„Kertész Imre gondolatainak van egy igazi szenvedélyes energiája és azt gondolom, ezt sikerült megragadni és átadni a nézőknek” – idézte fel a Kaddis a meg nem született gyermekért című darab próbafolyamatát Vörös Róbert rendező a tegnap esti KultúrArcban, beszélgetéssorozatunk különkiadásában. Kertész Imre születésnapján elsőként a Vígszínházban játszott darab felvételét láthatták a nézők, majd beszélgetéssel folytatódott az est Lukács Sándor színművész és Vörös Róbert dramaturg, rendező részvételével. A KultúrArc-különkiadását Ugron Zsolna, a Kertész Imre Intézet művészeti vezetője moderálta.
Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyermekért című művéből készült előadást 2019 áprilisában mutatta be a Vígszínház Vörös Róbert rendezésében, a Kertész Imre Intézet támogatásával. Nobel-díjas írónk sorait Lukács Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész tolmácsolta. Az előadás Vígszínházban rögzített felvételét Kertész Imre születésnapján, november 9-én láthatta a közönség a Kertész Imre Intézetben, majd az alkotókkal Ugron Zsolna, a Kertész Imre Intézet művészeti vezetője beszélgetett a KultúrArc különkiadásában.
„Az igazi kaland az volt benne, hogy óvatosan, finoman, lassan próbáltuk megérteni Kertész Imrének ezt a csodálatos, nagyon sűrűre szőtt varázsszőnyegét és hála Istennek volt elég időnk és nyugalmunk hozzá, hogy a szívünket és a bátorságunkat megerősítsük ehhez a lassú közelítéshez” – idézte fel a darab próbafolyamatát Vörös Róbert rendező.
De szó esett egyebek között dramaturgiai kulisszatitkokról és a kertészi gondolatok erejéről is: „Kertész Imre gondolatainak van egy igazi szenvedélyes energiája és azt gondolom, ezt sikerült megragadni és átadni a nézőknek, persze ebben segítségünkre volt, hogy a Kertész megfogalmazásában rejlő indulatok férfi indulatok, a gondolatai messzeverő parittyák és ezek mind belehúzták a nézőket abba a szenvedélyes, közös gondolkodásba, amely átszövi a regényt” – fogalmazott a rendező.
A beszélgetés visszanézhető a Kertész Imre Intézet Youtube-csatornáján.