Művek

„A Sziveri-kötet borítója és a címének együttes hatásával azonnal feltárul előttünk az a bizonyos sziveris, kritikus, tragikus, humoros, de sötét hangulat, ami e kiadvány egészét, ahogyan talán az egész életművet is, körüllengi. Benes József grafikája, a saját kezével szemét eltakaró ember ábrázolása, és maga a cím, az idillikus, békés, falusi hangulatra utaló műfaji meghatározás együtthatása által az ironikus felhang azonnal működésbe kezd: egy ironikusan ideális, pásztori (!), békés hangulat, amelyben nem merünk, vagy nem vagyunk képesek, szembesülni saját problémáinkkal.” (Lenkes László)

*

„Szívesen szavalta verseit. Mit »szívesen«: habozás nélkül átengedte magát az előadás szenvedélyének, ha egy megszületett költemény nyilvánosságot követelt magának! A versnek el kell hangzania, valódi közege nem a holt papír – vallotta. Barátai, ha mesélnek róla, nem mulasztják el a maguk történetét arról, ahogyan János fölpattan az asztal tetejére, s úgy szaval, delejes hatással (sokszor alkalmi) közönségére. Többek szerint még egy szerbek látogatta kocsmában is figyelemmel hallgatták. Utolsó napjaiban négy fal közé, betegágyba kényszerülve is felolvasott. A családnak, egy látogatónak, egy magnetofon szalagjának. A hang már erőtlen, de a versnek még dolga van.” (Reményi József Tamás)

„Sziveri soraiban ott feszül valami a brechti elidegenítő iróniából. Csontig nyilalló irónia. A test lépcsőzetes leépülése a világ bomlása. A hatalom nem-hatalom. A szó elveszett. A világ költészete aláaknázott. A hit csak komédiaként lehetséges. A hit kudarcra ítélt kalandunk értelmezésének tagadásaként marad meg. Felvetül a kérdés, hogyan lehetséges akkor a költészet, miként lehetséges a fennmaradás? Vajon az ellentmondásos és paradox létezés a tagadáson át marad fenn, a megsemmisülés a fennmaradás alapja? Egyfajta beszéd utáni beszédként? A megsemmisítő bizonyossággal szembeni feltételeként, melyet csak nyelvi árnyakkal lehet felülmúlni?” (Zivlak, Jovan)

„A Szabad gyakorlatok Sziveri első verseskötete. A költemények egy része az Új Symposionban jelent meg a hetvenes évek elején, néhány korai képverse, kollázsa társaságában. Ezek a korai szövegek fragmentált textusok vagy hosszúversek voltak, ám jól láthatóan a megjelenéstől magukon viselték a tematikai együttlátás és a tudatos ciklusokba rendezés kéznyomát is. A versek között felbukkanó narancs-versciklus például már egyértelműen a halmozó értelmezés, a hatványozott jelentésbővítés szükségletével születik, a Szabad gyakorlatok hosszúversei pedig helyenként megelőlegeznek egy bizonyos ritmikus tagolást, amely Sziveri lírájában később kulcsszerepet kapott. A kötet szabadversei főleg a vers alakítására, formálására való rendkívüli fogékonyság jegyében születnek.” (Lábadi Zsombor)

„Szemünk láttára vált át a játékos és derűsen élcelődő hangnemből mind keserűbb és szemlélődőbb beszédmódba. Versformái és verselése rugalmasan követik szemléleti, költői, emberi változásait. Költészete szüntelen gazdagodásról tesz bizonyságot. A szabadvers után mind következetesebben alkalmazza a kötött formákat, hangsúlyos-rímes és időmértékes változatokat, szonetteket ír, forma- és rímjátékokkal bíbelődik, látszólag spontánul költ, miközben fokozza a közöltek s a közlésre kiválasztott formák teherbírását. Megrendítő érzelmi és intellektuális tapasztalatok birtokában fogalmaz. A kilátástalanságnak is vannak szintjei és fokozatai. Az olyan művészi alkatnál, mint Sziveri, mindez nem csupán értelmi, hanem érzelmi szinten is megnyilvánul, nyomokat hagy. Versei ritka érzékenységű szeizmográfként tükrözik mindazokat a történéseket, melyek vele megesnek, s melyek egy időben nem csupán őt érintették, hanem vele együtt a hasonlóképpen gondolkodók egész táborát. E vonatkozásban válik művészete a nyolcvanas évek vajdasági irodalmának paradigmatikus megnyilvánulásává, és egyéni kudarcsorozatába sűríti mindazokat a veszélyesen romboló és széthúzó erővonalakat, melyeknek e kultúra éveken át ki volt téve.” (Thomka Beáta)