Pilinszky János fordításai. Szerk. és az utószót írta Hafner Zoltán. A szöveget gondozta és a jegyz. összeáll. Bende József és Hafner Zoltán. Bp. 1994. Vigilia, 177 l. /XX. századi keresztény gondolkodók 6./ 

„A nagyobb terjedelmű munkák kiadására a maguk idejében nem nyílt volna lehetőség, bár (épp ezért) nem is nagyon törekedett erre Pilinszky. A publikálásnál fontosabb volt számára a szövegekkel való dialogikus kapcsolat kialakítása; a fordítások is eközben, mintegy mellékesen születtek. Kéziratukat soha nem tisztázta le, vagy ha mégis, akkor sem tartotta meg őket. (A Szerencsétlenség és Istenszeretet, illetve az Ami személyes, és ami szent c. tanulmányokat csak azért másolta le, hogy Törőcsik Marinak ajándékozza őket.)

A fordítások döntő többsége a hatvanas évek második felében, Pilinszky lírai elhallgatásának időszakában született, de az e szövegekkel való megismerkedés is hozzájárult a válság elmélyüléséhez: »Weil azért volt számomra vakító élmény, mert ő egy sokkal nagyobb és nehezebb anyagban teremtett csodálatos világosságot. Egy ekkora teljesítmény is példa – engem csak elnémíthatott.« (Beszélgetések, Századvég, Bp., 1994. 52. p.) Ugyanakkor a fordítás folyamata is segítette annak a »személytelen és forró attitűdnek« a kialakítását, amely »zavartalanul, mindenfajta kirekesztés nélkül és ugyanakkor nagyon személyesen« biztosította később a váratlan, ám valójában jól előkészített költői megszólalást. Éppen ezért utólag már e fordításokat sem annyira a válság következményének, mint inkább az újabb felkészülési folyamat részének tekinthetjük. (Az sem lehet véletlen, hogy 1976-ban, amikor egy újabb »nagy ugrásra« készül, ismét előveszi Weil Füzeteit, amelyek a maguk töredékességével a legtöbb szabadságot hagyják Pilinszky személyes és alkotói olvasatának.)

Weil írásainak megértése, »lefordítása« Pilinszky saját nézőpontjának kritikáját és kiszélesítését is jelentette. De Pilinszky is kritikusan, válogatva nyúlt Weil szövegeihez – azok kaptak kitüntetett szerepet, amelyek saját költészetének problematikáját érintik, s amelyek katolikus szemléletével összeegyeztethetők. (Árulkodó, hogy Az egyház küszöbén címmel önálló tanulmányban foglalkozott azzal, miért nem vette fel Weil a keresztséget, illetve hogy maga miért tartotta lefordításra érdemesnek VI. Pál Weilről szóló elismerő szavait.)

Pilinszky prózai fordításai magukban rejtik költői szemléletének jegyeit, ezért is lehetnek e figyelem történetének fontos és érdekes dokumentumai. Noha saját, némileg túlzó vallomása szerint Weil miatt kezdett el franciául tanulni, sőt nem is franciául, hanem Weil nyelvén, ugyanakkor Weil mondatai is ismerősen, »pilinszkyül« szólnak – a költő saját fogalom- és nyelvkészletét adja Weilnek és veszi át tőle az övét, olyannyira, hogy utólag egyik a másiktól alig tűnik szétválaszthatónak.

Ennek a szokatlan, inspiratív kapcsolatnak köszönhető, hogy a nyelvtani pontatlanságok ellenére is az eddigi »legérthetőbb« Weil-fordításokat olvashatjuk magyarul.” (Részlet Hafner Zoltán utószavából)