„A semmi napja mielőtt”

„A 20. sz. két legnagyobb magyar költője talán az a J. A., aki minden kérdésünkre a tökéletes és evidens választ tudta, és az a Szép Ernő, aki szavakban és szókapcsolatokban oly kérdéseket tett fel, amelyekről nem is tudtunk addig. De az EGYETLEN KÖLTŐ, akivel a Teremtés (nagy tével) szent reménytelenjén (és teljén) fivérként együtt sírhatunk olthatatlan: PILINSZKY JÁNOS.” (Részlet Tandori Dezső előszavából)

*

„Tandori Dezső 2006-ban (Pilinszky születésének 85. és halálának 25. évfordulóján) Hafner Zoltánnak, e könyv szerkesztőjének, egyben a Pilinszky-életmű gondozójának kérésére rajzokat készített. A baráti feszólítás magától kínálkozott: a kortárs irodalomban talán Tandori foglalkozott a legtöbbet Pilinszky életművével, s nem egy esetben ő mondta el róla a legérvényesebbet.” (Részlet Hafner Zoltán fülszövegéből)

 

A mélypont ünnepélye

„Prózai írásait olvasva, az olvasás szüneteiben töprengtem azon, mi az a másság, mi az a többlet, ami csak a Pilinszkyé? Azt hiszem nem túlzás, ha azt írom, Pilinszky soha sincs egyedül. Abban a korban, amikor vízen és prózában, szárazon és versben a magány, az egyedüllét volt kortársaink egyik fő témája, ő nem érezte a magányt. Isten jelenlétét hordozza minden szava. Irigylésre méltó, hogy abban a korban, melyben újra- és átértékeltük megelőző közelmúltak eseményeit, ideológiai tévelygéseit, Pilinszky úgy tudott humanista lenni, hogy a dogmává nem kövesedett hit vezérelte. Nem volt hitének keresztes vitéze – inkább csöndes szerzetese. Engem Shakespeare Rómeó és Júliájából Lőrinc páterre emlékeztet. Szeretettel teli ember, akiből környezetére is átsugárzik e végtelen, tiszta szeretet.” (Vári Attila, Magyar Nemzet, 1985. január 18.)

 

A nap születése

„Ritka, ünnepi pillanat az, amikor egy súlyos, komor nagy költő rejtett képzeletvilágába bepillanthatunk, melyben az élet szépsége és gyönyörűsége még töretlen. Amikor, mint A nap születésében, egy varázsos mesebirodalom kapuját nyitja fel előttünk. Új, sosem képzelt történetek bomlanak ki a tolla nyomán, tündökletes szépségű tájak nyílnak meg, s még az ismert mesehősök is új alakban, új köntösben pompáznak. Varázslatának titka a letisztult költészet, mely színes és pontos képzelettel láttatja azt, amit láttat.

Jól ismert Pilinszky verseinek roppant megelevenítő ereje, elvontan is érzékletes mélysége. Itt, a gyermekolvasókra gondolva, nem az elvontság, hanem az érzékletes mélység lép előtérbe. Meséi a legnemesebb költői hagyományokból fakadnak, abból lépnek óvatosan előre a szó legjobb értelmében vett modern költészet felé.

Bálint Endre illusztrációi, rajzolóművész és költő szerencsés találkozásaként, színpompás képzelettel elevenítik meg a mesék költői szépségeit.” (Részlet a kötet fülszövegéből)

A nap születése

„Pilinszky verses meséiben királyok és királylányok ülnek magukba burkolózva, hiába pompa és gazdagság, nem derül ki fölöttük az ég. Didergő szélvészek és fagyok, ég-föld egybeszakadása, koromsötét nehezül országukra, kívülálló hatalmak – legtöbbször egy óriás, egy sárkány – hozzák a rettenetét. Már-már elveszne minden, amikor a mesék legkisebbike vagy legszegényebbike betoppan, és aranymadártól nyert varázstollával vagy tisztaságából és nincstelenségéből szőtt egy szál hitével ellenáll a borzalmaknak. Örökkön győzők és igazságra szomjazók menetelnek Pilinszky János két-két várost összekötő mesepallóján. Alattuk mindig a mélység – a kisemmizett sérelme és a jaj, ha nem sikerül rettenete –, s fölöttük a kék ég derült és sötét, könyörületre biztató és bűnből feloldozó csillagmagasával. Mintha a költő is együtt töprengene törékeny hőseivel: Jártatok már a világ partján? S miközben várja a feleletet, maga is elindul a sohasemvoltba. […] Világvégi árvalányokat hívogat egy madár meleg fészkébe, aranyalmák megszerzéséért és a királylány elnyeréséért indul hadba a gazdaházból megszökő Mihállyal. Ünnepli A nap születését és a virágok csodáját, akik »kék, sárga, hófehér nyelven beszéltek«, s elkalandozik Tükörországba, hogy a sápadt királylányt Tengerre vigye erős karjaiban, és ott meggyógyíttassa. A költő szava alapján elhisszük: a Cantata profana-tisztaságú erdő és szarvas, a számos csillag összefogásából ébredő nap, a tükörvilágból töltekező és az aranymadár tollával ékeskedő, mindig győztes embernyi Jóság örökkön él.” (Szakolczay Lajos; Magyar Hírlap, 1974. június 8.)