Sár

„Petri György költészetében az Azt hiszik című kötete óta egy sajátosan radikalizálódó nyelvhasználat és rezignált hangütés figyelhető meg. Noha művészetének ugyanazon témáit fogalmazza újra, de már az emlékező-lemondó, alapjaiban magányos férfi-lírikus szerepében. Legújabb kötetében, a Sárban ez a bizonyos mértékig hagyományosnak mondható lírai tendencia még hangsúlyosabbá válik, hiszen a »letisztult˗lekoszlott« életérzés koncentráltan tematizálódik a halálélményben és a nem tragikus (tehát nem végszónak szánt) ironikus »öregkori lírában«. Sajátos aspektusa néhány költeménynek a múlt idő távolító˗leértékelő használata, így például a korábbi versekben hangsúlyos politikum és indulat kontúrvesztésében […] A jelen horizontja pedig szinte kizárólag a meghívott halálélményre összpontosul, és így tágítja ki Petri költészetének terepét a végső egzisztenciális kérdések tömör újrafogalmazásának irányába.” (Bazsányi Sándor)

Valahol megvan

„Petri ma nemzedékének (s itt kell még megjegyeznem, hogy mennyire fontos az is, hogy e költészet ugyan valóban közvetít egy generáció világlátásáról, léthelyzetéről, de ez mint egy nagyobb, tágasabb ontológikus jelentésmezőbe foglaltan érvényesül), tehát nemzedékének legnagyobb költője, de a mai magyar lírában is valóban külön fejezetet, történetet ír. Vas Istvánnak már 1969-ben igaza volt, amikor arról szólt, hogy versei közül nem egy állandó antológia˗darab lehet; ma ez még inkább így van, a Valahol megvan sorozatban tartalmazza ezeket a típusú és minőségű műveket. A kötet nagy erejű tudósítás arról, »Hogy itt szerettünk nőket: hihetetlen«, ami arról is beszél, hogy voltak-e itt nők, szerelmek egyáltalán, akár csak egy nő, egy szerelem, s arról is, hogy »Ennyi mitológiával a háta mögött, / csalhatósága tudatában / az ember otthon ül és röhög«, de a jelenlétről nem mond le, miközben »ül és figyel« és nézi: »Ó, lassú, szép, könyörtelen / fogyatkozás.«” (Dérczy Péter)

Valami ismeretlen

„Mindent összevéve, a VALAMI ISMERETLEN-t jó érzés kézbe venni. A magyar olvasóközönség évtizedeken át elszokott tőle, hogy egybefüggő, egész verscsoportok, úgy, ahogyan létrejöttek és készen állanak, önállóan és szabadon élhessék a maguk életét.” (Márton László)
 
*
 
„A kéretlen politikai ornamentika eltűntével egyszerre nyilvánvaló, hogy a Petri-gesztus eredetileg is, most is ugyanaz: magándemonstráció a képzelet valóságáért. Nem hangsúlyoztam külön, de a versek nagy része szerelmi líra, s ez sem véletlen: hisz a szerelem a maga eleve irracionális mivoltával szétfesziti minden újkori józanságunkat, minden ésszerűségünket, itt még felfedezhető az eliade-i »szent idő« vektora, itt még egy régi, harminc évvel ezelőtti görbe éjszaka emléke is valóságos misztériumjátékká válhat – csupán attól, hogy körvonalazódik benne az idő eredendő kettős dimenziója (Hogy elérjek a napsütötte sávig). Miközben Petritől mindennemű fellengzősség, ünnepélyesség, patetizmus távol áll. Mondhatnék, anyanyelve az önirónia, módszere az önreflexió. De mert valóban száraz a szeme és valóban néz vele, sok mindent meglát, amit el nem mondhat, mert nincs rá szó – nincs rá idődimenzió –, ám ettől függetlenül költészetében jelen van mindaz, amit lát. Ettől oly súlyos ez a 31 verset tartalmazó vékony füzet.” (Pályi András)

Válogatott versek

„Nem vitás, hogy Petri költészete, verseit rajzoló éles esze, iróniája, humora, bölcs távolságtartása, frivolsága, a komolyan veendők iránti erős elkötelezettsége, a kíméletlen tartás, ami nem jár együtt tanítós kioktatással, bizony újra nagyon elkezdtek hiányozni. Valaki, aki úgy nagy költő (egyike a legnagyobbjainknak), hogy a koszos világ apróbb és nagyobb szörnyűségei, szánalmasságai is érdeklik. Természetesen nem lesz kisebb és kevésbé fontos más poézis, ha annak a látóterébe a jelen történései nem tudnak belekerülni. De Petri költői és nem költői látótere is épp olyan volt, amibe a világ dolgai nagyon is belefértek. […] Petri közel hoz és kinevet, gúnyos, és közben végtelenül együtt érző. Olyan nemes egyszerűséggel beszél a létezés legnagyobb kérdéseiről, mintha épp a cipőfűzőjét oldaná meg. Csak egy személy. Aki nem lehet régi költő. Mert mai.” (Ambrus Judit)