Művek

„Pilinszky János egyike korunk legjelentősebb költőinek. Szomorú ember, szomorú költő volt. Törékeny, gyenge vállán hordta a felelősséget az emberiségért, tiltakozást minden gonoszság ellen és küzdelmet egy szeretetteli, tiszta, emberi világért. Szomorúságról szól ez a gyönyörűségesen szép meséje is. Egy ódon, titkokat sejtető házban egyszer egy kisfiú bekukkant a régi tükör mögé, és ami mögötte van, arra készteti, hogy elinduljon az ismeretlen úton. Mentében megtalálja a szomorú király birodalmát. Ez a király kárhozatra van ítélve népével együtt, mert nem voltak hajlandók fegyvert fogni, a bánatos királynak a kislánya súlyosan beteg, s csak a kisfiú mentheti meg. Elbujdosnak hát, írt keresve a betegségre, s egy szürke, különös tengerparton rátalálnak egy üvegházikóra, ahol kettesben élnek, a gyógyulást remélve… Vannak könyvek, kivételesek, ritkák, melyek könnyeket csalnak olvasóik szemébe. Ez a mese is ilyen. Megkönnyebbülten írni pedig néha éppolyan jólesik, mint önfeledten nevetni. Aki ezt a mesét elolvassa, »pilinszkyül« tanul – szeretetet, emberséget. A mesebeli kislány és kisfiú különös világát Irsa Katalin idézi elénk álomszép rajzaival.” (Részlet a kötet fülszövegéből)

„Különleges könyv Pilinszky János Karácsony című kötete […], amely igazi ajándék, és egyben társ lehet az ünnephez illő lelki feltöltődésben. Jézus Krisztus földi születésének napja, az öröm és békesség, a család és gyermekség ünnepe alkalmas furcsa-szép levél írására és különleges könyvek olvasására egyaránt, de ilyenkor számot vethetünk a tovatűnő esztendővel, mi jót vagy rosszat hozott számunkra. Karácsonykor kicsit megpihen a lélek, s újra erőre kap, csak legyen, ami táplálja a benne levő hitet.

A zöld színű, kabátzsebben is elférő könyvecske a költő karácsonyhoz kapcsolódó gondolatait tartalmazza (Hafner Zoltán szerkesztésében), melyek zöme az Új Ember című katolikus folyóiratban jelent meg. A rövidebb-hosszabb szövegek az adventi várakozásról, a karácsonyról, a hétköznapok és az ünnep viszonyáról szólnak. »Hétköznap és ünnep, kölcsönös megteremtői egymásnak. Az egyik nemcsak mértéke a másiknak, de emelője is.«”  (Gajdó Ágnes; Élet és Irodalom, 2008. december 12.)

„A szakirodalomban mára elfogadott vélekedés, hogy a költő versei és publicisztikai írásai szorosan összetartoznak, gyakran egymást értelmezik, s a versek olykor épp a cikkekben nyerik el első megfogalmazásukat. A válogatás annak a költői figyelemnek a belső alakulását és természetét követi nyomon, amelynek megértése nélkül az életmű egésze sem értelmezhető hitelesen, illetve egy idő után bizonyos művek interpretációs problémái sem pontosíthatóak meggyőzően.” (Részlet a kötet utószavából)

„A Kráter, a költő összegyűjtött és új verseinek a gyűjteménye alkalmat ad arra, hogy abban a változatlanságban, amiről a hosszú hallgatást követő Szálkák első sora vallott: »Amiként kezdtem, végig az maradtam«, mégis felfedezzük a változást. Hiszen a Trapéz és korlát megjelenésétől több, mint harminc év telt el. S ha maga az ember nem változik is, ha éhsége és szomjúsága az abszolút szabadság és szeretet iránt nem csillapodik is, harminc év alatt sokféle változatát éli meg ennek az éhségnek, szomjúságnak. Kiváltképpen, ha költő, s képzelete akár versben, akár hallgatva, az egeket ostromolja, oda akar »hazatalálni«.” (Ács Margit; Magyar Nemzet, 1976. június 1.)