Bibliográfiánk teljességre törekvően regisztrálja Kertész Imre 1975 és 2018 között nyomtatásban megjelent műveit, az eközben született magyar nyelvű szakirodalmat, és kiegészül a szépirodalmi munkák színpadi és filmadaptációinak adataival. E csoportosításnak megfelelően az összeállításunk két fő részből áll, amelyek mindegyike további alfejezetekre tagolódik. A tételek valamennyi esetben kronologikusan követik egymást.

Az első fő részben szerepelnek az író kötetben, periodikumokban és antológiákban megjelent műveinek, műfordításainak, valamint a vele készült interjúknak és nyilatkozatoknak az adatai, s ebben a részben kaptak helyet műveinek hangoskönyvként vagy digitalizált formában megjelent kiadványai.

második fő rész a Kertész Imréről szóló szakirodalmat tartalmazza: ezen belül külön alfejezetben találhatók az önálló kötetben megjelent munkák és külön alfejezetben a periodikumokban és vegyes tartalmú tanulmánykötetekben megjelent írások; végezetül pedig a szépirodalmi művek alapján készült magyar nyelvű színpadi és filmadaptációk.

Az első rész köteteket bemutató fejezetében az adott mű leírása és tartalmi ismertetése, majd a korabali kritikai fogadtatása következik, a recenziók publikációs időrendjében. Ha egy-egy kötet többször is megjelent, általában az első megjelenésnél találhatók a későbbi kiadások ismertetései is – a Sorstalanság kritikai visszhangja azonban különválasztva szerepel, hogy ezáltal is jobban követhető legyen a regény recepciótörténete. A könnyebb áttekinthetőség kedvéért az ismertetések címei ezeken a helyeken nincsenek feltüntetve, mivel később a szakirodalom periodikus alfejezetében azzal együtt olvashatók.

Az író periodikumokban és antológiákban megjelent műveit tartalmazó fejezetben az utánközlések is megtalálhatók, amelyekre minden esetben utalás is történik, csakúgy, mint a cím- és szövegváltozatokra. Ha egy-egy írás címéből nem derül ki annak témája, az annotációban erről is tájékozódhat a felhasználó; ugyanígy az előadások elhangzásának helyéről és idejéről, s arról is, ha valamely műnek, esetleg interjúnak volt kritikai visszhangja. 

A műfordítások szintén időrendben, éves tagolásban követik egymást, ám ha valamely kötet többször is megjelent, ugyanazon tételen belül szerepel. Ha egyes drámafordításokból színházi előadás is született, annak adatai az annotációban kaptak helyet. Két drámafordítás (Arthur Schnitzler: A Bernhardi-ügy, Elias Canetti: Esküvő) nem jelent meg ugyan nyomtatásban, viszont volt színpadi premierjük. Mivel gépiratuk közgyűjteményben hozzáférhető, ezek is besorolást kaptak e fejezetben.

A második, szakirodalmat bemutató fő részben szintén külön kerültek az önálló, monografikus igényű művek és tanulmánykötetetek, valamint azok ismertetései. Az ezt követő alfejezet a periodikumokban és gyűjteményes kiadványokban megjelent írásokat veszi sorra. A havi lapok egységesen az adott hónap elejére, a negyedévenként megjelenők az évnegyed elejére, a kéthavi lapok az első hónap elején szerepelnek. Az azonos időpontban megjelenő lapok között a címük betűrendje adja a sorrendet. A vegyes tartalmú tanulmánykötetetek, antológiák mindig az adott év végére kerültek, a szerzők nevének alfabetikus rendjében.

A tételleírásokat ezúttal is műfajmegjelölés és gyakran annotáció követi: tartalmi megjegyzés, pontosítás, illetve datálás, amennyiben az adott írás keletkezése nem egyezik a publikálás évével, végül pedig utalók is lehetnek, amelyek az egyes írások azonosságát vagy összetartozását jelzik. A L.és a L. még utaló jelzi, ha az adott tétellel kapcsolatban további információk találhatók még a bibliográfiában; az Ua.rövidítés pedig az adott szöveg további megjelenéseit rögzíti.

A művek adaptációival, s különösen a Sorstalanságmegfilmesítésével kapcsolatos szakirodalom csak szórványosan kapott helyet összeállításunkban – leginkább azok a cikkek kerültek felvételre, amelyek szorosabban kötődnek az adott műhöz, illetve ha az író személyesen is részt vett például a regényéből készült film forgatásán, s az aktuális sajtótájékoztatókon.

A bibliográfiát az elemzett kötetek részletes jegyzéke zárja, ezek ugyanis a tételleírásoknál csak rövidített formában (szerző, cím, megjelenés éve) olvashatók. – Munkánk anyaga (autopszián alapulva) tartalmazza a korábbi részleges bibliográfiai gyűjtéseket, válogatásokat, valamint A magyar irodalom és irodalomtudomány bibliográfiája 1971–75(Szerk.: Pajkossy György) és A magyar irodalom és irodalomtudomány bibliográfiája 1976-tól 1990-ig kiadott gyűjteményeinek vonatkozó anyagát, valamint az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Könyvtárában fellelhető cikkeket és újságkivágatokat; az itt közreadott gyűjtemény jelentős hányada azonban így is egyéni kutatómunka eredménye, amelyhez Kertész Imre és Kertész Magda nagy segítséget nyújtott. Az interneten hozzáférhető írások közül csak azok kerültek regisztrálásra, amelyek nyomtatásban is megjelentek.

A jelen bibliográfia korábbi, nyomtatott változata először az író 80. születésnapjára jelent meg 2009-ben, a Petőfi Irodalmi Múzeum kiadásában – az akkori közel 1300 tétel ezúttal több mint 500 újabb tétellel bővül. A mostani, honlapunkon tanulmányozható változat anyaggyűjtése 2018. októberével zárul, ám a jövőben rendszeresen közzétesszük az újonnan regisztrált írások adatait is. Gyűjtőmunkánk tehát nem tekinthető ezúttal sem befejezettnek. Épp ezért minden észrevételt, kiegészítést és pontosítást szívesen várunk a Kertész Imre Intézet levelezési címére: info@kerteszintezet.hu.


1. Kötetben megjelent művek és ismertetéseik

1975

1.
SORSTALANSÁG. (Regény.) Bp. 1975. Szépirodalmi, 291 l.
ISMERTETÉS:
Szász Imre = Magyar Hírlap, 1975. máj. 17., 135. sz. Hétvége c. mell., IV. ― [Falus Róbert] F. R. = Népszabadság, 1975. jún. 27., 149. sz. 7. ― Ács Margit = Magyar Nemzet, 1975. júl. 27., 175. sz. 13. ― Czére Béla = Népszava, 1975. aug. 23., 197. sz. 6. ― Lenkei Júlia = Kritika, 1975. aug., 8. sz. 30. ― Reményi József Tamás = Napjaink, 1975. aug., 8. sz. 9. ― Sinka Erzsébet = Élet és Irodalom, 1975. júl. 12., 28. sz. 10. ― Csontos Sándor = Könyvvilág, 1975. nov., 11. sz. 16. L. még 367., 718. sz. tételek.

1977

2.
A NYOMKERESŐ. (A nyomkereső; Detektívtörténet.). [Két kisregény] Bp. 1977. Szépirodalmi, 218 l.
ISMERTETÉS:
Széky János = Élet és Irodalom, 1977. jún. 4., 23. sz. 10. ― [Benedek Miklós] (bm) = Északmagyarország, 1977. máj. 28., 124. sz. 4. ― Czére Béla = Könyvvilág, 1977. aug., 8. sz. 15. ― [Falus Róbert] F. R. = Népszabadság, 1977. jún. 7., 132. sz. 7. ― Szász Imre = Új Tükör, 1977. jún. 5., 23. sz. 2. ― Varga Zoltán = Híd, 1978. máj., 5. sz. 665–669.

1985

3.
Sorstalanság. (Regény.) 2. kiadás Bp. 1985. Szépirodalmi, 1985. 292 l. /Zsebkönyvtár/
ISMERTETÉS:
Marton Gábor = Népszabadság, 1985. okt. 21., 247. sz. 7. ― Tímár György = Magyar Hírlap, 1985. nov. 11., 264. sz. 4. ― Várkonyi Benedek = Magyar Nemzet, 1986. máj. 5., 104. sz. 7. ― Radics Viktória = Életünk, 1988. jan., 1. sz. 80–85.; ua. Múlt és Jövő, 1988. 138–143.

1988

4.
A KUDARC. (Regény.) Bp. 1988. Szépirodalmi, 390 l. /Zsebkönyvtár/
ISMERTETÉS:
Tímár György = Magyar Hírlap, 1989. jan. 2., 1. sz. 4. ― Rónay László = Magyar Hírlap, 1989. jan. 20., 17. sz. 9. ― Marno János = Kortárs, 1989. márc., 3. sz. 155–161. ― Nagy Sz. Péter = Új Írás, 1989. máj., 5. sz. 127–128. ― Hima Gabriella = Alföld, 1989. jún., 6. sz. 86–88. ― Bán Zoltán András = Kritika, 1989. júl., 7. sz. 39–40. ― Györffy Miklós = Jelenkor, 1989. okt., 10. sz. 985–987. ― Tábor Ádám = Élet és Irodalom, 1989. dec. 1., 48. sz. 11. ― Csuhai István = Forrás, 1990. márc., 3. sz. 87–89.

1990

5.
KADDIS A MEG NEM SZÜLETETT GYERMEKÉRT. [Regény] Bp. 1990. Magvető, 195 l.
ISMERTETÉS:
Jólesz László = Könyvvilág, 1990. máj., 5. sz. 36. ― Takács Ferenc = Kortárs, 1990. jún., 6. sz. 153–155. ― Bán Zoltán András = Magyar Napló, 1990. jún. 14., 24. sz. 13. ― Gara János = Népszava, 1990. júl. 17., 166. sz. 6. ― [Koltai Ágnes] (–ai) = Szombat. 1990. aug., 6. sz. 17. ― Balassa Péter = Magyar Hírlap, 1990. szept. 29., 224. [229.] sz. Ahogy tetszik c. mell., 2. ― Marno János = Jelenkor, 1990. nov., 11. sz. 878–885. ― Erdődy Edit = Jelenkor, 1990. nov., 11. sz. 886–889. ― Berkes Erzsébet = Mozgó Világ, 1990. nov., 11. sz. 118–121. ― Wirth Imre = Vigilia, 1990. nov., 11. sz. 876–877. ― Szilágyi Márton = Alföld, 1990. dec., 12. sz. 72–73. ― Radics Viktória = Holmi, 1991. márc., 3. sz. 370–372. ― Radnóti Sándor = Holmi, 1991. márc., 3. sz. 372–378. ― Bán Zoltán András = Holmi, 1993. máj., 5. sz. 748–750. ― Rákos Péter = R. P.: Prágai őrjárat. Pozsony, 1995. 248–252.

1991

6.
AZ ANGOL LOBOGÓ. [Elbeszélés, novellák, esszék] Bp. 1991. Holnap, 152 l.
TARTALOM:
Az angol lobogó. [Elb.] 9–62.; Budapest, Bécs, Budapest. [Esszé] 65–92.; Világpolgár és zarándok. [Nov.] 93–103.; A pad. [Nov.] 104–115.; 1984-em. Gályanapló-részlet. [Naplójegyzetek] 116–140.; Táborok maradandósága. [Esszé] 141–153.
ISMERTETÉS:
Berkes Erzsébet = Könyvvilág, 1991. máj., 5. sz. 4. ― [Rakovszky Zsuzsa] R. Zs. = Beszélő, 1991. jún. 1., 22. sz. 42. ― Wirth Imre = Élet és Irodalom, 1991. jún. 14., 24. sz. 11. ― Balogh Ernő = Népszabadság, 1991. szept. 7., 210. sz. 9. ― Bányai János = Híd, 1991. dec., 12. sz. 1133–1137. ― Márton László–Varga Lajos Márton = Jelenkor, 1991. dec., 12. sz. 1051–1054. ― Murányi Gábor = Magyar Nemzet, 1991. dec., 258. sz. 9. ― Radics Viktória = Holmi, 1992. jan., 1. sz. 134–137. ― Békés Pál = Mozgó Világ, 1992. máj., 5. sz. 110–111.

1992

7.
GÁLYANAPLÓ. [Naplójegyzetek] Bp. 1992. Holnap, 239 l.
ISMERTETÉS:
Radnóti Sándor = Könyvvilág, 1992. máj., 5. sz. 3. ― Bán Zoltán András = Népszabadság, 1992. jún. 6., 133. sz. 28. ― Németh Gábor = Múlt és Jövő, 1992. 3. sz. [ősz] 110–112. ― Bányai János = Magyar Szó, 1992. aug. 23., 231. sz. 11. ― Kálmán C. György = Beszélő, 1992. okt. 10., 41 sz. 42–43. ― Szirák Péter = Kortárs, 1992. nov., 11. sz. 96–100. ― Szántó T. Gábor = Szombat, 1992. dec., 10. sz. 42. ― Gács Anna = Jelenkor, 1992. okt., 10. sz. 857–860. ― Földes Anna = Magyar Hírlap, 1992. dec. 5., 286. sz. Ahogy tetszik c. mell., III. ― Dávidházi Péter = Holmi, 1993. júl., 7. sz. 1017–1021. ― Erdődy Edit = Tiszatáj, 1993. nov., 11. sz. 90–92. ― K. S. J. = Korunk, 1992. aug., 8. sz. 121.

1993

8.
A HOLOCAUST MINT KULTÚRA.. (Három előadás.) Bp. 1993. Századvég, 46 l.
TARTALOM:
Táborok maradandósága. 7–19.; Hosszú, sötét árnyék. 21–30.; A holocaust mint kultúra. 31–47.
ISMERTETÉS:
Wernitzer Julianna = Magyar Narancs, 1993. nov. 4., 44. sz. 35. ― Heller Ágnes = Múlt és Jövő, 1994. 2. sz. [nyár] 92. ― Schmal Dániel = Pannonhalmi Szemle, 1994. 3. sz. [ősz] 100–107.
9.
Sorstalanság. (Regény.) 3. kiadás Bp. 1993. Századvég, 210 l. /Kertész Imre összegyűjtött művei./
ISMERTETÉS:
Papp Ágnes Klára = Élet és Irodalom, 1993. nov. 19., 46. sz. 11. ― Földényi F. László = 2000, 1994. jan., 1. sz. 55–58. ― Lányi Dániel = Holmi, 1995. máj., 5. sz. 665–674. ― Molnár Gábor Tamás = Alföld, 1996. aug., 8. sz. 57–71.
10.
JEGYZŐKÖNYV. – Esterházy Péter: Élet és irodalom.. [Két elbeszélés] Bp. 1993. Magvető–Századvég, 71 l. ― L. még 26.
ISMERTETÉS:
Kenyeres Zoltán = Vigilia, 1994. ápr., 4. sz. 317. ― Ambrus Judit = Magyar Napló, 1994. ápr. 15., 7. sz. 24. ― Czeglédi András = Határ, 1994. 2-3. sz., okt. 231–234. ― Imre László = Hitel, 1994. nov., 11. sz. 105–108. ― Faragó Kornélia = Híd, 1994. máj.-jún., 5-6. sz. 412–415.

1994

11.
A kudarc. (Regény.) 2. kiadás Bp. 1994. Századvég, 357 l. /Kertész Imre összegyűjtött művei./

1995

12.
Kaddis a meg nem született gyermekért. [Regény] 2. kiadás Bp. 1995. Magvető, 186 l.

1997

13.
VALAKI MÁS. A VÁLTOZÁS KRÓNIKÁJA. [Naplóregény] Bp. 1997. Magvető, 167 l.
ISMERTETÉS:
Mekis Péter = Szép Literatúrai Ajándék, 1997. 1-2. sz. 175–180. ― Margócsy István = Élet és Irodalom, 1997. jún. 6., 23. sz. 17. ― Angyalosi Gergely, Bán Zoltán András, Németh Gábor, Radnóti Sándor = Beszélő, 1997. jún., 6. sz. 104–108. ― Esterházy Péter = Élet és Irodalom, 1997. júl. 25., 30. sz. 3. ― Kemény István = Népszava, 1997. aug. 15., 190. sz. 9. ― Aczél János = Könyvhét, 1997. szept. 11., 1. sz. 11. ― Sükösd Mihály = Mozgó Világ, 1997. okt., 10. sz. 141–143. ― Krommer Balázs = Jelenkor, 1997. dec., 12. sz. 1256–1258. ― Kulcsár-Szabó Zoltán = Élet és Irodalom, 1998. jan. 23., 4. sz. 13.

1998

14.
A GONDOLATNYI CSEND, AMÍG A KIVÉGZŐOSZTAG ÚJRATÖLT. (Monológok és dialógok.) Bp. 1998. Magvető, 217 l.
TARTALOM:
Haza, otthon, ország. [Esszé] 9–29.; Hamburgi esszé. [Esszé] 30–59.; Táborok maradandósága. [Esszé] 60–73.; Hosszú, sötét árnyék. [Esszé] 74–84.; A holocaust, mint kultúra. [Esszé] 85–102.; „Hazai levelek”. [Esszé] 103–121.; A fölösleges értelmiségi. [Esszé] 122–137.; A látható és láthatatlan Weimar. [Esszé] 138–143.; Budapest – egy fölösleges vallomás. [Esszé] 144–154.; Az eltökélt pesszimizmus. (Víg Monika) [Int.] 157–164.; Az Auschwitzban rejlő kegyelem. (Adelbert Reif) [Int.] 165–180.; A haláltudat mint vitális erő. (Szántó T. Gábor) [Int.] 181–205.; Köszönet egy díjért. [Esszé] 207–214. [Jegyzetek: 215–217.]
ISMERTETÉS:
[Seres László] – seres – = Magyar Narancs, 1998. júl. 2., 27. sz. 39. ― Reményi József Tamás = Népszabadság, 1998. júl. 18. 167. sz. 33. ― Ágoston Zoltán = Élet és Irodalom, 1998. júl. 17., 29. sz. 15. ― Bazsányi Sándor = Holmi, 1998. dec., 12. sz. 1744–1747.

1999

15.
Gályanapló. 2. kiadás Bp. 1999. Magvető, 359 l.
ISMERTETÉS:
Horkay Hörcher Ferenc = Élet és Irodalom, 1999. nov. 5., 44. sz. 14. ― Laura = Könyvhét, 1999. nov. 18., 22. sz. 4. ― Havasréti József = Kritika, 2000. dec., 12. sz. 38–39. ― Láng Zsolt = Élet és Irodalom, 2001. febr. 9., 6. sz. 23. ― Borbély Szilárd = Élet és Irodalom, 2001. márc. 2., 9. sz. 23.
16.
Sorstalanság. (Regény.) 4. kiadás Bp. 1999. Magvető, 333 l.
ISMERTETÉS:
[Gervai András] (gervai) = Könyvhét, 1999. nov. 18. 22. sz. 4.

2000

17.
A kudarc. (Regény.) 3. kiadás Bp. 2000. Magvető, 401 l.
18.
Sorstalanság. (Regény.) 5. kiadás Bp. 2000. Magvető, 333 l.

2001

19.
AZ ANGOL LOBOGÓ. [Kisregények, elbeszélések] 2. kiadás Bp. 2001. Magvető, 308 l.
TARTALOM:
Az angol lobogó. 5–63.; Detektívtörténet. 65–168.; A nyomkereső. [Jav. változat] 169–373.; Jegyzőkönyv. 277–308.
ISMERTETÉS:
Zoltán Gábor = Élet és Irodalom, 2001. júl. 6., 27. sz. 24.
— Második, átdolgozott kiadás. Vö. 6.
20.
A SZÁMŰZÖTT NYELV. [Esszék] Bp. 2001. Magvető, 296 l.
TARTALOM:
Előszó. 5–10.; A boldogtalan 20. század. 11–44.; Táborok maradandósága. 45–59.; Hosszú, sötét árnyék. 60–71.; A Holocaust mint kultúra. 72–91.; Haza, otthon, ország. 92–111.; Budapest – egy fölösleges vallomás. 112–124.; A látható és láthatatlan Weimar. 125–131.; „Hazai levelek”. 132–152.; Budapest, Bécs, Budapest. 153–185.; A fölösleges értelmiségi. 186–202.; Hommage à Fejtő. 203–216.; Salzburgi Ünnepi Játékok. 217–222.; Vallomás egy polgárról. 223–239.; Kié Auschwitz? 240–251.; Feltámad-e?!… 252–273.; A száműzött nyelv. 274–297.
ISMERTETÉS:
Gács Anna = Élet és Irodalom, 2001. okt. 12., 41. sz. 20. ― Dancs Szabolcs = Magyar Nemzet, 2001. nov. 17., 268. sz. 33. ― Takács Ferenc = Népszabadság, 2001. nov. 17., 268. sz. 31. ― Illés Mihály = Aqua, 2001. dec. (26-27. sz.), 97. ― Sanders Iván = Élet és Irodalom, 2002. jan. 4., 1. sz. 16. ― Várnai Pál = Szombat, 2002. okt., 8. sz. 15–17.
21.
SORSTALANSÁG. Filmforgatókönyv. Bp. 2001. Magvető, 201 l.
ISMERTETÉS:
Erdődy Edit = Vigilia, 2002. szept., 9. sz. 715–716. ― [Szabó T. Anna] szta = Cinema, 2005. febr., 2. sz. 94.

2002

22.
A STOCKHOLMI BESZÉD. [Esszé] Bp. 2002. Magvető, 24 l.
ISMERTETÉS:
Marno János = Népszava, 2002. dec. 14., 291. sz. 7. ― Fűzfa Balázs = Új Könyvpiac, 2003. márc., 2. sz. 12–13.
— Elhangzott 2002. dec. 7-én a Svéd Akadémia ünnepi ülésén. (Megjelent: 2002. dec. 8.) Vászon- és papírkötésben is.
23.
Az angol lobogó. 3. kiadás Bp. 2002. Magvető, 308 l.
Az angol lobogó. 4-6. kiadás Bp. 2002-2003. Magvető, 308 l.
24.
A kudarc. (Regény.) 4. kiadás Bp. 2002. Magvető, 401 l.
A kudarc. (Regény.) 5-6. kiadás Bp. 2002-2003. Magvető, 401 l.
25.
A száműzött nyelv. [Esszék] 2. kiadás Bp. 2002. Magvető, 296 l.
A száműzött nyelv. [Esszék] 3-4. kiadás Bp. 2002-2003. Magvető, 296 l.
26.
Egy történet. Kertész Imre: Jegyzőkönyv – Esterházy Péter: Élet és irodalom. [Két elbeszélés] Bp. 2002. Magvető, 74 l. ― Ua. 10.
ISMERTETÉS:
Fűzfa Balázs = Új Könyvpiac, 2003. márc., 2. sz. 12–13.
Egy történet. Kertész Imre: Jegyzőkönyv – Esterházy Péter: Élet és irodalom. [Két elbeszélés] 2-4. kiadás Bp. 2002-2004. Magvető, 74 l.
ISMERTETÉS:
Fűzfa Balázs = Új Könyvpiac, 2003. márc., 2. sz. 12–13.
27.
Gályanapló. 3. kiadás Bp. 2002-2003. Magvető, 359 l.
Gályanapló. 4-5. kiadás Bp. 2002-2003. Magvető, 359 l.
28.
Kaddis a meg nem született gyermekért. [Regény] 3. kiadás Bp. 2002. Magvető, 167 l.
Kaddis a meg nem született gyermekért. [Regény] 4-6. kiadás Bp. 2002-2003. Magvető, 167 l.
29.
Sorstalanság. (Regény.) 6. kiadás Bp. 2002. Magvető, 333 l.
ISMERTETÉS:
Nógrádi Gábor = Népszava, 2002. okt. 26., 250. sz. 7. ― Dalos György =168 Óra, 2002. okt. 17., 42. sz. 31. ― Vári György = Élet és Irodalom, 2002. okt. 18., 42. sz. 7. ― Molnár Sára = Pannonhalmi Szemle, 2002. 4. sz. [tél] 111–135. ― Heller Ágnes = Múlt és Jövő, 2002. 4. sz. [tél] 4–13. ― Takács Géza = Beszélő, 2002. nov., 11. sz. 20–34. ― Csiki László = Képes Extra, 2002. nov., 11. sz. 10–11. ― Erős Zoltán = Színes RTV Újság, 2002. nov. 4–10., 45. sz. ― Kertész Ákos = Könyvhét, 2002. nov. 14., 22. sz. 14. ― – –: = Voilà, 2002. dec., 22. ― Ács Margit = Kortárs, 2003. jan., 1. sz. 59–63. ― Gaál Botond = Confessio, 2003. 2. sz. 116–121.
Sorstalanság. (Regény.) 7-23. kiadás Bp. 2002-2005. Magvető, 333 l.
ISMERTETÉS:
Nógrádi Gábor = Népszava, 2002. okt. 26., 250. sz. 7. ― Dalos György =168 Óra, 2002. okt. 17., 42. sz. 31. ― Vári György = Élet és Irodalom, 2002. okt. 18., 42. sz. 7. ― Molnár Sára = Pannonhalmi Szemle, 2002. 4. sz. [tél] 111–135. ― Heller Ágnes = Múlt és Jövő, 2002. 4. sz. [tél] 4–13. ― Takács Géza = Beszélő, 2002. nov., 11. sz. 20–34. ― Csiki László = Képes Extra, 2002. nov., 11. sz. 10–11. ― Erős Zoltán = Színes RTV Újság, 2002. nov. 4–10., 45. sz. ― Kertész Ákos = Könyvhét, 2002. nov. 14., 22. sz. 14. ― – –: = Voilà, 2002. dec., 22. ― Ács Margit = Kortárs, 2003. jan., 1. sz. 59–63. ― Gaál Botond = Confessio, 2003. 2. sz. 116–121.
— A 12. kiadás papírkötésben. Utánnyomások [24–29. kiadás]: uo. 2006–2011. ― 30. kiadás: uo., 2012.
30.
Valaki más. A változás krónikája. 2. kiadás Bp. 2002. Magvető, 139 l.
Valaki más. A változás krónikája. 3–5. kiadás Bp. 2002-2005. Magvető, 139 l.

2003

31.
Sorstalanság. – A kudarc. – Kaddis a meg nem született gyermekért. [Regények] Bp. 2003. Magvető, 713 l
— Bőrkötésben; közülük 500 példány számozva.
32.
Sorstalanság. Filmforgatókönyv. 2. kiadás Bp. 2003. Magvető, 201 l.
33.
FELSZÁMOLÁS. (Regény.) Bp. 2003. Magvető, 159 l.
ISMERTETÉS:
Gréczy Zsolt = Magyar Hírlap, 2003. szept. 10., 211. sz. 14. ― Petri Lukács Ádám = Népszava, 2003. szept. 10., 211. sz. 6. ― Dalos György = 168 Óra, 2003. szept. 11., 37. sz. 31. ― [Susánszky Iván] sy: = Budapesti Nap, 2003. szept. 11., 211. sz. 8. ― – – : = Magyar Nemzet, 2003. szept. 11., 212. sz. 15. ― – –: = Magyar Hírlap, 2003. szept. 11., 212. sz. 14. ― Cs. K. = Mai Nap, 2003. szept. 11., 14. ― [Varsányi Gyula] V. Gy. = Népszabadság, 2003. szept. 11., 212. sz. 12. ― Podhorányi Zsolt = Népszava, 2003. szept. 11., 212. sz. 6. ― Ölbei Lívia = Vas Népe, 2003. szept. 11., 7. ― Scherer Zsuzsa = Színes Mai Lap, 2003. szept. 11., 248. sz. 4–5. ― György Péter = Élet és Irodalom, 2003. szept. 12., 37. sz. 3–4. ― Reményi József Tamás = Népszabadság, 2003. szept. 13., 214. sz. Hétvége c. mell., 11. ― Dérczy Péter = Élet és Irodalom, 2003. szept. 19., 38. sz. 25. ― Dukay Nagy Ádám = Szépirodalmi Figyelő, 2003. 5. sz. [szept.-okt.] 82–83. ― Kálmán C. György = Beszélő, 2003. okt., 10. sz. 108–109. ― – –: = Fontos!, 2003. okt., 2. sz. 8. ― Radics Viktória = Új Könyvpiac, 2003. okt., 8. sz. 7. ― Csontos János = Magyar Nemzet, 2003. okt. 2., 15. ― Selmeczi Bea = Képes Újság, 2003. okt. 11., 30–31. ― Erős Zoltán = Színes RTV Újság, 2003. okt., 13–19., 42. sz. 60. ― Nyerges András = Könyvhét, 2003. okt. 16., 20. sz. 15. ― Goldstein Imre = Múlt és Jövő, 2003. 4. sz. [tél] 125. ― Iszlai Zoltán = Cégvezetés, 2003. nov., 11. sz. 169–170. ― Pályi András = Kritika, 2003. nov., 11. sz. 7–9. ― Keresztesi József = Magyar Narancs, 2003. nov. 20., 47. sz. 28–30. ― Pelle János = Heti Válasz, 2003. nov. 7., 45. sz. 43. ― Faragó Vilmos = Magyar Hírlap, 2003. nov. 8–9., 260. sz. 30. ― Sturm László = Magyar Szemle, 2004. 1–2. sz. [febr.] 167–175. ― Radnóti Sándor = Holmi, 2004. márc., 3. sz. 352–356. ― Kulcsár-Szabó Zoltán = Kalligram, 2004. ápr., 4. sz. 108–113. ― Menyhért Anna = Kalligram, 2004. ápr., 4. sz. 114–117. ― Selyem Zsuzsa = Látó, 2004. ápr., 4. sz. 82–99. ― Bombitz Attila = Forrás, 2004. máj., 5. sz. 104–108. ― Tatár Sándor = Forrás, 2004. máj., 5. sz. 109–125. ― Györffy Miklós = Jelenkor, 2004. máj., 5. sz. 537–542. ― Erdődy Edit = Vigilia, 2004. jún., 6. sz. 473–475. ― Tamás Dénes = Helikon [Kolozsvár], 2004. júl. 10., 13. sz. 10–12. ― Tóth Imre = Pannon Tükör, 2004. júl.-aug., 4. sz. 54–55. ― Valastyán Tamás = Debreceni Disputa, 2004. nov.-dec., 11–12. sz., 86–89.

2006

34.
K. DOSSZIÉ. [Önéletrajzi regény] Bp. 2006. Magvető, 261 l.
ISMERTETÉS:
Mézes Gergely = Magyar Hírlap, 2006. márc. 23., 69. sz. 19. ― Inotai Edit = Népszabadság, 2006. márc. 23., 69. sz. 11. ― Hamvay Péter = Népszava, 2006. márc. 25–26., 71. sz. 6. ― Varga Klára = Magyar Nemzet, 2006. márc. 28., 85. sz. 19. ― Kállai István = 168 Óra, 2006. márc. 30., 13. sz. 43–45. ― Füzi László = Könyvpiac, 2006. ápr., 4. sz. 12–13. ― Takács Ferenc = Népszabadság, 2006. ápr. 15., 89. sz. Hétvége c. mell., 11. ― Bán Zoltán András = Magyar Narancs, 2006. ápr. 20., 16. sz. 32– 34. ― Dérczy Péter = Élet és Irodalom, 2006. ápr. 21., 16. sz. 27. ― – – : = Színes RTV Újság, 2006. ápr. 24–30., 17. sz. 32. ― Heller Ágnes = Múlt és Jövő, 2006. 1. sz. [tavasz] 3–11. ― V. Bálint Éva = Kritika, 2006. máj., 5. sz. 6–7. ― Erdődy Edit = Vigilia, 2006. aug., 8. sz. 633–635. ― Valuska László = Szépirodalmi Figyelő, 2006. 5. sz. [szept.-okt.] 124–125. ― Bazsányi Sándor = Kritika, 2006. okt., 10. sz. 30. ― Selyem Zsuzsa = Élet és Irodalom, 2007. jan. 12., 2. sz. 25. ― Menyhért Anna = Alföld, 2008. febr., 2. sz. 87–91. ― – – : = Nők Lapja, 2008. márc. 12., 11. sz. 86.

2007

35.
VILÁGPOLGÁR ÉS ZARÁNDOK. (KÁIN ÉS ÁBEL.). [Novella] Bp. 2007. Magvető, 16 l.
ISMERTETÉS:
Bazsányi Sándor = Műút, 2008. 7. sz. 67–68.
— D.: 1967. [1968!] Díszkiadás a Nobel-díj odaítélésének 5. évfordulójára. Ua. 6., 46., 92.

2008

36.
EURÓPA NYOMASZTÓ ÖRÖKSÉGE. [Esszék] (Szerk., jegyzetek, mutatók: Hafner Zoltán.) Bp. 2008. Magvető, 459 l.
TARTALOM:
Budapest, Bécs, Budapest. 7–38.; Táborok maradandósága. 39–53.; Hosszú, sötét árnyék. 54–65.; A Holocaust mint kultúra. 66–84.; „Hazai levelek”. 85–104.; A látható és láthatatlan Weimar. 105–111.; A fölösleges értelmiségi. 112–128.; A boldogtalan 20. század. 131–163.; Haza, otthon, ország. 164–183.; Budapest – egy fölösleges vallomás. 184–195.; A tolerancia díja. 196–202.; Hommage à Fejtő. 203–216.; Feltámad-e?!… 217–237.; Kié Auschwitz? 238–249.; Canettit fordítani. 253–259.; A nevelő. 260–261.; Engel Tevan István képei elé. 262–263.; Itt állunk, nézegetjük egymást… 264–267.; Egy fényképhez. 268–269.; Gábor Áron kiállításához. 270–271.; Nyílt levél Schiff Andrásnak. 272–275.; Salzburgi Ünnepi Játékok. 276–281.; Köszöntő Spirónak. 282–285.; Farkas-villa. 286–288.; Ligeti-töredékek. 289–291.; Darvas Ivánra emlékezve. 292–294.; Örkény, és a túlélés kínos problémája. 295–29.; Vallomás egy polgárról. 301–317.; A száműzött nyelv. 318–340.; Az önmeghatározás szabadsága. 341–357.; Jeruzsálem, Jeruzsálem… 358–371.; Heuréka! 372–389.; Öröm és szorongás. 390–398.; Egy kiállítás képei. 399–409.; Európa nyomasztó öröksége. 410–423.; Miért Berlin? 424–432.; Jegyzetek. 435–443.; Kulcsszavak, témák mutatója. 444–450.; Névmutató. 451–459. [460]
ISMERTETÉS:
Bedecs László = Új Könyvpiac, 2008. dec., 10. sz. 8. ― Kardos András = Élet és Irodalom, 2009. febr. 27., 9. sz. 27. ― Papp Sándor Zsigmond = Népszabadság, 2009. febr. 28., 50. sz. 9. ― Földényi F. László = Magyar Narancs, 2009. márc. 5., 10. sz. Kultúra c. mell., IV–VI. ― Halmai Tamás = Vigilia, 2009. máj., 5. sz. 394–395. ― Cseke Ákos = Szépirodalmi Figyelő, 2009. 2. sz. [márc.-ápr.] 75–77. ― Ménesi Gábor = Kritika, 2009. okt., 10. sz. 5–7. ― Bányai János = Hungarológiai Közlemények [Újvidék], 2010. 3. sz. [ősz] 28–35.

2009

37.
A MEGFOGALMAZÁS KALANDJA. [Esszék, beszélgetések] (Vál. és szerk. Hafner Zoltán.) Bp. 2009. Vigilia, 139 l. /Vigilia/Esszék/
TARTALOM:
Esszémozaik. (Részletek a Táborok maradandósága, a Hosszú, sötét árnyék, A Holocaust mint kultúra, A boldogtalan 20. század, A fölösleges értelmiségi, a Haza, otthon, ország és A száműzött nyelv c. esszékből. – Összeáll.: Hafner Zoltán.) 7–27.; Az eltökélt pesszimizmus (Vig Monika) [Int.] 31–37.; „A demokrácia kultúra” (Vickó Árpád) [Int.] 38–62.; A haláltudat mint vitális erő (Szántó T. Gábor) [Int.] 63–82.; A megfogalmazás kalandja (Ferch Magda) [Int.] 83–90.; A folyamatos jelenlét prózája (Hafner Zoltán) [Int.] 91–112.; Egy kiállítás képei. 115–122.; Európa nyomasztó öröksége. 123–132.; „…hogy végre elfogadjuk, szabadok vagyunk”. [Nyil.] 133–134.; Jegyzetek. 137–139. [Ne felejtsd álmodat… – Idézet a Valaki másból. 143.]
ISMERTETÉS:
Báthori Csaba = Élet és Irodalom, 2009. dec. 4., 49. sz. 26. ― Perecz Lászó = Népszabadság, 2009. dec. 19–20., 297. sz. Hétvége c. mell., 11. ― Halmai Tamás = Nagyítás, 2010. jan. 27., 4. sz. 14. ― – –: = Figyelő, 2010. márc. 18–24., 11. sz. V. ― Krupp József = Élet és Irodalom, 2010. ápr. 16., 15. sz. 19. ― Radvánszky Anikó = Vigilia, 2010. nov., 11. sz. 879–880. ― Bányai János = Hungarológiai Közlemények [Újvidék], 2010. 3. sz. [ősz] 28–35.
38.
Az angol lobogó. [Elbeszélés] Bp. 2009. Magvető, 78 l.
ISMERTETÉS:
– – : [Hír] = Népszabadság, 2009. okt. 21., 247. sz. 10.
— A négy mű külön-külön kötetben díszdobozos kiadásban.
Detektívtörténet. [Kisregény] Bp. 2009. Magvető, 133 l.
ISMERTETÉS:
– – : [Hír] = Népszabadság, 2009. okt. 21., 247. sz. 10.
— A négy mű külön-külön kötetben díszdobozos kiadásban.
A nyomkereső. [Kisregény] Bp. 2009. Magvető, 140 l.
ISMERTETÉS:
– – : [Hír] = Népszabadság, 2009. okt. 21., 247. sz. 10.
— A négy mű külön-külön kötetben díszdobozos kiadásban.
Jegyzőkönyv. [Elbeszélés] Bp. 2009. Magvető, 43 l.
ISMERTETÉS:
– – : [Hír] = Népszabadság, 2009. okt. 21., 247. sz. 10.
— A négy mű külön-külön kötetben díszdobozos kiadásban.

2010

39.
HALDIMANN-LEVELEK. Bp. 2010. Magvető, 228 l.
ISMERTETÉS:
– –: [Hír] = Népszabadság, 2010. márc. 8., 56. sz. 17. ― Károlyi Csaba = Élet és Irodalom, 2010. márc. 19., 11. sz. 21. ― Dunajcsik Mátyás = Magyar Narancs, 2010. ápr. 1., 13. sz. 39. ― Földes Anna = Népszava, 2010. márc. 20–21., 66. sz. Szép Szó c. mell., 7. ― Mikola Gyöngyi = Műút, 2010. 19. sz. 66–68.

2011

40.
MENTÉS MÁSKÉNT. Feljegyzések 2001–2003. (Szöveggond., jegyzetek: Hafner Zoltán.) Bp. 2011. Magvető, 236 l.
ISMERTETÉS:
Murányi Gábor = HVG, 2011. okt. 8., 40. sz. 30–31. ― Selyem Zsuzsa = Élet és Irodalom, 2011. okt. 21., 42. sz. 21. ― Papp Sándor Zsigmond = Népszabadság, 2011. okt. 22., 248. sz. 14. ― Dalos György = 168 Óra, 2011. nov. 10., 45. sz. 32–33. ― Ács Pál = Magyar Narancs, 2011. nov. 10., 45. sz. 32–33. ― Zsolnai György = Szépirodalmi Figyelő, 2012. jan., 1. sz. 89–92. ― Kisantal Tamás = Jelenkor, 2012. ápr., 4. sz. 436–441. ― Bistey András = Eső, 2012. 2. sz. [nyár] 86–91. ― Schein Gábor = Műút, 2012. 32. sz. 52–58. ― Lengyel András = Holmi, 2012. nov., 11. sz. 1401–1407. ― Németh Tamás = Ars Critica 3. (2012.) 29–32. ― Sturm László = Hitel, 2013. márc., 3. sz. 100–113. ― Fleisz Katalin = Várad, 2013. 1. sz. [1. félév] 95–96.
— Változatlan utánnyomás [Második, javított kiadás!]: uo., 2011.

2012

41.
Sorstalanság. (Regény.) Bp. 2012. Magvető, 390 l.
ISMERTETÉS:
Kelen Károly = Népszabadság, 2012. nov. 2., 256. sz. Kulturális magazin (44. sz.), 3.
— Díszkiadás, a Nobel-díj 10. évfordulójára. (30. kiadás.)

2014

42.
A VÉGSŐ KOCSMA. [Naplóregény] (Szerk., szöveggond.: Hafner Zoltán.) Bp. 2014. Magvető, 395 l.
ISMERTETÉS:
Bán Zoltán András = Magyar Narancs, 2014. szept. 4., 36. sz. 28–29. ― Vári György = Népszabadság, 2014. aug. 30., 203. sz. 6. ― Angyalosi Gergely = Élet és Irodalom, 2014. okt. 3., 40. sz. 21. ― Bazsányi Sándor = Élet és Irodalom, 2014. okt. 3., 40. sz. 21. ― Heller Ágnes = Múlt és Jövő, 2014. 3. sz. [ősz] 22–24. ― Csuday Caba = Magyar Művészet, 2015. 1. sz. (márc.) 142–148. ― Bod Péter = Élet és Irodalom, 2015. márc. 13., 11. sz. 19. ― Bistey András = Eső, 2015. 1. sz. (tavasz), 86–88. ― Szűcs Teri = Jelenkor, 2015. máj., 5. sz. 606–608. ― Bakonyi István = Tiszatáj, 2015. máj., 5. sz. 116–118. ― Papp Máté = Vigilia, 2015. jún., 6. sz. 466–467. ― Czinege József = Műhely, 2016. 3. sz. 56–59. ― Modor Bálint = Credo, 2015. 2. sz. [nyár] 72–74.
— Második kiadás: uo. 2015.

2016

43.
A NÉZŐ. Feljegyzések 1991–2001. [Naplójegyzetek] (Szerk., szöveggond.: Hafner Zoltán.) Bp. 2016. Magvető, 310 l.
ISMERTETÉS:
– –: = Népszava, 2016. márc. 11., 60. sz. 5. ― Kelen Károly = Népszabadság, 2016. márc. 11., 60. sz. 11. ― Bod Péter = Tiszatáj, 2016. máj., 5. sz. 96–99. ― Kisantal Tamás = Magvető Tavaszi Katalógus, 2016. ápr. [1. sz.] 2 –3. ― Demény Péter = Élet és Irodalom, 2016. máj. 13., 19. sz. 21. ― Jánossy Lajos = Élet és Irodalom, 2016. máj. 13., 19. sz. 21. ― Sipos Balázs = Magyar Narancs, 2016. márc. 31., 13. sz. 36–37.
44.
AZ ANGOL LOBOGÓ. Hangoskönyv, a szerző előadásában. (Szerk.: Hafner Zoltán.) Bp. 2016. Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, 77 l.
TARTALOM:
Az angol lobogó. [Elb.] 7–45.; Képmelléklet. 47–56.; „Képtelen idők voltak”. Hafner Zoltán beszélgetése Kertész Imrével. [Int.] 57–77.; Jegyzet. [79.] ― A CD-melléklet adatait l. 331.
— CD-melléklettel.

2017

45.
A végső kocsma. [Naplóregény] (Szerk., szöveggond.: Hafner Zoltán.) 3. kiadás Bp. 2017. Magvető, 395 l.

2. Periodikumokban, antológiákban megjelent művek

1976

46.
Világpolgár és zarándok. [Nov.] = Élet és Irodalom, 1976. szept 18. 38. sz. 14. ― Ua. 35., 92.

1978

47.
A pad. [Nov.] = Élet és Irodalom, 1978. márc 18. 11. sz. 14–15.
— A kudarc c. regény egyik epizódja alapján. Ua. 151.

1983

48.
A kudarc. [Részlet] = Kortárs, 1983. febr. 2. sz. 210–268.
— A regény első része. L. még 366.

1985

49.
Vörös és szürke. [Nov.] = Élet és Irodalom, 1985. máj 31. 22. sz. 14.
— A kudarc c. regény egyik epizódja alapján.

1988

50.
Köves. [Regényrészlet] = Kortárs, 1988. ápr. 4. sz. 37–67.
— Részlet A kudarcból.

1989

51.
Gályanapló. [Naplójegyzetek] = Múlt és Jövő, 1989. 1. sz. [tavasz] 35–41.
— Ua. 125 (Részlet), 168. L. még 146.
52.
Kaddis a meg nem született gyermekért. I. [Regényrészlet] = Kortárs, 1989. nov. 11. sz. 9–46.
53.
Kaddis a meg nem született gyermekért. II. [Regényrészlet] = Kortárs, 1989. dec. 12. sz. 46–75.
54.
1984-em. [Naplójegyzetek] = Holmi, 1989. nov. 11. sz. 176–186.
— Részlet a Gályanaplóból. L. még 78.

1990

55.
Budapest, Bécs, Budapest. (Tizenöt bagatell.). [Esszé] = Holmi, 1990. márc. 3. sz. 312–322.
56.
Táborok maradandósága. [Esszé] = Holmi, 1990. máj. 5. sz. 471–475.
— Elhangzott 1990. febr. 22-én a Thália Stúdióban, a Koncentrációs világegyetem című ankéton.
57.
Canettit fordítani. [Esszé] = Múlt és Jövő, 1990. 2. sz. [nyár] 19–20.
— Elhangzott 1990. jún. 1-jén a budapesti Osztrák Kulturális Intézet által rendezett Canetti-szimpóziumon. Ua. 125., 336.
58.
Gályanapló. (Lapok egy író jegyzetfüzetéből [1963–1983].). [Naplójegyzetek] = Újhold-Évkönyv , Bp. 1990. 1. sz. Bp. 1990. 91–109.
59.
Nem tűröm, hogy kirekesszenek. [Nyílt levél] = Magyar Hírlap, 1990. szept 25. 4.
— A Magyar Írószövetség elnökségéhez. Ua. 126. L. még 193.
60.
A nevelő. [Eml.] = Magyar Napló, 1990. nov 1. 44. sz. 5.
— Ottlik Géza halálára. Ua. 82.
61.
Gályanapló. (Lapok egy író jegyzetfüzetéből [1987–1989].). [Naplójegyzetek] = Jelenkor, 1990. nov. 11. sz. 865–877.
62.
Az eszmélet szintjei. Gályanapló 1990. [Naplójegyzetek] = 2000, 1990. nov. 11. sz. 35–43.
— Ua. 126. (Részletek.)

1991

63.
Az angol lobogó. [Elb.] = Holmi, 1991. márc. 3. sz. 251–270.
— Ua. 80., 109–117., 119–121., 137., 165.
64.
Jegyzőkönyv. [Elb.] = 2000, 1991. jún. 6. sz. 25–32.
65.
Hazai levelek. [Esszé] = Jelenkor, 1991. jún. 6. sz. 491–497.
— Elhangzott a Szabad Európa Rádióban, 1991 áprilisában.
66.
Gályanapló-lapok (1985–86). [Naplójegyzetek] = Orpheus, 1991. 4. sz. [tél] 22–38.
67.
Hosszú, sötét árnyék. [Esszé] = 2000, 1991. dec. 12. sz. 13–15.
— Elhangzott 1991. október 23-án Budapesten, a Magyar-zsidó együttélés (1848–1991) című konferencián. Ua. 140.

1992

68.
Gályanapló 1990–1991. [Naplójegyzetek] = Holmi, 1992. febr. 2. sz. 161–172.
69.
Gályanapló – lapok egy író jegyzetfüzetéből. [Naplójegyzetek] = Magyar Lettre Internationale, 1992. tél. 4. sz. 61–69.
70.
Wittgenstein-gyakorlatok. [Naplójegyzetek] = 2000, 1992. jún. 6. sz. 57–61.
— Második rész: 76.

1993

71.
A baleset. A holocaust mint kultúra. [Esszé] = 2000, 1993. jan. 1. sz. 43–46.
— Elhangzott 1992. október 23-án a bécsi egyetem dísztermében, a Jean Améry-szimpózium alkalmából.

1994

72.
Mit tehet a radikális ész?. [Esszé] = Magyar Hírlap, 1994. febr 16. 39. sz. 7.
— Elhangzott Lengyel László Magyar alakok c. kötetének bemutatóján az Írók Könyvesboltjában, febr. 15-én.
73.
Krúdy Gyula. [Esszé] = Európai Utas, 1994. 1. sz. [tavasz] 24–25.
— A Hazai levelek harmadik része. Ua. 122.
74.
A fölösleges értelmiségi. [Esszé] = Magyar Lettre Internationale, 1994. nyár. 13. sz. 39–41.
— Elhangzott 1993 novemberében a tutzingi Evangélikus Akadémia ankétján.
75.
A látható és láthatatlan Weimar. [Esszé] = Magyar Lettre Internationale, 1994. ősz. 14. sz. 6.
76.
Wittgenstein-gyakorlatok, II. [Naplójegyzetek] = Kritika, 1994. szept. 9. sz. 41–43.
— Első rész: 70. L. még 450.
77.
Az életben maradás esélye. [Regényrészlet] = Szarajevó, Bp. 1994. 227–237.
— A Kaddisból.

1995

78.
Szent István körúti fasizmus. [Naplójegyzetek] = Respublika, 1995. 4. sz. 16.
— Részlet Az én 1984-em c. naplófeljegyzésből. L. 54.
79.
Hamburgi beszéd az évszázadról. [Esszé] = Magyar Lettre Internationale, 1995. nyár. 17. sz. 7–12.
— Elhangzott 1995 májusában a Hamburger Institut für Sozialforschung által rendezett előadássorozat keretében, a hamburgi Schauspielhausban. (Az esszé későbbi címváltozata: A boldogtalan 20. század.)
80.
Az angol lobogó. [Elb.] = Válogatott Holmi. (Antológia.), Bp. 1995. 84–113.
— Ua. 63., 109–121., 137., 165.

1996

81.
Haza, otthon, ország. [Esszé] = Beszélő, 1996. dec. 12. sz. 102–107.
— Elhangzott a müncheni Kammerspielében, a Bertelsman Buch AG által rendezett Reden über das eigene Land című előadássorozat keretében, 1996. nov. 10-én.
82.
A nevelő. [Eml.] = Ottlik. (Emlékkönyv.), Bp. 1996. 305–306.
— Ua. 60.

1997

83.
Valaki más. = 2000, 1997. jún. 6. sz. 29–32.
— Részlet az azonos című kötetből.
84.
Köszönet egy díjért. [Beszéd] = Magyar Lettre Internationale, 1997. nyár. 25. sz. 1.
— Elhangzott a Lipcsei könyvdíj „Az európai népek közötti megértésért” átvétele alkalmából, 1997. márc. 21-én. A laudációt lásd 468.
85.
Budapest – egy fölösleges vallomás. [Esszé] = Élet és Irodalom, 1997. dec 19. 51-52. sz. 25.

1998

86.
A nyomkereső. [Kisregény] = 2000, 1998. júl.-aug. 7–8. sz. 40–65.
— Javított változat. L. még 487.
87.
Kié Auschwitz?. [Esszé] = Népszabadság, 1998. nov 28. 279. sz. 28.
— Roberto Benigni Az élet szép (La vita e Bella) c. filmje kapcsán. Ua. 140. L. még 490.

1999

88.
Engel Tevan István képei elé. [Eml.] = Élet és Irodalom, 1999. júl 16. 28. sz. 18.
— Elhangzott a budapesti Osztrák Kulturális Intézetben rendezett kiállítás megnyitóján, 1999. jún. 29-én. Ua. 139.
89.
Megdöbbenés, csupa megdöbbenés. [Cikk] = Élet és Irodalom, 1999. okt 8. 40. sz. 8.
— Ua. 126.