„Dióhéjban: bánáti/bánsági gyerek vagyok, akár csak Bartók, vagy mondjuk Herczeg Ferenc. Nagybecskerek, ma Zrenjanin, mellett születtem, Muzslán, 1954-ben. A századelőn Nagybecskerek komoly magyar kultúrával rendelkezett. Itt közölte első írásait Fülep Lajos! Nekem persze ebből már semmi sem jutott. Gyermekkoromban Muzsla még szinte homogén magyar falu volt. Emlékezetem szerint magyarokon kívül alig néhány szerb, cigány és bolgár család élt még itt. A hatvanas évek közepén, két lakótelep létesítésével a falut összekapcsolták Becskerekkel, s ezáltal szétrobbantották az eladdig egységes nyelvi közeget. Kezdetben az újonnan jött szerbek és magyarok nehezen tűrték meg egymást, de lassú víz partot mos alapon: összeszoktak. […] Tájélményem kizárólag a Bánság: szikes, agyagos sík, a Bega folyó, és gyermekkorom gyöngyszeme – Lukácsfalva, Vajdaság legnagyobb halastavával s nagyapám gyönyörű gyümölcsösével. Ha időnként visszamegyek oda, alig is találok már valamit az egykori szépből, nem maradt egyéb, csak a szikes, agyagos sík, és néhány emléktöredék a fejemben.” (A rövid élet titka)

„Otthon született a Pancsova utca 24-ben. Még nem töltötte be az első életévét, amikor olyan súlyos vesegyulladást kapott, hogy alig maradt életben. Nagy nehezen átvészelte, de utána pár hónap alatt szinte mindenfajta gyermekbetegségen átesett. Egyéves kora után már ritkán volt baj az egészségével. Jó kisgyerek volt, szófogadó. Nagyobb korában is. Óvodába nem járt, egyszerűen nem vették fel. Akkoriban nagyon sok gyerek járt egyszerre óvodába – egy óvónő dolgozott csak Muzslán –, sokan kimaradtak. No de nem nagyon bánta, itthon is jól elvolt. Sokat foglalkoztam vele, hisz nem voltam munkaviszonyban. Hetente vettük a Buksi című gyermeklapot, azt nagyon szerette. Addig nem hagyott békén, míg végig nem olvastam neki.” (Részlet a Sziveri János édesanyjával, Sziveri Máriával készített interjúból; riporter: Kovács Jolánka)

Árnyék tekint a letűnt világra
visszeres lába békésen lázas
apánk ma érkezik megint dohog
a lomha BMW 500-as

Lengetjük ránk akadt kezünk
mezítlen csak hogy fennebb hálhass
a kapu bedőlt s mint az óra
késik a BMW 500-as 

Talpunkra szárad az udvar fele
csörömpöl fazék és lábas
időzavarban áztatja olajos
hasát a BMW 500-as

Ügyeskedéssel akármit érsz el
érvénytelen mézes-mázas
sókkal ékesített távlat szárnyán
lüktet a BMW 500-as

Fűszál sehol és bokor mi van
ágbogán szárad hat kezeslábas
tisztára mosnák agyunkat jólesőn
de éled a pépben egy BMW 500-as

(Kivezetés a filozófiából)

Szülei motorkerékpárral Lukácsfalván, 1952. június 28.

Lukácsfalva, Petőfi Sándor utca

„A nyári szünidőt legtöbbször Lukácson (Lukácsfalván) töltötte. Én odavalósi vagyok. Szerette Lukácsot: szüleimnek két és fél lánc kertjük és másfél lánc gyümölcsösük volt akkoriban, hát neki meg a nála hat évvel idősebb unokatestvérének, Bandinak (Molnár András) az jelentette az erdőt, a világot. No meg a nádas, a rét, a halastó. Sokat játszottak együtt.” (Részlet a Sziveri János édesanyjával, Sziveri Máriával készített interjúból; riporter: Kovács Jolánka)

A Petőfi Sándor utca nyolcban
hol a szúette fekete tölgyfapolc van
s mint a holdas járok alva –
májfolt rajtam Lukácsfalva

Roskatag testemhez idomult
bőröm alá bújt a múlt
ráborította tébolyát a korai kalandokra
sörétek fúródnak a bádoggalambokba

[…]

A déli hőben belémsül az ének
karalábét darabolunk főzeléknek
erőlködve bár – mindent fölfalunk
világít a kertben hószínű farunk

[…]

A halastó sörhabos vizébe túrok
oszlásnak indulnak a kontúrok
zizeg és sápad a nádas a sás a rét
öntünk-e bátyám az életben még ürgét

(Civitas dei. M. A.-nak; részlet)

Unokabátyjával, Molnár Andrással a muzslyai ház udvarán, 1969

Húgával, Sziveri Marikával és az anyai nagyszülőkkel, Selymesi Andrással (1903–1978) és Mák Terézzel (1904–1990)

Szájunk ha céltalanul járkál
Eszünkbe jut hogy majd egyszer
A múlt pora elménkre rászáll
Irtva emlékeinket mint gazt a vegyszer
Hajladozunk akár szélben a nádszál 

Felváltja fejünkben a szépet
Valami gyalázatosan szomorú
Hiába keresünk a feledésben menedéket
A rozsdás látvány egyre homorúbb
Egymást ha elfedik a sejlő képek

A tegnap a mára erjedő párát borít
Foszladozik szemünk helyén a semmi
Napraforgószár sajog kemence vicsorít
Ahol mások faragják már a tökvicsorit 

Blaupunkt rádió recseg forr a cefre
Emelkedik gyökerestől az erdő
Serceg a viharlámpa érdes nyelve
Nyalja a lángot mint áldozatát a fertő
Mielőtt valamennyiőnket lenyelne 

Item

Tanultuk tőled hogy mi a tartás
S magunkra hagytál te néhai
Anyai nagyapánk Selymesi András
Tragédia ez is noha nem thébai

(Ajánlás a Blaupunkt menedékhez)

Néha még mindig eperfa
lombokról álmodom
és készülődöm őket selyem
hernyókkal föletetni
árnyékukban hűsölök
isten ajándéknapjait lopom
lehet-e a semmittevést
nálamnál jobban szeretni

Néha még mindig nyitott
szemmel alszom
szörnyek heherésznek lábam
előtt az izzó porban
életlen bárdfogaikkal
rágcsálják zsenge bajszom
miközben érdes talpamat
áztatom bádoglavorban

Néha még mindig látom
amit nem szabad
zúzott pofával terülnek a szörnyek
a jégfejű alattvalók között
darálják illően a szót
ami szájukon kiszalad
s lehullik mint a szúnyog
ha üvegszemnek ütközött

Néha még tudom feledni
gyári záporok ízét
zihálok mint tépett szomorú
balkáni gerle
lángol a trágár kúpokba
gyűjtött csupasz szárízék
esztelenül suhanok s szét
mállik őseim kiszáradt lelke

(Szúnyog és üvegszem)

Nagyapja lukácsfalvi kertjében

Húgával, Sziveri Marikával és az apai nagyszülőkkel Sziveri Jánossal (1900–1978) és Sziveri Máriával (szül. Szarvák Mária) (1903–1987)