Ma 23 éve hunyt el Petri György Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, újságíró, a XX. század utolsó harmadának egyik legjelentősebb költője. Versei nem csupán a kommunista diktatúra mibenlétéről szóló kordokumentumok, hanem annak példái is, hogy az egyéni szabadság lehetetlennek ítélt körülmények közt is megőrizhető. Petri György – egyebek között verskéziratokat, töredékeket, naplórészleteket és naplószerű feljegyzéseket tartalmazó – hagyatékrészét 2017 óta a Kertész Imre Intézet gondozza. A költő halálnak évfordulóján koszorúzással emlékeztek az Intézet munkatársai.
Petri György halálának évfordulóján egyik kedvenc versével emlékezünk, amely szerepel a Petri György különbözése című, a Kertész Imre Intézet gondozásában, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös kiadásában nemrégiben megjelent interjúkötetben.
Portréfotók: Szilágyi Lenke
Jó volna Mallarmét fordítani
Jó volna Mallarmét fordítani,
de közben folyton azon morfondírozok, hogy
én tulajdonképpen első osztályú utas akartam lenni,
nyugszékből nézni a foszló habokba,
tartozások és hozzátartozók
nélkül, ehhez képest nincs mit ennem,
és ami még rosszabb, mások etetnek
(bár ez hiú beszéd, és lehet, hogy az volna még rosszabb,
ha mások sem etetnének, így mégiscsak megvan mindenem,
mint ezeknek az ocsmány balkáni gerléknek
az udvarunkon), ezek a gondolatok azonban elvonnak
Mallarmétól, pedig nagyon jó lehet Mallarmét
fordítani egy másik életben
(oly napsütötte minden másik élet),
ahol Mallarmét fordítanak, nem ismerik
az evilági komor teleket.