Ma 33 éve hunyt el Sziveri János, a 20. század második felének egyik meghatározó alkotója. A költő, drámaíró és szerkesztő lényeglátásával, kompromisszum nélküli életével, költészetével és szuggesztív egyéniségével egyaránt kitűnt kortársai közül.
A vajdasági Muzslyán született alkotó 1954-ben született és Budapesten 1990-ben, mindössze 36 évesen hunyt el. A költő, drámaíró, szerkesztő műveivel és szuggesztív egyéniségével egyaránt kitűnt kortársai közül, legendája mindmáig érezteti hatását. A hagyatékát őrző Kertész Imre Intézet ma koszorúzással emlékezett az Intézet Benczúr utcai székházánál, a költő szobránál.
Sziveri János: Záradék
Mint őszülő márványfejet, bont részeire az idő.
Léte létemben párázik. Egyetlen hasonlatát,
homlokom dudorait, formálja tenyerem.
Akárha lépte fagyna a gondolatba:
újra és újra visszatér.
– Mi haszna, bármit ha mondok.
Magtalanítom fegyverem és hangszerem idegeit.
A mélybe tépek, mint mikor már látni sem lehet:
fékentartva mindent, ami bent van.
Itt, a végtelent befogva.
– Bizonyosan – mint mindenki más – ha egyszer
kiválok „képzetemből”. És ha nem, mi hát e
méreteimhez idomuló mérleg? Mily értelem keltette látvány?
Örök mélységet kutató, vérző,
két súlypont között
bárhol feszülő, mélyítő korrózió.
(Portréfotó: Grencsó István)