Az irodalom szerepét még nem látjuk tisztán. Lehet, hogy a világ lebontását szolgálja, s egyúttal egy neogenezist készít elő.” (Naplók, töredékek, Bp., Osiris, 1995, 49. p.)

A költő szüleivel és nővérével, id. Pilinszky Jánossal (1886–1937), Baitz Veronikával (1892–1959) és Pilinszky Veronikával (a családban Erika; 1919–1975). (In: Kovács Erika: Pilinszky és a család, Bp., 2009, 84. p.)

„…a gyerekkor ideje áll, a gyerekkor napja áll.” (Beszélgetések, Bp., 1983, 201. p.)

 

*

„…a lelkem, a szemem ma is a gyermeké, aki mindent felfedez, minden tapasztalatért megszenved, és módfelett elképed azon, hogy rossz dolgok is vannak a földön. Hogy az eszményi mögött is csalások és csalódások bujkálnak. Aki nem érti meg, hogy valójában miért kell az embernek kettéhasadnia.” (Beszélgetések, Bp., 1983, 73. p.)

 

„Milyen kisfiú voltam? Átéltem azt, amit más is átél, csak aztán rendszerint elfelejt. A gyerek hosszan el tud bámészkodni egy kilincsen, egy fán, valami zárt, önmagában levő dolgon. Később, amikor elkezd fölnőni, belép az összefüggések hálójába. A felnőtt az, aki az összefüggéseket látja. A felnőtt világában az egyes dolgok csak szereplők. A struktúra pontjai. A gyerek monológot folytat a világ darabjaival. Szorongva? Boldogan? Nem tudom, de valahogy a keletkezéssel érintkezik. A gyerek: egy szempár. A gyereknek önmagáról csak halvány képe van. De csupa figyelem. Nekem megadatott, hogy nagyon sokáig árnyékban lehettem. Senki sem figyelt rám, nem vett komolyan. Eretnek figyelemmel éltem, s így élek ma is.” (Beszélgetések, Bp., 1983, 128. p.)

Pilinszky ötéves korában (In: Tüskés Tibor: Pilinszky János alkotásai és vallomásai tükrében, Bp., 1986, 33. p.)

Pilinszky János (balra) és Pilinszky Veronika (1919–1975) az 1920-as évek első harmadában. (In: Kovács Erika: Pilinszky és a család, Bp., 2009, 92. p.)

 

Tilos csillagon

 

Én tiltott csillagon születtem,
a partra űzve ballagok,
az égi semmi habja elkap,
játszik velem és visszadob. 

Nem is tudom, miért vezeklek?
Itt minden szisszenő talány,
ne fusson el, ki lenn a parton,
e süppedt parton rámtalál. 

S ne félj te sem, ne fuss előlem,
inkább csittítsd a szenvedést,
csukott szemmel szoríts magadhoz,
szoríts merészen, mint a kést. 

Légy vakmerő, itélj tiédnek,
mint holtak lenn az éjszakát,
vállad segítse gyenge vállam, 
magam már nem birom tovább!

Én nem kivántam megszületni,
a semmi szült és szoptatott,
szeress sötéten és kegyetlen,
mint halottját az itthagyott. 
 

Trapéz és korlát, 1946. (A vers minden gyűjteményes Pilinszky-kiadásban megtalálható.)

 

„Gyerekkorunkban minden szükséges tanítást megkaptunk, s ezt a tudásunkat az igazán nagy dolgok soha nem is kívánják elvenni tőlünk. Csak később tagadjuk meg magunkat és kuszálunk össze másokat. Sivatag és káprázat ezután egész életünk, s nem merjük beismerni céltalanságát. Szerepelünk, ahelyett hogy élnénk. Csak születni és meghalni tudunk szereptelenül, igazán.” (Naplók, töredékek, Bp., Osiris, 1995, 56. p.)

Részlet az Adventi levél c. cikk fogalmazványából (Kertész Imre Intézet archívuma)



 

vissza