Ma 40 éve hunyt el Arthur Koestler

Harmadik feleségével – Cynthia Jefferies-szel együtt – négy évtizeddel ezelőtt, 1983. március 3-án követett el öngyilkosságot az idős, súlyos betegségekben szenvedő, kiszolgáltatott helyzetbe került író. Az Arthur Koestler hagyatékrészeit is kezelő Kertész Imre Intézet koszorúzással emlékezett az író halálának évfordulójára.

A XX. század egyik legizgalmasabb, legérdekesebb íróegyénisége, a magyar származású Arthur Koestler (1905–1983) Budapesten született. Gyermek- és ifjúkorát Magyarországon töltötte, majd a család Bécsbe költözött. 1940-ben jelent meg Sötétség délben című regénye, amely nemzetközi sikert és ismertséget hozott számára. A mű a XX. század egyik legjelentősebb politikai regényének tekinthető, amelyben barátjánál, Orwellnél is korábban leplezte le a kommunizmus rémálmát.

A magyar származású író szerteágazó munkásságában szépprózai alkotásokon és esszéken kívül tudomány- és társadalomfilozófiai, valamint természettudományos és ismeretterjesztő művek egyaránt szerepelnek. A számos irodalmi és polgári kitüntetésben részesült alkotó, bár kezdetben elsősorban németül, később pedig kizárólag angolul írt, sohasem felejtett el magyarul, élete végéig büszke volt magyarságára. Feleségével együtt 40 éve, 1983. március 3-án hunyt el. 

„Szeretném, ha barátaim tudnák, hogy megbékélt lelkiállapotban hagyom itt őket, valamiféle szerény reménnyel a személytelen élet utáni, a tér, idő és anyag határán túli, értelmünket meghaladó létben. Ez az »óceánérzés« sokszor vigasztalt nehéz pillanatokban, és vigasztal most is, miközben e sorokat írom.” 

(Részlet Koestler búcsúleveléből, idézi: Márton László: Koestler, a lázadó)

(Fotó: Celia Goodman)