Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyermekért című műve alapján készült az a kivételes produkció, amelyet a Nobel-díjas író születésnapján, 2024. november 9-én láthatott először a közönség a budapesti Kertész Imre Intézetben, majd az előadás országjáró körútra indult. A magyar holokauszt 80. évfordulója alkalmából létrejött, az irodalom és a zene rendhagyó összeolvadásával megalkotott, ingyenesen megtekinthető előadás egyszerre tiszteleg a haláltáborok áldozatainak emléke előtt és idézi fel a túlélők szenvedéseit. Az előadásról készült werkfilmünk már megtekinthető a Kertész Imre Intézet Youtube-csatornáján.

Az előadás szövegkönyvét Ugron Zsolna József Attila-díjas író, a Kertész Imre Intézet művészeti igazgatója dramatizálta, Kertész Imre eredeti műve alapján. A produkcióban elhangzó komolyzenei művek részleteit Kelemen Barnabás, Kokas Katalin, Eredics Dávid, Eredics Salamon és Lukács Miklós állították össze és adják elő. A prózai szövegek Kelemen Hanna és Szabó Sebestyén László́ előadásában hallhatóak. A másfél órás produkció a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány (KKETTK Alapítvány) felkérésére a Fesztivál Akadémia Budapest és a Kertész Imre Intézet együttműködésében valósul meg. A színpadi mű ötletét Schmidt Mária történészprofesszor, a KKETTK Alapítvány főigazgatója adta. Az előadásról készült werkfilmünk már megtekinthető a Kertész Imre Intézet Youtube-csatornáján: