„Amikor 71-ben első kötetemmel elindultam a pályán, engem már akkor is úgy tekintettek, hol elismerően, hol elmarasztalóan, mint aki szakít az alapvető magyar poétikai hagyománnyal, az emelt, stilizált, poétikus versbeszéddel, és ehelyett a hétköznapi élettényekből és a hétköznapi szókincsből, a mindennapi nyelv szókincséből gazdálkodik. Ugyanakkor érezhető, hogy ezt alapvető félreértésnek tartottam, mert máshol én úgy gondolom, hogy nagyon is kapcsolódok nemhogy a XX. századi magyar költői hagyományhoz, hanem sokkal korábbihoz, Vörösmartyhoz, Aranyhoz, Berzsenyihez.” (Ami kimaradt. 1994. március 8. Interjú, kérdező: Tasi József. PGYM III. 246.)

*

„Két erős törekvés élt bennem gyerekkoromtól fogva: az, hogy költő akartam lenni és az, hogy semmiképpen sem akarok csak költő lenni. Kamaszkorom vége felé a pszichológia érdekelt, majd elmegyógyász szerettem volna lenni, amíg rá nem jöttem, hogy a lélektanban (mármint a »mély«-ben) több a fantázia játéka, mint a megbízható ismeret. Végül a filozófiában találtam meg azt a területet, ahol – a költészet mellett – érdeklődésem találkozik, legalábbis remélem, a lehetőségeimmel. 1966-ban – már 23 évesen – iratkoztam be a bölcsészeti kar filozófia-fakultására. Az egyetemi tanulmányaim előtti időszakban sokféle munkahelyen dolgoztam, ezek közül egy volt érdekes számomra, a munkaterápiás elmegyógyintézet. Noha verset gyerekkorom óta írok, ennek a kötetnek minden darabja 1968–70-ből való.” (Részlet a Magyarázatok M. számára című kötet fülszövegéből)

A Magyarázatok M. számára fülszövege

Reggel
[Részlet]

A világ közben továbbment
az ünnep reggel-arca
émelyítően más értelmezést
nyert kelletekorán ébredt fejekben

A reggel továbbment
dél lett belőle
megismételte
az éj hűtelen metamorfózisát
mondhatnánk az éj-reggel-nappal arcú
isten életünk közege ura
egyetemes kételyt ébreszt bennünk
tuladjon létünk miléte iránt

De nem mondom mert ilyet nem hiszek
és mert elég
mit nappalok és ünnepek iránt
támasztott – kétely és kérdés kagylózúgása –
ez a tűnődés ez a szomorúság
Elég az idő amit öregedtünk
e hümmögések kurta idejében

„A reggel-motívumnak egy nagyon egyszerű szerepe van, tudniillik én abban az időben eléggé irtóztam a reggelektől, egyszerűen nagyon nehezen ébredtem fel. Számomra tehát annak a rossznak a szimbóluma volt a reggel, ahogy újra rám zúdul a világ. […] Az emberben ugyanis másnaposan van egy erős érzékenység. Minden nyomaszt, minden fáj, minden irritál. A munkamódszerem az volt a Magya­rázatok… írása idején, hogy minden reggel lementem – akkor a Ráday utcában laktam – a Tolbuhin körúti Ludas Matyi sörözőbe, ahol ittam két korsó sört és kísé­rőként egy-egy cseresznyepálinkát, utána a közértben vettem két üveg vörösbort. Akkoriban még írógépen dolgoztam, számítógép nem volt. Leültem az írógép­hez, és szinte folyamatosan írtam a Magyarázatok…-at, mint egy regényt. Mindennap írtam, ez azt jelentette, hogy reggel nyolc-kilenc körül leültem az írógéphez, és körülbelül délután háromra kimerültem. (Petri György különbözése, 114–115.)

A társadalmi reformok befagyasztása, a politikai és a személyes illúzióvesztés nyomán fellángoló disszidálási és öngyilkossági hullám során Petri szintén öngyilkosságot kísérel meg 1971-ben. Ezzel egy időben elkészül egy újabb kötetre való verssel – a Körülírt zuhanás anyagával –, ezeket még a Korányi szanatóriumból levélben elküldi Illés Endrének, a Szépirodalmi igazgatójának.

*

„Valóban volt egy öngyilkossági kísérletem, bevettem annyi Tardylt, amennyit sikerült felhajtanom. Az, hogy életben maradtam, közvetve annak köszönhető – erről már korábban beszéltem –, hogy Sára az én tudtommal lett öngyilkos, mert az akkori szabadságkultuszunk nevében úgy gondoltuk, hogy a személyes szabadságunk így érvényesül. Gondoltam, ha öngyilkos akar lenni, akkor legyen, és ugyanezt vártam volna el Aliztól, akivel közöltem, hogy én most öngyilkos leszek, csak úgy érzem, hogy ez a gyógyszermennyiség nem elég ahhoz, hogy hasson, ezért most elmegyek, és szerzek valahonnan további gyógyszereket. Aliz viszont – hála Istennek – nem volt ilyen emelkedett szellem, mint én, és addig erősködött velem, amíg szép lassan elvesztettem az eszméletemet, és akkor kihívta a mentőket. Ebből az alkalomból sikerült megismernem a Péterfy Sándor utcai Korányi Kórház mérgezési osztályát, amit senkinek nem kívánok, mert ott valamilyen megfontolásból meglepően embertelenül bántak a megmentett öngyilkosjelöltekkel. Nyilván az volt a célzat, hogy elvegye az emberek kedvét az öngyilkosságtól, de szerintem leginkább az élettől vette el a kedvét. Szerencsémre erős szervezetem van, úgyhogy rámkötöttek egy infúziót, meg  vércserét csináltak, és 28 óra eszméletlenség után fölébredtem. Majd egy tökéletesen érzéketlen, kedves kis fiatal pszichológusnő odaült az ágyam mellé, és elkezdett faggatni, hogy mért lettem öngyilkos. Sikertelen vagyok? Mondtam: nem, egyáltalán nem vagyok sikertelen, megjelennek a könyveim. Magányos? Nem vagyok magányos, van feleségem, sok barátom van. Talán rosszak a kritikák?  Nem – mondtam –, nagyon jók a kritikák, teljesen elismert ember vagyok. Hát akkor miért? Mondtam, hogy nem tudom, valahogy úgy belefáradtam az egészbe.” (Petri György különbözése, 185–186.)

1971 (Fotó: Balla Demeter)

GAZ 13 Csajka (Forrás: Fortepan / Magyar Rendőr)

„Összeültünk egy észt íródelegációval – az észt íródelegáció egyik tagja most az észt kulturális miniszter –, aztán felvittek minket együtt egy vadászkastélyba mulatozni. Jó 150 kilométeres autóutat kellett megtennünk, ilyen magasépítésű Csajkákkal mentünk. Miközben hajtottunk át a falvakon – november volt! – végig  rongyos és mezítlábas gyermekeket láttam, akik ott ugráltak az autók mellett. Na most, hát a mulatság az valami döbbenetes volt; ijesztő mennyiségű pia, mindenki fergetegesen részegre itta magát, miközben egy hihetetlen grúz lakomát is végig kellett enni. Kétoldalt egy fiú meg egy lány guzlaszerű hangszerrel időnként zenéltek és énekeltek, szóval teljesen feudális hangulata volt az egésznek: az urak mulatnak, a jobbágyok meg szórakoztatják őket. […] Én is totálisan berúgtam, mert állandóan pohárköszöntőket mondtak. Ez úgy megy, hogy odadobnak egy ökörszarv-kürtöt, amibe fél liter bor fér, és azt egy hajtásra meg kell inni. És nagyon tendenciózusan, az orosz tolmácsomnak címezve, mindig Magyarországra mondták a pohárköszöntőket, hogy ez az az ország, amelyik meg tudta őrizni függetlenségét, szuverenitását és saját kultúráját. Egyébként persze nem hitték Magyarországról, hogy az lenne a szabadság birodalma…” (Petri György különbözése, 256–257.)

„Találkoztam Joszif Brodszkijjal, akinek elvittem Lukács György akkori Szolzsenyicin-tanulmányainak angol nyelvű fordítását. Amilyen szelíd, finom ember volt Brodszkij, akkor nagyon keményen azt mondta, hogy köszöni szépen, majd továbbadja a barátainak, őt nem érdekli Lukács György, mert nem tiltakozott '68-ban. Egy fantasztikus leningrádi társbérleti lakásban lakott, ahol tulajdonképpen a falak könyvekből voltak, és a földön is könyvhalmok álltak mindenütt, úgyhogy egy ilyen könyvlabirintusban teáztunk.” (Petri György különbözése, 251–252.)

Alekszandrovics Brodszkij  (Leningrád, 1940. május 24. – New York, 1996. január 28.) amerikai orosz költő, 1987-ben megkapja az  Irodalmi Nobel-díjat.

Harsányi Éva és Petri Lukács Ádám

Harsányi Évával az első időkben Harsányi Éva szüleinek rózsadombi otthonában élnek, majd különböző összeköttetések segítségével Gödöllőn kapnak egy lakást.

*

„'71 végén elköltöztem első feleségemtől, Aliztól, és akkor rögtön beleszerettem Ádám nevű fiam anyjába, Harsányi Évába, aki a Magvető Kiadónál, aztán az Európa Könyvkiadónál volt lektor, illetve a Szovjet Irodalom állandó munkatársaként is dolgozott. Szlavista volt, oroszból fordított. Mikor hozzá költöztem, kezdetben a Bimbó úton laktunk a szülei lakásának a cselédszobájában. Az ex-anyósom a Soós Magda nevű, elég harmadrangú regényírónő, de az apósom egy érdekes, ellentmondásos ember volt: Harsányi István professzor, a Műegyetem Szervezés- és Vezetéstudományi Tanszékének vezetője.” (Petri György különbözése, 143.)

*

„Fiatal korában hozzátartozott ahhoz a maoista körhöz, akik ellen per is indult. Abba tartozott bele Dalos Gyuri, vagy Haraszti Miki is, akik szintén közeli barátaim közé számítanak. Én pedig egyetemista koromban marxistaként is kifejezetten revizionistának számítottam, tehát az ellenkező oldalon álltam, úgyhogy Évával állandó ideológiai harcok folytak aránylag rövid ideig tartó házasságunk során. De egy turbulens időszak volt, mert aztán a szülők – megjegyzem Cservenka elvtársnő  közbenjárására, aki Soós Magdának  kebelbéli jó barátnője volt – szereztek Gödöllőn egy lakást nekünk.” (Petri György különbözése, 144.)

*

„Ádámmal évekig nem találkoztam, mert az anyja eltiltotta tőlem. Körülbelül 8–10 lehetett, amikor elkezdett hozzám járni, ekkor én már Mayával éltem. […] olyannyira be akarta pótolni a kimaradt éveket, hogy végig kellett vele járnom minden helyet, ahol én korábban laktam: minden helyszínt meg akart nézni, tehát tényleg kifejezetten az elmaradt évek bepótlásáról volt szó. […] Furcsa, hogy emiatt tulajdonképp a szinte kötelező apa elleni kamaszkori lázadása elmaradt, mert most is »papának« szólít […].” (Petri György különbözése, 146–147.)

A tanulmányait nem fejezi be, otthagyja a képzést, indexét részegen a Dunába dobja és szabadúszóként változatos alkalmi munkákból tartja fönn magát. Dolgozik kérdezőbiztosként, fordít, név nélkül annotációkat ír a könyvtárosok számára készülő Új könyvek című tájékoztató kiadványba. Az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézete nyelveket nem beszélő dolgozói számára összefoglaló tartalmi kivonatokat ír a külföldi felforgató irodalomról, így munkakörszerűen olvashatja a legvadabb antikommunista szövegeket. Szeminárium-szerű összejövetelekre jár Kenedi János lakására, ahol társadalomtudományi kérdésekről tartanak referátumokat, vitákat. Ezek az összejövetelek a demokratikus ellenzék által szervezett későbbi Repülő Egyetemek előzményei voltak.

*

„'71-ben leginkább abbahagytam a tanulmányaimat, nem pedig végeztem. Nekem nincs diplomám. Ebben két dolog játszott szerepet, egyrészt, hogy '71-ben megjelent az első kötetem, és akkor már teljesen világos lett számomra, hogy alapvetően költőként fogom tengetni életemet. A másik az, hogy '71-re – sőt Márkust már korábban eltávolították az egyetemről – a barátaimat is, Bencét és Kist sorban kirúgták. Közben természetesen megszabadultam a tanár szaktól, tehát a pedagógiai tárgyaktól, mert csak azt tudtam elképzelni, hogy végzés után vagy egyetemi gyakornok leszek, vagy a Filozófiai Intézetbe megyek dolgozni, az fel sem merült bennem, hogy gimnáziumi tanárként folytassam az életem. Bencéék kirúgása után viszont már teljesen nyilvánvaló lett, hogy nekem nem nő fű sem az egyetemen, sem a Filozófiai Intézetben. Tekintve, hogy az egyetemi káderezés szerint engem a jobboldali revizionista csoport vezetőjeként minősítettek. Én voltam egyébként az egyetlen tagja is a csoportnak, amit vezettem. Éppen ezért a szakdolgozatomról csak annyit tudok mondani, hogy volt egy tervem, nevezetesen Freud megsemmisítő bírálatát akartam megírni nyelvfilozófiai beállításban. Azt akartam bizonyítani, hogy azok az alapfogalmak, amiket Freud használ, tudományosan elfogadhatatlanok. Nagyon ortodox pozitivista állásponton voltam, és elsősorban az Álomfejtés című művet akartam e tekintetben megsemmisítő kritikának alávetni. Amúgy Freudról nem sokat változott a véleményem, inkább Réz Pali álláspontját osztom, aki épp a minap mondta nekem Freudról és Marxról, hogy érdekes, hogy milyen kitűnően írtak és mennyi hülyeséget.” (Petri György különbözése, 104–105.)

1972 (Fotó: Balla Demeter)