Bence György, Kis János és Kenedi János a Bibó-emlékkönyv szerkesztése idején, 1981 (Fotó: Halda Alíz)

„1979 legelején kezdtünk hozzá a szervezéshez... csak lassan alakultak ki a kötet körvonalai. Az igazság az, hogy Bibó István hirtelen halálakor döbbentünk rá arra, hogy muszáj megcsinálni. A temetés a Bibó-kötet lehetséges résztvevőinek a számát hihetetlenül kibővítette. Lényegében már ott, a temetőben megalakult a szerkesztőbizottság, s ott lett világossá az is, hogy Donáth Ferenc töltheti csak be a szerkesztő-bizottság elnöki tisztét." (Több mint hitvallás. Kenedi János a Bibó-emlékkönyvről. Interjú, kérdező: Murányi Gábor. Magyar Nemzet, 1991. augusztus 7., 6.)

„Knopp-Kornidesz-jelentésként vált ismertté az a dokumentum, amelyet 1981. március 10-én tárgyalt meg a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Agitációs és Propaganda Bizottsága. A jelentést még 1980. december 9-én rendelte meg a Politikai Bizottság (PB), akkor, amikor aznapi ülésén rövid időn belül másodszor tekintette át »a belső ellenséges-ellenzéki, ellenzékieskedő csoportok« működését, s úgy ítélte meg:

»A Bibó-emlékkötet két vonatkozásban is fordulópontot jelentett az ellenzéki csoportok tevékenységében. Az egyik a kötet »népfrontos« jellege, és az, hogy abban számos olyan vezető értelmiségi, főleg író is szerepet vállalt, akik mindeddig a legalitás keretei között mozogtak, és tiszteletben tartották a párt szövetségi politikája alapján kialakult politikai-kultúrpolitikai mozgásteret. A másik új mozzanat, hogy az ellenzéki csoportok az eddigi, többnyire elméleti jellegű írások és a csehszlovák szolidaritási akciók után most közvetlenül belpolitikai kérdéseket, sőt a párt politikai fővonalának alapkérdéseit (egypártrendszer, 1956, a Szovjetunióhoz való viszony) állítják előtérbe. (In: Csizmadia Ervin: A magyar demokratikus ellenzék, 1968–1988. Dokumentumok. 105–119. o.) […] (a jelentés írói) egyet is értettek abban, hogy »a Művelődési Minisztérium tegye meg a szükséges intézkedéseket, hogy a Bibó-emlékkönyv ellenzéki mondanivalójú szerzői, illetve a kötet koncepcióját kialakítók ne dolgozzanak olyan munkakörben, ahol nézeteik érvényesülhetnek.«” (Murányi Gábor: A (Huszár-)Knopp-Kornidesz-jelentés. Egy ismert-ismeretlen dokumentum a Bibó-emlékkönyvről. [Részletek], Élet és Irodalom, 2005. október 21., 11.)

Bibó temetése
[Részlet]

Folyton eleredt az eső, azon gondolkoztam, vajon a jóisten
a mi oldalunkon áll-e, ezt idézte mindig rosszkor felböfögő humorom.

Az óbudai temető bejáratánál, hol az eget, hol az érkezőket,
hol a hemzsegő fényképészeket kémlelve, tudtam, kell itt
lennie kocsmának, minden temetőnél kell lennie,
közben útbaigazítottam a nóbelebb vagy járatlanabb vendégeket,

micsoda év, gondoltam, micsoda hullazápor, pedig még nem
tudhattam, mennyi van hátra, hányat, kiket, mit visz el ez az év,
így morfondíroztam, amíg figyeltem az érkezőket, pontosabban azt,
kinek van pofája idetolni a képét, és ki nem jön el,

így szinte nem is tudom, kik voltak ott, a jogosultakat
átengedte figyelmem, az érdem tantuszát akik bedobták a fénycellába,
ki-kisütött a nap, idegesítően, mint a vakuk, és megkerült a kocsma is,
ott gőzölögtünk jónéhányan a szertartás kezdetéig.

[…]

Szóval még éltünk, amikor a hátára döntött lift vitte
Bibót a szuterénbe, honnan a halottak országába nyílik.
Egy nagy szürke vasajtón mennek át, nem is hallják
az élők kopogását. Azonnal elkezdődik
a minden érkezővel újból kezdődő játszma, amelynek címe:
Lehetséges Történelem. Erdei, Sztálin, Révai, Ravasz, Nagy Imre,
Lukács sietnek elébe, ezeket ismeri fel a tolongásban, és
kezdődik máris a Kiveszítma!

Meghívó az Örökhétfő bemutatójára

A kötet borítója

*

Futam
[Részlet]

Sorok írója hajdan merészléptékű vállakozásba fogott:
meg vágyta írni az – enciklopédikusnak tervelt –
Nagy Kaka Könyvet.

[...]A NKK: terv maradt.
Emlékét őrizze ez a – kis rakás.

Az Örökhétfő című kötet csonkítatlan formában végül 1981-ben, Demszky Gábor AB Független Kiadó elnevezésű szamizdat-kiadójánál lát napvilágot 940 példányban. (A névben szereplő AB-kifejezés egy kereskedelmi terminus, melynek jelentése: a vásárlás után a felelősség a vevőt terheli.) A könyvbemutató egy magánlakás falai közt zajlik. A verseket jellemző groteszk nyelviség ebben az időben Petri kiemelt nyelvi-szemléleti formája lesz, Nagy Kaka Könyv címen egy efféle stílusú szöveg írását is tervezi, és alighanem ezért kezdi ebben az időben fordítani Jarry Übü királyát.

*

„Az Örökhétfővel kapcsolatban először azt mondanám el, hogy mennyiben volt ez szerintem politikai fordulat, mennyiben volt a gátlástalan vagy cenzúrázatlan kifejezés felé való fordulás, mert itt sokszor éreztem az olvasói véleményekben meg a kritikai értékelésekben is egy olyan félreértést, mintha egyrészt a korábbi kötetek kevésbé lettek volna politikusak, másrészt mintha ott érvényesült volna valamilyen fajta öncenzúra. […] Inkább az a fordulat, hogy az első két kötetben a politika történetfilozófiai megközelítésben jelenik meg, egyszerűen azért, mert – ahogy Fodor Géza ezt nagyon jól látja – ez az elvont radikalizmus korszaka volt, amit nem én találtam ki, hanem egy egész generáció kényszerhelyzete volt. Az Örökhétfő versei pedig ahhoz kötődnek, hogy megjelent a par excellanse politizálás lehetősége. Tekintve, hogy ez a versfolyam az aláírási akcióknál indult be, én valahogy anticipálhattam, hogy itt most egy új dolog fog elkezdődni, hogy lesz egy saját politikai szféránk, amit mi csinálunk, mert a marxizmus bármilyen radikális továbbfejlesztése vagy bármilyen radikális elutasítása még nem volt politizálás. Vagyis azt hiszem, hogy az első igazi politikai verseimet valóban ebben az időben írtam, de nem azért, mert ekkorra bátorodtam fel, hanem azért, mert ekkorra lett realitása, ekkorra lett közege.” (Részlet a Pap Mária készítette kéziratos életútinterjúból, 1989. PGYM IV. 100–101.)

*

„[…] utólag már úgy látom, az Örökhétfő szépen beleillik egy poétikai fejlődésívbe, tehát van egy határozott kontinuitás a verseimben. Az Örökhétfő ugyanis nemcsak politikailag, hanem esztétikailag is egy nagy dobbantás volt számomra. Akkor én ezt úgy éltem át, hogy nemcsak a politikai legalitás világából léptem ki teljesen, hanem bizonyos értelemben egyfajta magyar lírai konvencióból is.” (Petri György különbözése, 357.)

*

„Állandóan foglalkoztat valami teljesen nyitott és játékos könyvnek a létrehozása, ami tulajdonképpen szójátékokból és disznólkodásokból állna, a teljes infantilizmus jegyében. Minták: Quenau, Jarry, Hlebnyikov, Karinthy kényszeres szófölbontásai, hátulról előre olvasásai. Magamban azt a címet adtam neki, hogy Nagy Kaka Könyv. Sok ötletem van hozzá, csak sajnos a zárt formák iránti gyógyíthatatlan, régi vágású szerelmem visszatart még attól, hogy belevágjak.” (A Naplóból. Csobánka, 1977. november 20., PGYM IV. 496.)

*

„Tulajdonképpen  Alfred Jarry Übü királya adta az ötletet, ami a maga módján szintén nem dráma, vagy legalábbis nehezen értelmezhető hagyományos drámaként. Az volt az elképzelésem, hogy a disznólkodásnak és az átkozódásnak egyfajta enciklopédiáját írom meg én is. Tekintve, hogy az Übü kulcsszava a merde, a szar,  ebből adódott, hogy egy csupa disznólkodásból, átkozódásból, gyalázkodásból álló könyvet kéne írni. De én általában úgy vagyok a terveimmel, hogyha valami nagyobb lélegzetű dolgot eltervezek, abból biztos nem lesz semmi […] az ilyen nagy terveim azok mind megsemmisülnek, s lesz belőlük három-négy-öt vers.” (Petri György különbözése, 230.)

1981-ben születik meg az első magyar szamizdat lap, a Beszélő. A lapalapítás terve a Kenedi János lakásán tartott egyik házibulin nyerte el végleges formáját, többek között Petri egyértelmű támogatásával. Petri maga is a lap egyik szerkesztője lesz: a hatalom felé irányuló provokatív gesztusként a szerkesztők névvel-címmel-telefonszámmal vállalták kilétüket az impresszumban.

*

„’80-ban és ’81-ben elég sok értelmiségi összejöve­tel szerveződött, ezek részben politikai viták vol­tak, részben pedig szisztematikus előadássorozatok, az úgynevezett »repülő egyetemek« vagy »hét­fői egyetemek«, ahol a legemlékezetesebbek talán Szabó Miklós előadásai voltak a szovjet párttörté­netről. […] Mivel nor­mális nyilvánosság nem volt, nagyjából természetes, hogy itt a barátok, feleségek, szeretők személyesen is összetartozó csoportosulásából jöttek az emberek, másból nem is jöhetett volna létre a demokratikus ellenzék. Mert azért mégse tehettünk közzé egy kiált­ványt, amiben bejelentjük politikai programunkat, és felhívjuk az embereket, hogy akinek kedve van, az csatlakozzon hozzánk. Tehát ez csak informálisan szerveződhetett: szóltam annak, akiről úgy gondol­tam, hogy barátom, alkalmas ember, van teherbírása a dolgokhoz. Maga a Beszélő konkrétan úgy jött létre, hogy Kenedi János lakásán volt egy nagy értelmiségi összejövetel, és ott merült fel, hogy kellene valami sajtószerűséget csinálnunk, mert valahogy mégis meg kéne szólalni, ne csak egymás között főjünk a saját keserű levünk­ben. Erről egy nagyon hosszadalmas vita alakult ki, voltak például, akiknek igen radikálisan az volt a véle­ménye, hogy ennek semmi értelme. Ezt az álláspon­tot képviselte Bence Gyuri, aki ezt nagyon eklatánsan a következőképpen fogalmazta meg. Egy: technikailag nem tudjuk megcsinálni a lapot; de ha a techni­kai feltételek megvannak, akkor kettő: nem fogunk tudni mit írni bele; és három: ha az előző két feltétel teljesülne is, akkor nem lesz, aki elolvassa. Konrádnak az volt az álláspontja, hogy mivel a nyomtatott tech­nika elég nehézkes dolog, csináljunk egy kazettaújsá­got, tehát beszéljünk rá egy magnókazettára, másoljuk le néhány példányban és adjuk tovább azzal a kérés­sel, hogy másolják és terjesszék tovább. […] Felmerült az illegális rádió alapításá­nak lehetősége is, de azt még reménytelenebbnek tar­tottuk, merthogy nem értünk a technikához. És ment, ment hosszan a vita erről, míg a végén emlékezetem szerint Kis János, Nagy Bálint, Szilágyi Sándor és én azt mondtuk, hogy na, elég volt ebből a véget nem érő vitából, hogy lehet, vagy nem lehet, mi mindenesetre fogunk csinálni egy lapot.” (Petri György különbözése, 186–188.)

*

„A lapcsinálás eszméjén túl rendkívül fontos volt az a polgárjogi döntésünk, hogy a szerkesztőség nem konspiratív, hanem közli a szerkesztők nevét és lakáscímeit. Egyébként ez volt az egyik olyan gesztusunk, ami legalább annyira irritálta a hatóságokat, mint a lap tartalma. Később aztán felkértük Solt Ottiliát is, aki elsősorban a SZETA-val volt elfoglalva, és egy időben Iványi Gábor is részt vett a szerkesztésben.” (Apák és fiúk. Interjú, kérdező: Petri Lukács Ádám. PGYM  III. 177–178.)

*

„Az az igazság, hogy én meglehetősen léha szerkesztője voltam a Beszélőnek, azt hiszem az erősen impulzusszerű szerepem inkább abban volt – nekem is meg Bálintnak is –, hogy egyáltalán létrejöjjön a lap,  hagyjuk abba a gatyázást.  A szerkesztésben viszont igen kevéssé vettem részt. Azzal teljesen tisztában voltam, hogy annak van kulturális jelentősége, hogy a nevem ott szerepel a lapon, mert ez egyfajta védjegyet jelentett, elsősorban azon literátor-értelmiségi réteg felé, aki tulajdonképpen inkább idegenkedett a politikától, de az én nevem talán egyfajta rokonszenvet keltett. A szerkesztés koncepcionális része alapvetően Kis János érdeme, annak ellenére, hogy eljátszottuk azt a kis demokratikus homokozót, miszerint a lapnak nincs is főszerkesztője, hanem csak szerkesztőbizottsága.” (Petri György különbözése, 194.)

*

„Tulajdonképpen azért is hoztuk létre a Beszélőt, mert úgy gondoltuk, teljesen anakronisztikus, hogy egy költő olyan módon politizáljon, ahogy, mondjuk, Petőfi politizálhatott. Főleg a diktatúra felpuhulásával egyre bonyolultabb politikai dilemmák merültek fel, amelyekre publicisztikában, esszében, tudományos értekezésben lehetett megfelelően reagálni, vagy pedig politikai beszédben, politikai programmal, amire a költészet ma már alkalmatlan. Szóval nem egyszerűen a »rabok legyünk, vagy szabadok« alternatívája merült fel, hanem hogy, mondjuk, a '66-ban meghirdetett és '71-ben leállított új gazdasági mechanizmust hogyan lehet tovább folytatni, milyen eszközök és források állnak  rendelkezésre egy modernizációs folyamat újraindításához, mi ennek a politikai rizikója – ezek a problémák egyre bonyolultabb formában jelentkeztek. A tanköltemény műfaja régen és végképp lejárt. A modernkori gazdaságtant nem lehet verses formában megírni.” („Az én szemem száraz, nézni akarok vele”. Interjú, kérdező: Vickó Árpád. PGYM IV. )

A Beszélő első számának borítója…

… és impresszuma

A Beszélő szerkesztősége
Kőszeg Ferenc, Szilágyi Sándor, Kis János, Solt Ottilia, Petri György, Haraszti Miklós, 1980-as évek (Fotó: Lugosi Lugo László)

Fotó: Balla Demeter

*

Song
[Részlet]

Ez a hazám,
ez a hazám,
ez a hazám: Vadkelet,
a fényben úszó
szépséges
Comecon-szigetek.

A levegő:
van!
És olyan…!
És van!
És olyan is!
Még.

Nálunk a levegőt
harapni lehet!
Nálunk a levegőt
lehet harapni!
Ezt a
fölséges leget!

„Kezdi most már a hivatalos sajtó – idézőjelben ugyan, de – használni az ellenzék szót. Tehát kezdik tudomásul venni, hogy ha kevesen is, de vagyunk. Struktúráját tekintve az ellenzék kétarcú. Konrádnak például az az álláspontja, hogy baráti kapcsolatokon nyugvó kis csoportosulások laza halmaza. Igaz, hogy ezek az emberek történetesen barátok vagy jó ismerősök, de ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk arról a tényről, hogy egy intézményesülési folyamatot is megfigyelhetünk. Pillanatnyilag az ellenzék fönn tud tartani két folyóiratot, három könyvkiadót, és ne feledkezzünk meg az ősintézményről, a SZETÁ-ról [Szegényeket Támogató Alapról] sem… […] Az ellenzék fő funkciója pillanatnyilag Magyarországon a politikai kultúra föltámasztása.” (Feltételes szabadlábon. Interjú, kérdező: Farkas Péter. PGYM III. 55–56.)

*

„Számomra viszont ez nem morális kérdés volt, következésképpen nem is morális teljesítményként éltem meg, hanem úgy gondoltam, hogy én hihetetlenül rühellem ezt az egész bandát, és egyszerűen zsigerileg azt kívánom, hogy múljanak ki a politikai életből, és változzon meg a rendszer. Tehát élveztem, hogy ahol tehettem, kiszúrtam velük. Ami politikai megfontolás volt bennem, az az volt, hogy kis lépésekben kell gondolkodnunk. Megcsináljuk a Beszélőt; elkobozzák egyszer, elkobozzák kétszer, megcsináljuk a Rajk-butikot, zaklatni fognak minket, megcsináljuk a SZETA-t, abból is botrányok lesznek, de előbb-utóbb hozzászoknak, hogy van egy szerény civil társadalom. Nagyjából egyébként ez is történt: a Kádár-korszak utolsó tíz éve arról szólt, hogy egyre több ember volt engedetlen, és egyre több ember a gazdaságban és a kultúrában is azt csinálja, amit akar.” (Apák és fiúk. Interjú, kérdező: Petri Lukács Ádám. PGYM  III. 180–181.)

*

„Tudniillik ezek az emberek is, és jómagam is, úgy gondoltuk, hogy ennek a rendszernek össze kell omlania előbb vagy utóbb, de lényegébenén például azt gondoltam, hogy már nem fogom megérni a rendszer végét. És ezt mindenki így gondolta. A demokratikus ellenzéket is részben egyfajta erkölcsi ellenállás igényéből, szándékával és bizonyos intellektuális igényességből meg a saját emberi méltóságunk védelmében csináltuk meg. Azt hiszem, egy kicsit élveztük is, hogy valamivel bátrabbak vagyunk a nagyon nagy átlagnál, mindent egyfajta heroikus pesszimizmussal csináltunk, és egyáltalán nem gondoltuk, hogy ez ilyen hamar bekövetkezik. Erről sokat beszéltem barátaimmal, mindannyian őszintén meghökkentünk, amikor a párt önként átadta a hatalmat, mert valójában ez történt, a rendszer megdőlt, nem döntötte ezt meg senki, a demokratikus ellenzék a legkevésbé.” („Az én szemem száraz, nézni akarok vele”. Interjú, kérdező: Vickó Árpád. PGYM IV. )

1982-ben, a forradalom 26. évfordulójára szamizdat kiadványként megjelenik egy hangkazetta, amelyen Petri is elszavalja két versét.

*

„A magyar forradalom hangja című 90 perces magnetofonkazettát a »Magyar Október Szabadsajtó« 1982-ben, a forradalom 26. évfordulójára hozta forgalomba Budapesten. Jóllehet több száz példány készült belőle és sok helyen másolták, a kazetta mégis állandó hiánycikké vált. […] A kazettán az 1956. október 23-a és november 7-e közötti legfontosabb magyarországi rádióadások részletei szerepelnek, közben pedig narrátor mondja el a forradalom történetét. […] A narrátor elbeszélését Krassó György írta. […] A kazettán két vers is hallható a költők saját elmondásában. Illyés Gyula verse hat évvel 1956 előtt, Petri Györgyé huszonnégy évvel később született, de – más és más módon – mindkettő szorosan kapcsolódik a forradalomhoz. A pop-zenei betétek az Illés együttesnek a 60-as és 70-es évek fordulóján írt számai, hanglemez-, illetve koncertfelvételek.

A narrátort – egy fiatal színésznőt, Szűcs Ildikót – a kazetta forgalomba kerülése után a kaposvári színháztól, ahol játszott, elbocsátották.”  (Részlet a kazetta információs anyagából)

A kazetta és a borítója

A konyhafőnök ajánlata
[Részlet]

Amikor majdnem színültig van már
hínárral, algával, nyaralómócsinggal
(a víz épphogy ellepje!),
megvárjuk, amíg egyenletesen,
szürkén izzik a Nap fűtőspirálja,
akkor a gyorsfőző KEMPING-patentfazékra
rákattantjuk az eget.

[...]

Tálalás előtt gondosan lemerjük
a tetején úszó hajolajat.
A tálba szűrve két evőkanál
állon érlelt borotvahabbal elkeverjük,
csípős szappant reszelünk rá gazdagon,
ízlés szerint ólomecettel
és körömfeketényi „Atléta”
lábpúderrel fűszerezzük.

A 80-as években ellenzéki körökben divattá váltak a reprezentatív, 15–20 személyes vacsorák, ahol több nevezetes szakács is volt: Petri mellett Sáska Géza, Buda Géza, Sulyok Miklós, Csákó Mihály, Horváth Zsuzsa. Petri gasztronómiai tárgyú versei nem egyszerűen ezeknek a szakácsversenyeknek az emlékét őrzik, de költészettani önjellemzésekként is metaforizálják az anyagkezelés alkotói mesterségét. Petri – és az egyre szélesebb értelmiségi kör – számára az ellenzéki lét egyfajta végtelen házibuliként, a második nyilvánosság közösségi összekovácsolódásának és  a hatalom folyamatos provokációjának jegyében telt.

*

„Ami speciálisan a főzést illeti, talán a verseimből is kitetszik, hogy én nagyon vonzódom az anyagokhoz. A főzésben van valami anyagszerű, ahogy a hentesnél kiválasztok egy darab húst, megnézem a másik oldalát, nincs-e benne egy jó adag rejtett mócsing, ahogy zöldséget válogatok a piacon, és így tovább.” (Szállóigévé lenni, az a legjobb dolog. Interjú, kérdező: Parti Nagy Lajos. PGYM III. 242.)

*

„Főzési mániámat és kitüntetetten a bonyolult receptek iránti vonzalmamat a világgal való elégedetlenség is motiválja. Tehát különböző anyagokból, például élőlényekből olyasmiket állítok elő, amik szándékuk szerint nyilvánvalóan nem szerettek volna lenni. Ennyiben a főzés agresszív és technokratikus aktus. Ezt a motivációt igazolja az is, hogy mérhetetlenül utálom a vegetáriánus, illetve újabb nevén a natúr konyhát. Másrészt Fodor Gézának annyiban igaza van, hogy a főzés – már amennyiben az ember ért hozzá – eredménye valami közvetlen és vitathatatlan jótétemény, jóllakatok embereket és élvezeteket okozok nekik. Ez a költészetről vagy pláne a politikáról finoman szólva nem állítható ilyen egyértelműen.” („Művelhetem költői kiskertemet”. Interjú, kérdező: Bozsik Péter. PGYM III. 268.)

„Szórakoztatott, hogy a rendszer olyan roppant fontosságot tulajdonít nekem, hogy időnként öt–hat követővel sétálok. Megvoltak a kedvenc játékaim. Tudtam, hol vannak a személyi követők, és akkor bedobtam egy borítékot a szemetesládába. Ők természetesen azt hitték, nyilván ez a »postaláda«. Továbbmentem, és száz méterről visszanézve láttam, lázasan kutatnak, vajon mi lehet benne. Ezek a követők furcsa módon rövid pórázon voltak tartva, mert ha bent ültem egy kocsmában, akkor ők kint várakoztak. Először kiolvastam a Népszabadságot, majd elővettem a Magyar Nemzetet. Képes voltam nyolc–tíz órát elolvasgatni, vidáman iszogatva a sörömet, ők pedig kint álltak az esőben.” (Olvasson, akinek semmi sem jut eszébe. Petri György, az ütésálló költő. Interjú, kérdező: Horeczky Krisztina. PGYM III. 285–286.)

*

„Egyetlen kellemetlen emlékem van. Folyton igazoltattak, aztán elegem lett, és mondtam, menjenek a … Erre begorombultak, alaposan összevertek, de olyannyira megijedtek, hogy ők maguk szereztek a talkie-walkie-jukon autót, amivel bevittek a kórházba. Mikor meglátott az ügyeletes orvos, a látványtól megriadva megkérdezte: mit csináltak velem? Mondtam, összevertek a rendőrök. Ezt persze nem vehette jegyzőkönyvbe, ezért ajánlottam, írja azt: rendőruniformisra emlékeztető öltözéket viselő egyedek gumibotszerű tárgyakkal bántalmaztak. Ezt hajlandó volt beírni, aztán ellátott, én meg hazasétáltam. Elég ütésálló vagyok. […] Azt hitték, éjjel-nappal konspirálunk, és roppant terveket szövünk a rendszer megdöntésére. Időnként lebuktattak egy nyomdát, akkor elkobozták az összes Beszélőt, vagy házkutatást tartottak, és elvittek egy csomó szamizdatot, de igazából mi meglehetősen kevesen voltunk. Ha komolyan gondolták volna, hogy lehetetlenné tesznek bennünket, erre módjuk lett volna.” (Olvasson, akinek semmi sem jut eszébe. Petri György, az ütésálló költő. Interjú, kérdező: Horeczky Krisztina. PGYM III. 286.)

A személyi követő éji dala
[Részlet]

Zuhog az eső,
te rohadék.
Te meg alszol
a jó meleg szobában,
[...]
Szállsz, szárnyalsz.
A kezembe ne kerüljél.
Mert röptödben megkopasztalak.
Én nem felejtem el azt a rohadt esőt,
amikor dupla súlyára dagadt
az esőkabátom,
a cipőm talpa.
Te meg
a meleg
szobában cicáztál.
Eljön még az idő,
amikor Dunát rekesztek veled.

A Fiatal Művészek Klubja tagsági igazolványa

„A másik nagyon fontos hely­színe az életemnek akkoriban a Fiatal Művészek Klubja volt, egy szó szerint underground hely, mert valóban egy pincehelyiségben működött. Állandó vendég volt ott Szentjóby Tamás. Volt egy legendás figura, akiről tulaj­donképpen soha nem derült ki, hogy miben művész, Dixi, akinek nem is tudom az igazi nevét. Szakállas, vörös hajú, magas fiú volt, aki prófétált, de soha nem volt egy fillérje sem. Prófétált, mindenkit megátkozott és kért egy húszast, hogy fizessék ki a vörösborát. Volt egy sajátos, kicsit ilyen őskeresztény szektahangulata a helynek, bár nem volt semmilyen ideológiai tartalma a közösségnek, csak az, hogy mind közösen, pokolian utáljuk a rendszert. […] És még valami volt ebben az időszakban, ami nagyon jellemző volt ennek a körnek az életformájára, mégpedig a három napig eltartó házibulik. […] Mentünk egyik lakásról a másikra, és amennyire szerény anyagi erőnkből tellett, vettünk ócska borokat és ezzel részben fenntartottunk egy enyhén önkívületi állapotot.” (Petri György különbözése, 177–179.)

*

Egy szigorúan ellenőrzött klub
[Részlet]

gatyába ráztam magam, s mentünk az FMK-ba,
vagyis a Fiatal Művészek Klubjába,
holott nem voltam már fiatal,
művésznek meg sosem tartottam magam,
és ami a klub minősítést illeti, inkább ócska csehó volt,
hol összegyűlt esténként megannyi téboly és hóbort,
[…]
Ez volt az Atlantiszom, ez volt a mélyvilág,
itt békén hagytak, itt nem voltak razziák.
Persze nem voltunk hülyék, nagyon jól tudtuk,
hogy ez egy állatkert, egy szigorúan ellenőrzött klub,
ahol is mi vagyunk a védett-védtelen állatok,
de még ez volt a legelviselhetőbb állapot.

Ascher Tamás felkérésére Forgách Andrással közösen belekezd Franz Kafka A kastély c. regényének színpadi adaptációjába. A Forgáchcsal közös munka idejére Maya nagybátyjának dunaalmási nyaralójába költöznek, Petri a Munkanapló című versében örökíti meg ezt az időszakot. A darab sosem kerül bemutatásra, nyomtatott formában 1987-ben, az Átváltozások című antológiában jelenik meg, ám mivel Petri tiltás alatt van, Forgách András György szerzői néven lát napvilágot.

*

„Mindenesetre megkértem Gyurit, dolgozzon velem, ami az én szempontomból nézve nem biztos, hogy jó döntés volt, mert meg kellett feleznem vele a 600 forintos szerzői díjat, aminek igen hamar a nyakára hágtunk a Hattyúban, és ott álltunk pénz és darab nélkül, mert komolyan vettük, hogy ez közös munka lesz, de hát a Gyurinak nem volt igazi gyakorlata a jelenet-írásban (habár már írt forgatókönyvet Jelessel), és mint mindig, elég nehezen lendült bele. Felosztottuk a regény jeleneteit egymás között és felváltva írtunk belőle – a megbeszélt motívumok és a regény alapos elemzése alapján – mindenféle jeleneteket, lehetőleg sorba haladva. Talán nem véletlen, hogy a darabbéli kocsma a maga alkoholista törzsvendégeivel olyannyira fontos helyszín lett, és hogy a mi művünk depresszív karaktere, vaskos realizmusa szembement az eredeti álomszerűségével.” (Forgách András: Kastély Petrivel. PGYM  IV. 412.)

Az Átváltozások című antológia borítója