Válogatáslemez jelent meg Sziveri János költő megzenésített verseiből

A Sziveri30 pályázat kiemelkedő pályaműveiből készült az a Kertész Imre Intézet kiadásában megjelent válogatáslemez, amely 2021. április 16-tól érhető el digitális terjesztésben. A 15 dalt bemutató lemezen hallhatóak a Sziveri30 pályázat nyertes művei is, amelyek klippremierjeit a napokban láthatta a közönség a Kertész Imre Intézet közösségi oldalain.

A Sziveri-hagyatékot gondozó Kertész Imre Intézet 2020 őszén hirdetett zenei pályázatot a fiatalon elhunyt költő műveinek feldolgozására, valamint A szélherceg című új válogatáskötetének megismertetésére.

A pályázat nagy sikerrel zárult, csaknem száz pályamű érkezett szinte minden zenei műfajból a komolyzenétől kezdve a kísérleti elektronikán és hiphopon keresztül a sanzonok világáig. Az első három helyezett pénzdíjat, könyvcsomagot és egy videóklip forgatást nyert. Ennek munkálatai nemrégiben fejeződtek be a Kertész Imre Intézetben, így a napokban három egyedi hangvételű dal premierjét láthatta a közönség Veres Tilda Panna – Tildæ, Bogdán Norbert Lano valamint Halász Máté és a BLCKFSH Project tolmácsolásában.

Sziveri János műveinek népszerűsítése azonban itt még nem ér véget, hiszen 2021. április 16-tól elérhető digitális terjesztésben a helyezést nem szerzett, de kiemelkedő pályaműveket bemutató válogatáslemez a Kertész Imre Intézet kiadásában. A dalokat műfaji sokszínűség jellemzi, közös nevezőjük, hogy hangszerelésükkel erősítik a versek eredeti zeneiségét, ritmusát és mondanivalóját.

A válogatáslemez egyebek között az alábbi linken érhető el:

https://open.spotify.com/album/4s3oFcMPzeVvhlageEeJT2?si=TH3xvoO-QWi1Mc3S7lNZrg

 

Tracklista:

Tildæ - Álom

Bogdán Norbert Lano - Séta a bronzerdőben

BLCKFSH Project - A beválasztott

Bakos Árpád - Foggal, körömmel

Bonyár Judit - A Szervező testet ölt

Boross Tamás - Memóriajáték J.A.-val

Cutlerz - Új ismeretlenek

Exer Stevo - Traktoros vers

Hold Utca - Bronzerdő

Home Thanks - Próféciák

Horváth György és Simon Edina - Bábeli elágazás

Lost Boys of Kemenesalja - Alig valami

NorAcoustic - Gubanc

Szerda Árpád - Tök, élet, len

30fok árnyékban - Bábel

 

Sziveri János a 20. század második felének egyik meghatározó alkotója 1954-ben született és 1990-ben, mindössze 36 évesen hunyt el. A vajdasági Muzslyán született költő, drámaíró, szerkesztő rövid élete során műveivel és szuggesztív egyéniségével egyaránt kitűnt, és legendája mindmáig érezteti hatását. Hagyatékát a Kertész Imre Intézet gondozza.  A szélherceg című verseskötete 2020 szeptemberében jelent meg. Kiadó: Kertész Imre Intézet/Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány.