Művek

„Minden versét végigolvasva kétségtelenül megállapítható, hogy van a hét kötetet tartalmazó életműnek egy kirajzolódó íve, mely az elkomorodás, az egyre keserűbb irónia felé halad, melyet nyelvének egyre kötöttebbé és tömörebbé válása, de ugyanakkor egyre profanizálódó változása kísér. Kezdettől fogva egy erőteljes költői én jelenléte itatja át a szövegeket, sajátos, megkülönböztető világot teremtve, és talán az sem túlzó állítás, hogy ez a szuggesztív lírai én a Minden verse, s így az egész költői világ (egyik) tartalom- és formaadó princípiuma. A szuggesztív erejét szinte változatlanul megőrző megszólaló azonban egy változó, egyre idegenebbé és elfogadhatatlanabbá váló világ képeit rajzolja meg, miközben önmaga rezdüléseire kíméletlenül, lemeztelenedve reflektál, s egyre mélyebbre halad az ön- és költészetismeretben. Énjének folyamatos azonosságra törekvése a folytonos változásban az, ami versei világának sajátosságát megteremti, s nem rögzítést vagy rögzítettséget jelent, hanem ellenkezőleg: az egész életműben felvetett kérdések és problémák egyik középpontjának kisugárzását jelöli ki, s megrajzolja, szinte kivési a homo moralis alakját.” (Máthé Andrea)

„A Reményi által szerkesztett könyv elsősorban abban különbözik a korábbi gyűjteménytől, hogy nemcsak a verseskötetek anyagára támaszkodik, hanem a drámai munkákból, az esszékből, az önéletrajzi írásokból, a gyerekversekből is nyújt válogatást. Emellett Sziveri-rajzokat is láthatunk a könyv fülein és fejezeteinek elején. Emiatt mondhatjuk azt, hogy ez a munka az eddig legteljesebb változata, s így reprezentatív darabja a szerző életművének. Ám még így sem teljes. […] Reményi jelen munkája egy olyan Sziverit mutat meg, amely kevésbé lehet ismert a szélesebb olvasóközönség előtt. Nem pusztán a drámai művek vagy a gyerekversek, hanem Sziveri képzőművészeti érdeklődésének fontosabb szövegeiből is kapunk ízelítőt. Itt felmerül, hogy talán a »rövid élet titka« nem engedte meg a költőnek, hogy e területen is kiteljesedjen, holott a képzőművészeti esszék jelzik a felkészültségét, tájékozottságát.” (Orcsik Roland)

„Sziveri és irodalmi munkássága szinte minden – földrajzi, geopolitikai, etnikai, kulturális, nyelvi – szempontból bonyolult mátrixba ágyazódik: a szerző élettereként döntően a Jugoszlávia–Szerbia–Vajdaság, majd két évig Magyarország szolgált; szellemiségének hátterét a viszonylag erős nyugat-európai hatást mutató jugoszláviai, vajdasági magyar, illetve általában a magyar nyelvű irodalom hálózata adja. […] A versek keletkezésének kronológiáját követő horvát nyelvű kötetbe a szerkesztők átgondoltan és fordításérzékenyen emelték át a kiválasztott verseket. A válogatást végzők mindent megtettek azért, hogy Sziveri életművének az adott keretek közötti lehető legteljesebb keresztmetszetével szolgáljanak, olyan verseket választva ki, amelyek egyrészt familiárisak a horvát költészeti paradigmákkal, másrészt jól átvihetők horvát nyelvre.”(Medve Zoltán)

„Lírai világának kezdettől megfigyelhető s egyre fokozódó érvényű közege a »barbár táj«, a balkáni vadság. A Sziverinél előforduló barbárság azonban nemcsak a táj barbárságára értendő, hanem saját barbárságára is. Ez a fogalom nála nem minden szempontból negatív előjelű. Verseinek hangja barbár egyféleképpen, s célja szerint valami eredendőséget akar szembeállítani a burjánzó rokokóval, az ürességet hirdető cikornyával csakúgy, mint a szintén üresen kongó nemzetieskedő patetikával. Sziveri nemeslelkű barbarizmusa különválik a modern korok mindent beszennyező vandalizmusától.” (Fenyvesi Ottó)