Aranymadár (1957)

1948 májusában az Újholdat megszüntetik, Pilinszky szerzőtársaival együtt az irodalmi élet perifériájára szorul.

1950 júniusában Németh László meghívására több hétig Hódmezővásárhelyen tartózkodik. A Szépirodalmi Könyvkiadó külső korrektora.

1951 januárjától tagja a Magyar Népköztársaság Irodalmi Alapjának.

1955. október 12-én polgári házasságot köt Márkus Annával. Rövidesen különköltöznek, és a következő évben elválnak.

1956: lektor a Magvető Könyvkiadónál. Hét év után újra publikálhat: a Csillag júliusi száma négy versét (Apokrif, A szerelem sivataga, Impromptu, Négysoros) közli.

1957 Aranymadár címmel megjelenik négy verses meséjét tartalmazó kötete Márkus Anna rajzaival.

„Az engem körülvevő világ, amióta az eszemet tudom, kisebb szünetekkel ugyan, a diktatúrák vagy a »csaknem« diktatúrák képében mutatkozott meg. Pilinszkyt azonban, aki tizenhét évvel volt idősebb nálam, annak minden történelmi konzekvenciájával együtt, mintha nem keserítette volna el ez a tény. Ő egyetlen – az enyémnél stabilabb – pontra szegezte a szemét, a keresztre feszített Krisztusra.” (Az örök jelen. Takács Zsuzsával Áfra János beszélget = Alföld, 2021/10, 46. p.)

Balatonkenese, 1940-es évek

Pilinszky János és Márkus Anna az 1950-es évek második felében

„Dantéra mutogattak a firenzeiek úgy, ahogy mi rá: egy ember, aki megjárta a poklot. De ő nem megjárta, hanem benne élt; éles sugarú kegyelemmel át-átsöpört sötétben. […] Egy dimenziót csatolt hozzá Pilinszky az életünkhöz (most már mindnyájunk életéhez, a költészet életéhez), meggazdagított a hiánnyal, elveszettséggel, az egzisztencia csontig, képletig letisztított ínségével. Költői hatalmának kivételes katarzisa ilyen ínségre boltozódott. Most volna jó benézni oda, ahova ő nyitott rést, benézni az előszoba bentebbi ajtaján, most volna jó oda, ahol a pusztulás úgy terül el, mint egy égbolt.” (Nemes Nagy Ágnes: Pilinszky. Valaki más (1981), in: uő: Látkép, gesztenyefával. Esszék, Bp., Magvető, 1987, 288–290. p.)