Kertész Imre volt az első magyar író, aki átvehette az irodalmi Nobel-díjat, éppen 20 éve, 2002. december 10-én. A Svéd Királyi Akadémia rövid indoklása szerint „egy írói munkásságért, amely az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben.” Kertész Imre írói életműve azt vizsgálja, hogy lehet-e még egyénként élni és gondolkodni egy olyan korszakban, amelyben az emberek egyre teljesebben alávetették magukat a totalitárius hatalomnak.
2002. december 10-én az irodalmi kitüntetés átnyújtása előtt Torgny Lindgren író laudációban ismertette Kertész munkásságát. A magyar író életművét egy szimfóniához hasonlította, amely arról szól, hogy az egyén nem hajlandó feladni személyes akaratát, majd közvetlenül a díj átátadása előtt így fogalmazott:
„Igen Tisztelt Kertész Imre Úr! Számunkra, akik találkoztunk az ön irodalmi munkásságával, és abban a szerencsében részesültünk, hogy abban elmélyedhettünk, mindez szükségesnek és nélkülözhetetlennek tűnik, hogy megérthessük a 20. századot, amelyet még sajátunknak kell neveznünk. És mindezt annál is inkább, hogy felfogjuk a sors és a szabadság közötti azon ingadozást, amely osztályrésze volt e század kiszolgáltatott és tehetetlen emberének. […] ön egyszer a következőket írta: mindig másodrendű, félreismert és félreértett magyar író leszek, a magyar nyelv pedig mindig másodrendű, félreismert és félreértett nyelv lesz. A Svéd Akadémia szeretne a leghatározottabban tiltakozni ezen ironikus megállapítás ellen, és ugyanakkor szívből gratulálni, amikor Önt most felkérem, fogadja az irodalmi Nobel-díjat Őfelsége, a Király kezéből.”
Kertész Imre XVI. Károly Gusztáv Királytól vehette át az elismerést. A Sorstalanságot pedig aznap minden érettségiző diák megkapta svéd fordításban a skandináv országban. A regényt azóta több mint 40 nyelvre fordították le a világon.