SZIVERI JÁNOS PÁLYÁZAT 2020

 

A KERTÉSZ IMRE INTÉZET NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA ZENÉSZEK SZÁMÁRA

-SZIVERI JÁNOS HALÁLÁNAK 30-IK ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL-

 

 

A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány által fenntartott Kertész Imre Intézet Sziveri János halálának 30. évfordulója alkalmából nyílt pályázatot hirdet zenészek számára, melynek célja Sziveri életművének, szellemi örökségének ápolása, illetve kortárs megfogalmazásban való bemutatása és ezáltali népszerűsítése.

 

A pályázat célja:

A költő egyedi élettörténete, személyisége és művei által inspirált új alkotások létrehozása. A zene területén alkotó művészek (zenészek, zeneszerzők) megszólítása, az általuk létrehozott pályaművekből, műalkotásokból egy zenei kiadvány megvalósítása. Továbbá az első három zsűri által legjobbnak talált alkotás pályázóinak díjazása.

 

A pályázat témája:

Pályázni lehet új, korábban még nem nyilvánosságra hozott

  • zenei alkotásokkal (Sziveri János költészetének inspirációjára írt dalok vagy parafrázisok)
  • megzenésített versekkel;
  • zeneművekkel, melyekben valamilyen formában (felolvasva, énekelve) hallható Sziveri János- vers, vagy annak legalább egy 2 soros részlete

 

Pályázók köre:

A könnyű- és komolyzene bármely stílusában, illetve a jazz, vagy népzene területén tevékenykedő, elsősorban a hivatásos előadóművészet területén dolgozó, 18. életévüket betöltött magyar állampolgárok.

A pályázat kötelező elemei:

A pályázatokat a palyazat@kerteszintezet.hu címre várjuk az alábbi mellékletekkel:

  1. A pályázó produkció szakmai önéletrajza maximum 1500 karakterben, amely az alábbi adatokat tartalmazza: a pályázó neve, születési hely és idő, állandó/levelezési cím, e-mail cím, telefonszám, illetve a beadott pályamunka címe.
  2. A pályamű(vek) bemutatása maximum 2000 karakter terjedelemben, amely tartalmazza a pályamű(vek) műfaját, rövid leírását.
  3. Az elkészült pályamű(vek) (maximum 2 MB méretben). Amennyiben a pályamű meghaladná a 2 MB méretet, akkor ne emailhez tartozó csatolmányként, hanem online fájlküldő rendszer (WeTransfer, Mammutmail, Drive, Box.com stb.) segítségével küldjék el, feltüntetve a küldeményben is a pályázó nevét, valamint a pályamű címét. Ez esetben jelezzék a pályázatukban, hogy a pályamű fájlmegosztó rendszerrel fog a pályázat 3. mellékleteként érkezni.

Kérjük, az email tárgyában az alábbiak szerepeljenek: SZIVERI30 Alkotó neve (pl. SZIVERI30 Pályázó Anna). A beérkező pályázatokat egy darab e-mailben várjuk az összes melléklettel együtt. A legnagyobb elküldhető állományméret üzenetenként: 5 MB.

 

A pályázat beadási határideje:

2020. december 15.

 

A pályázat elbírálása:

A beérkezett pályaműveket a Kertész Imre Intézet által felkért, szakértő zsűri értékeli. A legjobb pályaműveket a Kertész Imre Intézet Sziveri 30 címmel egy zenei kiadvány formájában megjelentetheti, amely felhasználáshoz a pályázó a pályázat benyújtásával feltétel nélkül és visszavonhatatlanul hozzájárul. A döntésről a pályázók írásbeli értesítést kapnak az általuk megadott e-mail címre.

A pályázat elismerései:

 

I. helyezett

  • 600.000 Ft
  • Könyvcsomag
  • Videóanyag készítése a nyertes pályaműhöz, melyhez stábot és helyszínt a Kertész Imre Intézet biztosít

 

II. helyezett előadóművészeti kategóriában:

  • 300.000 Ft
  • Könyvcsomag
  • Videóanyag készítése a nyertes pályaműhöz, melyhez stábot és helyszínt a Kertész Imre Intézet biztosít

 

III. helyezett alkotóművészeti kategóriában:

  • 150.000 Ft
  • Könyvcsomag
  • Videóanyag készítése a nyertes pályaműhöz, melyhez stábot és helyszínt a Kertész Imre Intézet biztosít

 

A zsűri fenntartja a jogot további elismerések odaítélésére a beérkezett pályamunkák kvalitásának és eredetiségének tekintetében.