Nagy Imrét – ha már egyszer homo politicusként is nyilvántartott –, és hagyja, hogy eldiskuráljon magánéletének valamikori főhőseivel, mindenekelőtt Mayával persze. […] A lefele stilizálás méltósága, a végletes szkepszis termékenysége. Petri György költészetének e paradoxonai törvényszerű szépséggel éltetik a búcsúzás verseit, egy engesztelhetetlen intellektus és egy lázas tudat dialógusait.” (Reményi József Tamás)

Azt hiszik

„Nem véletlen, hogy a kötetcím az Élektra című vers elejéről való: »Azt hiszik, a politika fortélyai / foglalkoztatnak…« Bár maga a vers az undor verse, a címmel azt akartam világossá tenni, hogy én elsősorban nem politikus vagyok, hanem költő. Van tehát már abban a kötetben egyfajta rezerváltság, egyfajta tartózkodás. Nézd, nekem valóban volt az Örökhétfő után egy ilyen kényelmetlenség-érzésem, hogy engem hovatovább kezdenek úgy tekinteni, mint az ellenzék egyik politikai vezérszónokát, és jelezni akartam, hogy bocsánat, én azért költő vagyok mindenekelőtt.” (Interjúrészlet; riporter: Parti Nagy Lajos)