Társastervezés

Társastervezés

U. E.-nek,
akivel az oszthatatlant is megoszthattam

Most, hogy így stabilizálódott
a helyzetünk,
nem tudom, miért kell hogy jók legyünk?
Ha másnak az erkölcs csak puszta fény
űzés,
lerombolva építés,
miért, hogy hisszük még tételes igazunkat.
S ha már az igazság semmit nem mond a mának,
miért, hogy csillapítja dühünket a bánat. –

azt képzeltem egyik pillanatban veszünk Temerinben
telket
(te is helyeselted)
s lesz majd macskánk és kutyánk de nemcsak az
(sebeimre ragtapasz)
vagyis valamiféle megélhetést reméltem s amit kaptam
csak annyi: fél nap alatt feléltem –
egyszercsak elkezd hullani a hó még jó
hogy a szobánkban hideg van akkor fázhatsz
amikor éppen akarsz
(ennyit azért megadhatok neked)
van még tavalyról fűtőolajunk majdhogynem
70 liter
s föláldoztuk egy kályháért a telket ami még
tartotta bennünk a lelket –
maradunk itt a Telepen sötétkék kalap a fejemen
lennék bár perverzebb kicsit tehetnék fejemre
akár micit is
meglebben a szélben a kiszolgáltatott ballonkabát
agyongondolkozza az ember magát
még szerencse: derűlátó vagyok tudom hogy lesz
lesz még valahogy – –

rögtön az agyamban igazgat
akit jelenlétem izgat de ezt már tudod –
tegnap lenyírtad a hajam
egész szépen látszik bivalynyakam
velünk minden csak előre halad
vagy hátra
(szükséged lenne egy új nagykabátra)
emelkedünk és változunk tehát s hullunk alá
kőként a porba
(beépülünk a korba)
így érvényesítjük a dialektikát
de azért tervezzünk tovább könyveket házat
és hazát –
miért nem vagyok perverzebb kicsit
hogy vegyek legalább kocsit – vagyis gyerekszekeret
esetleg kenyeret ha megkapom a bérem
(a bérencek elővigyázatosan apasztják a vérem) –
azt mondják rólam: iszik és szélhámos
de te tudod: csak álmos álmos
mint a katonák aludni csupán egy élettel tovább
aludni estétől estelig
s vinni odébb önmagad
legalább emelettel feljebb mint a lift

Legyünk romlottak. Kiállhatatlanok. Dolgozzunk
mindenki ellen. Nyírjuk ki ellenségeinket,
vagy legalábbis rugdossuk jól seggbe őket.
Legyünk hatalmasok.
Éljünk, mint mindenki más, kárára annak aki
nem vigyáz, s létalapokat a légbe ás.

hallgattam embereket erkölcsről beszélni kik
maguk között megosztottak hatalmakat –
s hallgattam – –
egy pillanatra azt képzeltem lesz majd
lakásunk vagy legalább valami albérleti kályhánk
amibe néhanapján az időzített tüzelőt hánynánk
nem mint most – – – –
pannóniai vagyok, és János

harmincéves s csak költő de ezt te is tudod –
a földdel kéne tudni bánni
lehet-e ennél szebbet kívánni
de hol a földem legalább talpalatnyi
ahol a fogamat ott birnám hagyni – – –
még jó hogy kimeríthetetlen az optimizmusom
s vagyontalanságomat is az utókorra hagyományozom

(Sziveri János)