Molière-fordításai kötetben
Magyar Lettre Internationale, 19. szám, 1995. Tél, 78.
Molière-fordításait – saját verseihez hasonlóan – életműve szerves részének tekintette, nem utolsósorban a Molière-rel érzett személyes közösség okán is.
*
„Fordításaimat nem tekintem fordításoknak. Amikor elsőül A mizantrópot írtam meg magyarul, akkor a dramaturg javaslata az volt, hogy fordítás helyett nevezzük a szöveget színpadi változatnak. Ezt az ötletet végül is elvetettük, mert hiszen Moliére ízig-vérig színházi ember, rendező és színész volt, és ezért bizarrnak találta volna mindenki, hogy egy Moliére-darabot színpadra alkalmaznak. Utólag visszagondolva akkori dilemmánkra, úgy gondolom, mégis találó lett volna a színpadi változat formula. […] Amikor A mizantróp fordításához fogtam, még minden színházi tapasztalat híján, úgy éreztem magam, mint az úszóleckéit éppen befejező kisgyerek, akit bedobnak a mélyvízbe. Ilyenkor az ember egy kicsit fuldoklik, sok vizet nyel, aztán kezdi élvezni a dolgot: rájön, hogy tud úszni. Poétikai vakmerőség is kellett ahhoz, hogy a magyarul számomra monotonnak ható alexandrinust egyfajta jambikus-anapesztikus, változó szótagszámú hibrid versformává alakítsam át. […] Amúgy nem különösebben termékeny műfordítói pályámon – prózát soha nem fordítottam, verset fordítani utálok – a drámafordítás egyfajta önkifejezési lehetőség volt. Tudniillik képtelen vagyok egyrészt történetet, másrészt dialógust kitalálni. Paradox módon a verseim potenciális drámalehetőségek, de csak monológokat vagyok képes írni. Sem elképzelni nem tudom, sem különösebben nem érdekel, hogy monológjaimra a másik fél mit válaszol. Elismerem, nem szép dolog ez, de hát ahogy már Flaubert megmondta, az író nem engedheti meg magának, hogy úriember legyen.” (Petri György: A műfordító dilemmája, Magyar Lettre Internationale, 19. szám, 1995. Tél, 78–79.)
*
„A műfordítás, amennyiben nem keresetkiegészítő bérmunka, épp annyira önkifejezés, mint saját műveink megalkotása. (Lásd erről Vas István A fordító köszönete című költeményét.) Ami engem illet, verset nemigen fordítok, de Molière-fordításaimat feltétlenül életművem részének tekintem. Ezeket a fordításokat természetesen éppúgy lehet szeretni vagy nem szeretni, mint a verseimet, de én úgy érzem, hogy a Molière-fordításokon keresztül megadatott nekem a drámaírás lehetősége, amire nélküle képtelen lennék. Mondhatnám, és ezt ne vegyük öndicséretnek, Molière c’est moi.” („Művelhetem költői kiskertemet”. Interjú, kérdező: Bozsik Péter. PGYM III. 269.)
*
„Kering egy romantikus történet arról, hogyan kezdtél Moliere-t fordítani. Még az antivilágban, egy fűthetetlen fészerben, több kiló szótárral felszerelkezve, merthogy nem tudtál franciául.
Az nem volt baj, hogy nem lehetett fűteni, mivel évadnyitó előadásra kértek fel, tehát nyáron kellett fordítanom. Iszonyú kánikula volt, viszont abban az épületben – ami eredetileg talán télikertnek készült – rohadt hideg volt. 38 fokos lázzal, náthásan fordítottam, és amikor már nagyon fáztam, kimentem pár percre a napra, aztán visszamenve megint jól lehűltem, úgyhogy elég »drámai« körülmények között készült A mizantróp-fordítás.” (A talpára esett fordító. Interjú, kérdező: Bori Erzsébet. PGYM III. 271.)
Az ellenzék egyre markánsabb önszerveződési formákon keresztül artikulálja magát, Petri természetesen szinte mindenütt jelen van. 1988. március 17-én, több hónapos előkészítő megbeszélések eredményeképp ellenzéki értelmiségiek egy csoportja létrehozta a Szabad Kezdeményezések Hálózatát, amely a különböző független csoportosulások közötti koordinációt tekintette elsődleges feladatának. Felhívást tettek közzé, melyben a létezett szocializmus ellenzékének, ellen-elitjének e domináns csoportja története során először hívott fel az egypártrendszer meghaladására, és követelt többpártrendszert. Petri tagja lesz az ugyanezen évben megalakuló Szabad Demokraták Szövetségének.
*
„Amikor a Szabad Kezdeményezések Hálózatából létrejött a Szabad Demokraták Szövetsége, én is szerepeltem a jelöltek között, de aztán – nagyon kicsi pontszámban – éppen nem jutottam be az ügyvivő testületbe. Mellesleg Mari is ellenem szavazott, mert volt egy vitakérdés, hogy Szabad Demokraták »Pártja« vagy »Szövetsége« legyen a nevünk, és nekem az volt az álláspontom, hogy nevetséges »szövetségnek« hívni magunkat, miután ez nyilvánvalóan egy politikai párt. Nekem elég provokatív és agresszív politikai stílusom van, de le lettem szavazva, majd aztán beláttam, hogy nekik van igazuk. […] Valószínű, hogy verbális lény vagyok, nekem nagyon fontos az, hogy igazat mondjunk. Nem arról van szó, hogy nincs taktikai érzékem, egyszerűen nincs kedvem a taktikázáshoz. Egyszer úgy definiáltam magam, hogy »magánpolitikus« vagyok; szenvedélyem a politika, de nem nagyon tudom elviselni az intézményes kereteket.” (Petri György különbözése, 270.)
Mayával (Fotó: Szilágyi Lenke)
*
Mayának
[Részlet]
Ez sem érv; ez sem ok:
csak kérni lehet a bocsánatot.
Kérni sem lehet. Nem is akarok.
Távolodom-közeledem; szeretlek;
magam számára is: fel-fellobbanok.
Kimaradok, maradok, nyugodt vagyok; vagyok.
Ha van ilyen: tébolyult nyugalom
– így jellemezhető állapotom.
A világ pedig? Alom? Kőhalom?
Mayával való kapcsolata megromlik, összeköltözik – és élete végéig együtt is marad – Pap Máriával, aki ebben az időben épp egy életút-interjún dolgozik vele. Pap Máriát Petri évtizedek óta ismerte, saját bevallása szerint már az egyetemi években szerelmes volt belé. Hozzá írta annak idején az első kötetében olvasható A vékony lánnyal című verset.
*
„Mayának sokáig hablatyoltam a házassági válság kellős közepén, aztán egyszer elunta, és rám dörrent, hogy ne kozmetikázz: mondd meg, hogy Marival akarsz élni. Megmondtam.” („Az utókornak nem üzenek semmit”. Interjú, kérdező: Keresztury Tibor. PGYM III. 454.)
*
„Egyébként a Smiley karácsonya vershez fűződik egy érdekes epizód. Akkor még gyakorlatilag nem éltem együtt Marival, a Mayával éltem, akinek megmutattam ezt a verset. És valami fantasztikus női intuícióval rájött, hogy ez egy másik nőről szól, holott semmi közvetlen utalás nincs a versben ilyesmire. Akkor rájöttem, hogy a nők veszélyesek. Általában meg szoktam mutatni Mayának a verseimet, és eszembe nem jutott, hogy kiszaszerolja, sőt azt is tudta, hogy a Mariról szól. Egyetlen konkrét utalás van benne a Marival fennforgó kapcsolatomra, de azt meg a Maya nem tudhatta: a »fahéjas tea«. Egyszer ugyanis vett a Mari ilyen filteres fahéjas teát, amit én nagyon szerettem, de erről a feleségem értelemszerűen nem tudott. Lehet, hogy több nőt kéne detektívként alkalmazni, mert egészen másként működik az agyuk. Nekem eszembe nem jutott, hogy ebből a versből bármilyen következtetést levonhat.” (Petri György különbözése, 326.)
„Az a baj, hogy nem bírok egy percre sem egyedül maradni. Most is, ha Mari elmegy, azonnal lemegyek a kocsmába, s ugyanúgy teszek, ha nincs itthon reggel, amikor felébredek. Kell a közeg. Ezért volt a sok nő – hogy nehogy egyedül kelljen lenni. Egyszerre alakította a vonzás és taszítás minden kapcsolatomat, megint Ady, ugye: a héja-nász. Szükségképpen sok önzés volt bennük, ami természetes módon időről-időre sértette a mellettem, velem lévő nők érdekeit, főleg ha többen voltak egynél történetesen. Hogy mondjak egy meglepőt: alapvetően érzelmes alkat vagyok, csakhogy ez meglehetősen szégyenlős érzelmesség, amit csak iróniával lehet elfogadhatóvá tenni a magam számára, különben elviselhetetlen.” („Az utókornak nem üzenek semmit”. Interjú, kérdező: Keresztury Tibor. PGYM III. 453.)
Elégia
[Részlet]
Ha nem vagy itthon, üres a lakás.
Én csak tátongok. Üresség vagy űr?
Csupa menés vagyok, meg maradás,
jaj, miért hagytál ilyen egyedül.
Horgon, önmagam nehezékeül,
nagy halra várok. Lesz-e harapás?
Konzisztens vagyok, mint egy farakás.
Nézd csak! Madár vagy kődarab repül?
Pap Máriával (Fotó: Szilágyi Lenke)
„Például utazni sem vagyok hajlandó sehova Mari nélkül; ha külföldre hívnak, akkor is kikötöm, hogy valahogy oldják meg, hogy fedezzék az ő útiköltségét is, mert nekem egy emberre mindig szükségem van. Egyszerűen nem tudok anélkül létezni. Az utazást még el tudom viselni, de ha arra gondolok, hogy egy szállodaszobában egyedül kell lennem, kiver a hideg. A kapcsolatunk elején voltam egyszer négy napig Londonban, hát az egy lidércnyomás volt számomra. Tulajdonképp csak kuporogtam a szállodában, és alig vártam, hogy vége legyen az egésznek. Az a négy nap nagyon sok volt.” (Petri György különbözése, 322.)
1989-ben Nyugat-Németországba utazik egy előadásra, ám szervezete összeomlik, a teljes szellemi és fizikai leépülés fenyegeti, azonnal kórházba szállítják. A Köztársaság kikiáltását egy bonni klinikán tölti, itt értesül a hazai eseményekről, illetve arról, hogy Nagy Imréről szóló versét – nyilvános térben először – Vallai Péter elszavalja a Parlament előtt. Betegágyán írja meg a Hogy elérjek a napsütötte sávig című művét.
*
„Az a furcsa helyzet állt elő, hogy akkor én éppen egy bonni kórházban feküdtem tüdőgyulladással. Az ápolónő behozta a helyi újságot, amely megírta, hogy otthon kikiáltották a köztársaságot. Vallai Péter a Parlament előtt mondta el a versemet, s én nem voltam jelen, amikor magánlakásokból nagy tömeg elé, köztérre került.” (Az író a létezésszakmában dolgozik. Interjú, kérdező: Kovács Júlia. PGYM III. 103–104.)
*
„Vallai Péter minden tiszteletet megérdemel a heroikus »pofátlanságáért«. Amikor a Péterrel elkezdtük ezt, akkor már megkezdődött a Kádár-rendszer édesen rothadó dekadenciája, az apparátus nem tudott mindenre odafigyelni. Képtelenek voltak ellenőrizni a művelődési házak és különböző klubok programjait. Vallai Peti legnagyobb teljesítménye az volt, hogy Miskolcon – ami igen kemény megyének számított, mert ott volt megyei első titkár a Grósz – eladta magát úgy, hogy »amerikai beat-költőket« fog mondani. Majd hirtelen átváltott Petri-versekre, de akkor már nem lehetett ugye leparancsolni a színpadról. Ott rettegett az egész helyi kulturális vezetőség, de Vallai végigcsinálta.” (Petri György különbözése, 268.)
A Hogy elérjek a napsütötte sávig c. vers kéziratának részlete (Holmi, 2004. július, 765.)
Vallai Péter (Fortepan/Vészi Ágnes)
A Valahol megvan...
...és az Ami kimaradt című kötetek borítói
„Az történt, hogy a Valahol megvanban még politikai okokból nem jelenhettek meg bizonyos versek. Akkor Sulyok Miklós – aki részben az Aura Könyvkiadót csinálja, részben meg könyvkereskedő és antikvárius, bár eredeti képzettsége szerint matematikus, jóllehet fiatal korában író és költő szeretett volna lenni – vállalta, hogy nagyjából egyidejűleg ezzel a kötettel az ő kis kiadója kihozza az Ami kimaradt kötetet. […] Szóval bizonyos versek politikailag nem fértek a Valahol megvan kötetbe – a Petőfi tér melody, a Vizigót vasárnapok, a Brezsnyev-vers, A kis októberi forradalom 24. évfordulójára, vagy a Ká-európai értelmiségi –, meg volt egy csomó olyan, ami ugyan benne lehetett volna, de mivel meg akartuk Szabolccsal komponálni az Ami kimaradtot, ezekből is kihagytunk párat. Szabolcs döntése is volt, hogy mi maradjon ki nem-cenzurális okokból, a szerkezet érdekében.” (Petri György különbözése, 368–369.)
*
Reggeli kávézás
[Részlet]
Sokasodik a piros meg a sárga,
fogyatkozik a zöld, pereg a sárba
a sok levél – halomban
a nyár devalvált pénze:
oly sok! oly semmitérő!
Lassúdan kékbe vált
az ég hamvasszürkéje, enyészőben
az enyhe borzongás. Közelednek
a nappal-dagály
türelmes, óriás tolóhullámai.
Kezdhetek folytatódni. Megadom magam
egy személytelen felszólító módnak.