Petri ekkoriban minden lehetséges fórumon hangot ad annak, hogy semmiképp sem szeretné a maga ellenzéki múltját valamiféle mártirológiaként kamatoztatni. A politikai klíma változását ugyanakkor részben költői veszteségként is érzékeli. Úgy tervezi, közéleti érdeklődését ezen túl politikai publicisztikákban fogja megfogalmazni, demokratikus berendezkedésekben ugyanis – véli – a politizálás nem a költészet feladata.
*
„Ami személyes költői helyzetemet illeti, nem érzek változást. Legfeljebb annyit, hogy eddig nem kaptam pénzt a verseimért, most meg kapok. Meg hát… Épp a napokban gondoltam utána, hogy tavaly micsoda díjzápor zuhogott rám, Cserépfalvi-díj, Déry-díj, Művelt Nép-díj és József Attila-díj. De hát negyvenhét éves vagyok, és ha nem ilyen viharosan alakulnak az események, akkor is megkaptam volna ezeket a díjakat, legfeljebb nem egyszerre.” (Van-e sajtó-(és egyéb) szabadság? Interjú, kérdező: Kartal Zsuzsa. PGYM III. 96.)
*
„Kultuszt nem érzékelek, úgy gondolom, hogy valóban sokan szeretik a verseimet. De vannak túlzások is, mint például amikor a Petőfi Irodalmi Múzeum akart kiállítást rendezni kézirataimból, sőt, személyes tárgyaimból, amire persze azt mondtam, hogy erről szó sem lehet, hanem esetleg csináljanak az egész középnemzedékről, tehát nem csak rólam és Tandoriról, hanem Várady Szabolcsról és a fiatalabbakról, Ferencz Győzőről, Rakovszky Zsuzsáról, akik kissé fiatalabbak, de nagyjából egy vonulatot képezünk, ennek lenne értelme. […] Ha van is ebben valami, nálunk 90 után az effélét inkább talán bizonyos rossz lelkiismeretű kritikusoknak lehet tulajdonítani, egyfajta kompenzálásról is lehet szó, hogy akit sokáig agyonhallgattak, vagy nem mertek írni rólam, mindazok most így kompenzálnak és igyekeznek jóvátenni, holott bennem, speciel a saját akkori költői helyzetemet tekintve semmilyen ressentiment nincs, az sem, hogy bárkire haragudnék emiatt.” („Az én szemem száraz, nézni akarok vele”. Interjú, kérdező: Vickó Árpád. PGYM IV. )
*
„Nézd, én sohasem tartottam magam politikai költőnek, abban az értelemben, hogy egy mozgalom költője vagy csasztuskák szerzője lennék. Vannak más területei is költészetemnek. Úgy gondolom ugyanakkor, hogy egy demokratikus átalakulás, a piacgazdaság kialakulása – azzal együtt, hogy van benne valami felemelő, mert a dolgok végre elmozdulnak egy reménytelen holtpontról – sokszor kegyetlen, gusztustalan folyamat lesz. Nagyon is elképzelhetőnek tartom, hogy tág lehetőség nyílik – persze, ha lesz rá inspiráció – egy szatirikus politikai költészetre. Tervem az is, hogy komolyabban szeretnék foglalkozni a politikai publicisztikával, mert a demokráciában az író számára ez a politizálás igazi formája.” („Rohadtul unlak minket”. Interjú, kérdező: Tódor János, PGYM III. 145.)
*
„A mostani helyzet nekem kifejezetten megkönnyebbülést hozott. Azt gondolom, hogy az elkövetkezendő időszakban a politika a verseimben kevésbé fog megjelenni, egyszersmind határozott szándékom, hogy politikai publicisztikával foglalkozzam. Úgy hiszem, azoknak a problémáknak a kifejezésére, amelyek most következnek, a költészet teljes egészében alkalmatlan. Nem véletlen, hogy Nyugat-Európában a »politikai költő« típusa nem létezik. Egyszerűen azért, mert a demokrácia bizonyos értelemben prózai és unalmas dolog. Az a sajátosság, hogy Kelet-Európában a politika mindig jelentős inspirációs forrása volt a művészetnek, abból adódott, hogy a diktatúrák drámaivá tették a politikai helyzetet. Remélhetőleg ez elmúlik. Semmiképpen sem tekinthető költői ihletforrásnak, hogy, mondjuk a jövedelemadó 20 vagy 25 százalékos legyen-e.” („Úgy folytatom, ahogy elkezdtem”. Interjú, kérdező: Varsányi Gyula, PGYM III. 89.)
Fotó: Szilágyi Lenke
*
Önarckép 1990
[Részlet]
Fura pók:
a figyelem
fenyegető közepe üres.
A küllők és a bordák
csillognak rezzenetlen.
A vihart a szövedék
állja, mert nem áll ellent:
egy vitorla majdnem
tökéletes hiánya.
1990-ben az Arizona State University meghívására Arizonába utazik Galántai György és Forgács Péter társaságában, egy közös könyv létrehozása céljából. A mű PETRIfied forEAST címen (az Arizonai Nemzeti Park, a Petrified Forest nevére rájátszva) lát napvilágot, a kint töltött időről pedig Arizonapló címen Forgács Péter készít videofilm-dokumentációt.
*
„Forgács Péterrel, a fotóssal, meg Galántai Gyurival, a festővel, szobrásszal, univerzális képzőművésszel az Arizonai Egyetem meghívásának tettünk eleget 1990-ben, ott tartottunk felolvasásokat. De ennek nem volt különösebb jelentősége, az volt benne a jó, hogy adtak annyi pénzt, hogy meg tudtuk nézni a Grand Canyont, meg a Halál-völgyét. Itt számomra a fantasztikus természeti élmény volt az igazán döbbenetes. Egy Phoenix melletti kisvárosban laktunk, egy egyetemi campuson, diákszállóban. A Grand Canyon, meg a Death Valley, meg a Painted Desert… hát azok elég félelmes látványok. És még elég drága is volt, mert személyenként 70 dollárba került, de megspendíroztuk. Én nem vonzódom különösen a természethez, viszont az ilyen sziklás hegyek, sivatagok, szóval a halott természet, nagyon lenyűgöz. Nem nagyon tervezek már utazást az életemben, de szeretnék még eljutni valami igazi sivatagba, mondjuk a Szaharába, azonkívül az Északi-sarkra. Az ilyen végsőkig lepusztult helyek vonzanak.” (Petri György különbözése, 305.)
Az Antall-kormány arrogánsnak, antidemokratikusnak tartott intézkedései és kormányzati módszerei heves ellenérzést váltanak ki belőle, amelynek minden lehetséges fórumon hangot is ad. (Antall egyébként Petri középiskolájában, a Toldyban tanított, ám még Petri érkezése előtt kirúgták onnan.)
*
Abból a tényből, hogy a kormányzati többséget ők birtokolják, szerintük az következik, nekik kell dominálniuk az írott és az elektronikus sajtóban is.” („Azt remélem nem én, ők kergetnek illúziókat”. Interjú, kérdező: Kardos András. PGYM III. 150.)
*
„A kormány láthatóan arra játszik, hogy elvegye az emberek kedvét a demokráciától, vagyis térjünk vissza egy kemény, tekintélyelvű etatizmushoz. Ennyiben, úgy vélem, ennek a kormánynak a Horthy-rendszer az ideálképe. („Azt remélem nem én, ők kergetnek illúziókat”. Interjú, kérdező: Kardos András. PGYM III. 155.)
*
„Például Antall József azt hiszi magáról, hogy karizmatikus vezető, és folyton megsértődik, ha nem úgy tekintenek rá. Úgy látom, a miniszterelnök úrnak önértékelési zavara van. Egyébként nincs szükségünk karizmatikus vezetőre. Ez a sértődékenység a késő kádárista politikusokat is jellemezte. E mimózalelkűség azzal magyarázható, hogy ezek az emberek a rendszerváltásig eltelt időszakot békés zugokban vészelték át.” („Azt remélem nem én, ők kergetnek illúziókat”. Interjú, kérdező: Kardos András. PGYM III. 154.)
*
„Én a Kádár-rendszer alatt soha nem gondoltam kivándorlásra. Mindig azt gondoltam, menjenek el ők, én itthon vagyok. Most néha eszembe jut, ha csak hangulatként is, hogy el kellene innen menni. A szocializmusról lehet azt mondani: ránk kényszerített fegyveres erőszak. Most azt csinálja az ország, ami telik tőle. És mi az? Egy konzervatív, tekintélyelvű, neobarokk világ. Ez nem életveszélyes, de lehangoló.” (Tartós kellemetlenség. Interjú, kérdező: Kartal Zsuzsa. PGYM III. 125.)
*
„Antall doktor regnálása számomra a Kádár-rezsim meghosszabbítása volt. Erőszakos, ideologikus, etatista rendszer. A Vörös Csillag helyére a Szent Korona került. Ki nem állhatom az engedélyezett, sőt rám erőszakolt jelképek kultuszát. Az antall józsefi akarnokság és kormányzati arrogancia lehetővé tette, sőt kikényszerítette a szabadságharcosi attitűd prolongálását. Szembe kellett szállnom a Horthy újratemetésével tetőző kártékony és ócska nacionalista retorikával.” (Petri György: négyezernyolcszáz leütés…a vákuumról, Beszélő, 1995. január 5., 4.)
*
„Ő [Antall] viszont a Toldy Gimnáziumban tanított – engem már nem, mert pont az 57/58-as tanév végén kirúgták –, sőt osztályfőnök volt. Az történt, hogy lezajlott az érettségi, és ahogy ez szokott lenni – a saját érettségimen is úgy volt, hogy már eleve egy kicsit piásan mentünk be, mert tudtuk, hogy nincs tétje a dolognak –, a vizsgák befejeztével az osztálya visszament a terembe randalírozni és elkezdték égetni a tankönyveiket, köztük értelemszerűen az oroszkönyveket is. Ebből csináltak egy vizsgálatot Antall ellen, mondván, olyan szellemben nevelte a növendékeit, hogy ezek oroszkönyveket égetnek. Holott egyszerűen csak arról volt szó, hogy felszabadultak a gyerekek, hogy na, túl vagyunk ezen a kurva gimnáziumon és végre megszabadulunk a tankönyvektől. Semmilyen politikai éle nem volt.” (Petri György különbözése, 215.)
*
„Az utóbbi időkben kisebb botrányt kavart az Antall-versem, de azt én hónapokkal ezelőtt, Bécsben kezdtem el írni. Megírtam ott egy változatát, amit aztán egyszerűen nem tartottam jónak és kidobtam. Én csak akkor tudok politikai verset írni, ha valami számomra személyes probléma; Antall József talányos figurája számomra tényleg egy probléma. És nem azért írtam ezt a verset a Beszélőbe, hogy közreadjak egy pamfletet, mert ennek semmi politikai aktualitása nem volt. Nem volt célom, hogy befolyásoljam az SZDSZ választási esélyeit, vagy rontsam az MDF választási esélyeit. Egyszerűen mint költőből, kikívánkozott belőlem ez a vers.” (Petri György különbözése, 133.)
Fotó: Szilágyi Lenke
Kívánok jobbulást
[Részlet]
Aggódva olvasom, bár némileg feszengve,
miniszterelnök úr, hetente
az Ön egészségi állapotáról kiadott közleményeket.
Történészként emlékeznie kell,
volt hajdan egy retteghető vezér,
egy ország kénytelenült figyelni, hogy a vizeletében mennyi a fehérje,
hiszen olvasnunk kellett a Szabad Népet,
ezt a mindennapi próbareggeli-pépet.
Azt tudtuk magunktól, hogy milyen a foga fehérje,
és szívből kívántuk, hogy patkoljon el.
Ön persze erre nem szolgált rá semmivel.
Persze Ön nem egy Sztálin, legföljebb egy möchtegern,
poszt-Bethlen: nur eine Schale ohne Kern.
De semmivel nem is szolgálta meg
a kiérdemelhető tiszteletet.
A politikust nem illeti meg a részvét -
Nagy Imre is csak teljesítette a kötelességét.
(Bocsássa meg nekem ezt az allúziót,
bár kétségtelenül Ön is szétrombolt bennem egy illúziót,
jóllehet részesíthetném Önt azért köszönetben,
hogy egy Illusion perdue-vel gazdagabb lettem.)
Olvasom, hogy Ön csak sterilizált újságokat olvashat,
remélem a betűk, szavak azért nem irattatnak át.
Habár Ön egy sereg szolgával és hülyével vétette körül magát,
meg kell mondanom, jócskán alábecsülve ezzel önmagát.
[...]
Bár ne így lett volna. Bár lehetett volna valami mást!
Kívánva Önnek is, az országnak is jobbulást,
maradok polgártársi tisztelettel
sem alattvaló, sem trónkövetelő, csak egy ember.