Művek

„A 20. sz. két legnagyobb magyar költője talán az a J. A., aki minden kérdésünkre a tökéletes és evidens választ tudta, és az a Szép Ernő, aki szavakban és szókapcsolatokban oly kérdéseket tett fel, amelyekről nem is tudtunk addig. De az EGYETLEN KÖLTŐ, akivel a Teremtés (nagy tével) szent reménytelenjén (és teljén) fivérként együtt sírhatunk olthatatlan: PILINSZKY JÁNOS.” (Részlet Tandori Dezső előszavából)

*

„Tandori Dezső 2006-ban (Pilinszky születésének 85. és halálának 25. évfordulóján) Hafner Zoltánnak, e könyv szerkesztőjének, egyben a Pilinszky-életmű gondozójának kérésére rajzokat készített. A baráti feszólítás magától kínálkozott: a kortárs irodalomban talán Tandori foglalkozott a legtöbbet Pilinszky életművével, s nem egy esetben ő mondta el róla a legérvényesebbet.” (Részlet Hafner Zoltán fülszövegéből)

„Prózai írásait olvasva, az olvasás szüneteiben töprengtem azon, mi az a másság, mi az a többlet, ami csak a Pilinszkyé? Azt hiszem nem túlzás, ha azt írom, Pilinszky soha sincs egyedül. Abban a korban, amikor vízen és prózában, szárazon és versben a magány, az egyedüllét volt kortársaink egyik fő témája, ő nem érezte a magányt. Isten jelenlétét hordozza minden szava. Irigylésre méltó, hogy abban a korban, melyben újra- és átértékeltük megelőző közelmúltak eseményeit, ideológiai tévelygéseit, Pilinszky úgy tudott humanista lenni, hogy a dogmává nem kövesedett hit vezérelte. Nem volt hitének keresztes vitéze – inkább csöndes szerzetese. Engem Shakespeare Rómeó és Júliájából Lőrinc páterre emlékeztet. Szeretettel teli ember, akiből környezetére is átsugárzik e végtelen, tiszta szeretet.” (Vári Attila, Magyar Nemzet, 1985. január 18.)

„Pilinszky verses meséiben királyok és királylányok ülnek magukba burkolózva, hiába pompa és gazdagság, nem derül ki fölöttük az ég. Didergő szélvészek és fagyok, ég-föld egybeszakadása, koromsötét nehezül országukra, kívülálló hatalmak – legtöbbször egy óriás, egy sárkány – hozzák a rettenetét. Már-már elveszne minden, amikor a mesék legkisebbike vagy legszegényebbike betoppan, és aranymadártól nyert varázstollával vagy tisztaságából és nincstelenségéből szőtt egy szál hitével ellenáll a borzalmaknak. Örökkön győzők és igazságra szomjazók menetelnek Pilinszky János két-két várost összekötő mesepallóján. Alattuk mindig a mélység – a kisemmizett sérelme és a jaj, ha nem sikerül rettenete –, s fölöttük a kék ég derült és sötét, könyörületre biztató és bűnből feloldozó csillagmagasával. Mintha a költő is együtt töprengene törékeny hőseivel: Jártatok már a világ partján? S miközben várja a feleletet, maga is elindul a sohasemvoltba. […] Világvégi árvalányokat hívogat egy madár meleg fészkébe, aranyalmák megszerzéséért és a királylány elnyeréséért indul hadba a gazdaházból megszökő Mihállyal. Ünnepli A nap születését és a virágok csodáját, akik »kék, sárga, hófehér nyelven beszéltek«, s elkalandozik Tükörországba, hogy a sápadt királylányt Tengerre vigye erős karjaiban, és ott meggyógyíttassa. A költő szava alapján elhisszük: a Cantata profana-tisztaságú erdő és szarvas, a számos csillag összefogásából ébredő nap, a tükörvilágból töltekező és az aranymadár tollával ékeskedő, mindig győztes embernyi Jóság örökkön él.” (Szakolczay Lajos; Magyar Hírlap, 1974. június 8.)

„Ritka, ünnepi pillanat az, amikor egy súlyos, komor nagy költő rejtett képzeletvilágába bepillanthatunk, melyben az élet szépsége és gyönyörűsége még töretlen. Amikor, mint A nap születésében, egy varázsos mesebirodalom kapuját nyitja fel előttünk. Új, sosem képzelt történetek bomlanak ki a tolla nyomán, tündökletes szépségű tájak nyílnak meg, s még az ismert mesehősök is új alakban, új köntösben pompáznak. Varázslatának titka a letisztult költészet, mely színes és pontos képzelettel láttatja azt, amit láttat.

Jól ismert Pilinszky verseinek roppant megelevenítő ereje, elvontan is érzékletes mélysége. Itt, a gyermekolvasókra gondolva, nem az elvontság, hanem az érzékletes mélység lép előtérbe. Meséi a legnemesebb költői hagyományokból fakadnak, abból lépnek óvatosan előre a szó legjobb értelmében vett modern költészet felé.

Bálint Endre illusztrációi, rajzolóművész és költő szerencsés találkozásaként, színpompás képzelettel elevenítik meg a mesék költői szépségeit.” (Részlet a kötet fülszövegéből)