Ma 32 éve hunyt el Sziveri János, a 20. század második felének egyik meghatározó alkotója. A költő halálának évfordulójára koszorúzással emlékezett a Kertész Imre Intézet.
A vajdasági Muzslyán született Sziveri János költő, drámaíró és szerkesztő rövid élete során műveivel és szuggesztív egyéniségével egyaránt kitűnt. Legendája mindmáig érezteti hatását. Hagyatékát a Kertész Imre Intézet gondozza. Sziveri János halálának 32. évfordulójára Foggal, körömmel című versével emlékezünk.
(Penovác Károly felvétele)
Foggal, körömmel
Túl bizonyos ponton
már mit sem ér a bonton.
Dermedten posztolunk. Angyal oson
át ismerős szobákon, vánkoson.
Alig millió éves.
Lomha, tépett tollai idén is sajognak.
Most tavasz van. Most megint tél.
Emitt hó – csikorgó csillag hull amott. Égi test.
Bágyadt pilléink lassan leragadnak.
Miként Betlehemben, úgy e földön itt.
Szívünk folyton ver s mi jajgatunk.
Leplezve jól kisded csínyeit,
árnyas helyért a szenvelgő alany, ha szem
lesütve is, buzgón tülekedni kész.
Minden kései élő előzménybe vész.
Csontom arccal fal felé teszem.
Addig is: a gőzölgő homoksárból
hajnalig kinő egy tevetábor.
Felhangzik akkor megint a kardal.
S kivont karddal
jönnek friss Heródesek!
Távolabb a táskaraj alatt néhány
makacs karácsonyi sáska.
József pedig, bár alig fiatal,
foggal-körömmel civódni akar.
Gerjed a szánalmas pária –
büszke, mint Isten volt hajdan a fáira.
S noha már alig fiatal,
és hosszabb ideje
sípol a tüdeje,
a fölöttes terv szerint sokat kell várnia,
az Úr kegyéből míg kihull Mária.
És Három Király – mint kő a vesébe –
a semmiből belép a betlehemi mesébe.
Túl a kialvatlan égen
nem hat a narkózis. Végem.
(Kelenföld, 1989 novembere)