Művek

„Van persze, aki a friss levegő hiányát is előnyére, a költészet előnyére tudja fordítani. »A művészetben [...] minden fogyatékosság teremtő és magasrendű erővé válhat«, mondja Pilinszky egy máskülönben is okos nyilatkozatában – mint ahogy ez a látszólag oly réveteg költő, nem minden afektáció nélkül, de igen éleseszűen tud nyilatkozni művészetéről, s általában a művészetről. Új kiadásban összegyűjtött versei, a Nagyvárosi ikonok jó alkalmat adna e kivételes, de közismerten kisterjedelmű teljesítmény elemzésére. Csakhogy […] annyian írtak róla, mégsem tudták megfejteni a szerényen elegáns előadásmód és a borzongató hatás ellentétének titkát. Én sem tudnám.” (Vas István; Élet és Irodalom, 1971. január 2.)

„Pilinszky János életműsorozatának legutóbbi kötete […] napló volta ellenére sem személyesebb vallomások foglalata, mint a költő teljes életműve. Nem is klasszikus napló ez a könyv, mert egy-két tudatosan dátumolt vagy címzett feljegyzés kivételével a naplóvezetési szándék sem fedezhető fel. Ez a kötet »csak« gyűjtemény, melyet az utókor állított össze. Inkább a költő által elfeledett, nem számon tartott, mint eltitkolt írások. Igaz, nagy remekművekkel együtt születő, őket tápláló gondolatok. Pletyka szintjén nem is lehet közelíteni hozzájuk. Gyökeresen nem változtatja meg kialakult képünket a költőről. Inkább műalkotásainak őszinteségét igazolják az autográf iratok, rajzok: a költő versei, tanulmányai, regényei mind-mind ebbe a valóságos kötőanyagba ágyazódnak. A születésbe pillantunk be. A naplók-töredékek, mint egy kis lámpás a kezünkben ide-oda veti fényét, s több fénysáv által is megvilágítva föltárul egy-egy összefüggő terület Pilinszky János életében és művészetében. […]

Miképpen Pilinszky minden egyes gyűjteményes kötete olvasható (olvasandó is) regényként, úgy [a] nap mint nap születő írásművek mellett még fennmaradó sorok, jegyzetek, tervek, számvetések, vagy akár próbálkozások sorozata ténylegesen naplót alkot. Naplót, mert a világban íróként egzisztáló költő mindennapjainak hordaléka gyűlt össze benne. S a sodródó idő sok morzsalékot, kavicsot, gyöngyöt, gyémántot emelt partra. Különbözö keletkezésű anyagok, de tiszta minőségű mind – érintetlenül kerülnek elő valóságos gondolatok forrongó kráteréből. Korábbi tapasztalataink most is igazolódnak: szinte minden sor intenzív igazságokat tartalmaz. Pilinszky most is kommunikál velünk.” (Tallós Péter; Vigilia, 1996. április)

„Az Olvasó üljön képzeletben a rádió mellé, és »hallgassa«, amint kedves versei közt kalauzoják egykori műsorvezetők: Ottlik Géza és Pilinszky János.” (A kötet fülszövege)