Arthur Koestler 120 – Diktatúrák krónikása címmel tartott konferenciát a Kommunizmuskutató Intézet a Kertész Imre Intézettel közösen. A nemzetközi tudományos eseményen Schmidt Mária, Széchenyi-díjas történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója elmondta: Arthur Koestler munkássága és géniusza jelentős mértékben formálta az ő gondolkodását is. Hangsúlyozta, hogy intézményének nagy szerepe volt Koestler hagyatékának hazahozatalában.
Schmidt Mária köszöntőjében Koestlert „a szabadság vándorának” nevezte. Egyfajta középkori mesterlegényként tekintett rá, aki bejárta a világot, hogy tanuljon és újabb ismereteket szerezzen. Felidézte: 2003-ban az általa vezetett intézmény hozta haza Koestler hagyatékának jelentős részét – az Itaka Program keretében – Edinburgh-ból, és azóta a Kertész Imre Intézet gondozza azt. Koestler életével kapcsolatban hangsúlyozta: az író a szabadság megszállottja volt, aki életének első felében rendületlenül kereste a végső igazságot és válaszokat. Bár egy időre bedőlt az utópiáknak, végül ráébredt, hogy nem létezik egyetlen, mindenek felett álló igazság. A főigazgató kiemelte: Koestler a zsidó állam létrejöttét igazságtételnek tartotta. A kommunizmus csábítása pedig csak időlegesnek bizonyult számára, hiszen világosan látta: a cél soha nem szentesítheti az eszközt.
John O’Sullivan, a Danube Institute elnöke hangsúlyozta: a hidegháború sorsa a vasfüggöny mögött dőlt el. Koestler Sötétség délben című regénye útmutatóként szolgált a Nyugat számára, hogy megismerje a diktatúrák világát, főleg a sztálini Szovjetunióval szembeni kezdeti rokonszenv után. Koestler így a hidegháború első sztárja, celebritása lett, aki a kommunizmus morális, vallási és pszichológiai valóságát is bemutatta.
Fekete Rajmund, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója szerint Koestler egy igazi felkiáltójel volt, aki „tarkatollú madárként” alkotott: bemutatta a kommunizmus valódi arcát, embertelen működését. Kritikus és szabadelvű gondolkodó volt, sorsa szorosan összefonódott a történelemmel. Magyarországi zsidó gyökerekkel rendelkező, később Angliában élő íróként a konferencia főszereplője egy igazi „tarkatollú madár” volt: kritikus és szabadelvű, nem igazi kommunista, de nem is konzervatív – hanem szabad ember. Emlékeztetett: híres ember az, akinek keresztnevét sem kell kimondani, és ez Koestler esetében különösen igaz. Fiatalkorát értelmiségi útkeresés jellemezte. Találkozott a kommunizmussal mint a legembertelenebb diktatúrával, de 1932-ben „átszállt a XXI. század vonatára”: kiábrándította a személyesen megtapasztalt szegénység, elmaradottság és éhezés, valamint a nyugati sajtó és a telefonkapcsolat teljes hiánya.
Moszkvában depresszióval küzdött, Sevillában börtönbe került, ahol megérintette a halál szele. E tapasztalatok után újragondolta viszonyát a kommunizmushoz, amelyet kezdetben a nácizmus ellenségeként támogatott. Mindig azonosult azzal, amiben hitt, és írásaiban kételyek, érzések, találkozások tükröződnek. Műveiből világosan kiolvasható az önbecsapás lényege; könyvei akár nemzedéki önvizsgálatként is értelmezhetők.
A baloldali értelmiséget sokszor zavarba hozta. Sötétség délben című művét – amely a koncepciós pereket és a kommunizmus valódi arcát mutatta be – indexre tették a szovjetbarát diktatúrákban. A „gondolatrendőrség” fogalma is Koestlernél jelent meg először, amelyet később George Orwell átvett.
Obianuju Ekeocha orvosbiológus, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány afrikai ösztöndíjasa hozzátette: a fekete kontinens is megtapasztalta a kommunizmust, hiszen Kuba és Kína aktívan kereste a kapcsolatokat az egykori gyarmatokkal, így Angola, Etiópia és Zimbabwe is megismerte a rendszert. Hangsúlyozta: Koestler a magyaroké, de valójában az egész világé.
Baczoni Dorottya, a XX. Század Intézet igazgatója előadásában rámutatott: a politikai cionizmus elindítója Herzl Tivadar volt, akinek követői közé tartozott Koestler is. Mindkettejüknek erős magyar identitása volt. Koestler tartozni szeretett volna valahová – ezt kínálta számára egy ideig a cionizmus és a kommunizmus is. Bár járt Palesztinában, az ottani körülmények nem voltak ínyére, így nem maradt sokáig. Felháborította azonban az angol társadalom közönye a második világháború idején, különösen a zsidó népirtás kapcsán.
Körmendy Zsuzsanna újságíró Orwell és Koestler barátságáról beszélt. Mindkettőjük életét áthatották az utópiák és kiábrándulások, és mindkettőjüket meglegyintette a halál szele Spanyolországban. Bár eltérő személyiségek voltak, intellektusuk rokonsága összekapcsolta őket, és közös irodalmi munkát is terveztek.
Kerekes Gábor, a Kertész Imre Intézet tudományos munkatársa felidézte: Koestler ugyan a Sötétség délben, a Gladiátorok és a Föld söpredéke révén vált világhírűvé, de fiatalon útikönyveket írt, szerkesztett, és Németh Andorral közösen bűnügyi történeteket is alkotott.
Soltész Márton, a Kertész Imre Intézet tudományos igazgatója szerint a szabad ember tud szeretni, tud irgalmazni – és Koestler szabad volt. Ennek ellenére a hazai irodalmi kánon gyakorlatilag kiírta a magyar irodalomból. Sem az iskolákban, sem az egyetemeken nem tanították, nevét az 1980-as évek végéig sem lehetett kiejteni.
A konferencia második felében kerekasztal-beszélgetés zajlott. Bayer Zsolt publicista kijelentette: Koestler Sötétség délben című művét kötelező olvasmánnyá kellene tenni a magyar iskolákban, mert a kommunizmus elleni egyik legerőteljesebb vádirat. Hozzátette: Koestler mellett Sinka Istvánt és Márai Sándort is több évtizedre elveszítette a magyar közönség, itt az idő, hogy visszataláljunk hozzájuk.
Balogh Gábor, a Terror Háza Múzeum vezető történésze szerint Arthur Koestler a felejtés elleni legnagyobb harcos volt, akit az Osztrák–Magyar Monarchiában nevelkedett.
Szalai Zoltán, a Mathias Corvinus Collegium főigazgatója kiemelte: a konferencia egyik fő üzenete, hogy fedezzük fel a magyar Koestlert, azt az írót, aki anyanyelvi szinten beszélt és gondolkodott magyarul. Emlékeznünk kell rá. Meglátása szerint, ha ma élne, főművének címe nem Sötétség délben, hanem Sötétség egész nap lenne.
Tibor Fischer, az MCC Irodalmi Műhelyének vezetője hozzátette: Koestlernek biztos helye van a brit irodalmi életben, tudományos és pszichológiai írásai időtállónak bizonyultak.
Zárásként Fekete Rajmund hangsúlyozta: Arthur Koestler „sűrű ember”, sűrű személyiség volt, aki halála után több mint negyven évvel is jelen van a világban – gondolatai az Egyesült Államoktól Németországon át Magyarországig mindenütt fellelhetők.
Az esemény házigazdája Szabó László, kommunikációs szakember volt.