Kilenc könnyűzenei versfeldolgozás, Petőfi Sándor forradalmi lelkülete, a szabadság és a szerelem mindent elsöprő ereje, valamint a költő alakja is megelevenedik abban a koncertszínházi előadásban, amely ebben az évben, közkívánatra, újra országjáró körútra indult. Idén elsőként a felvidéki Gútán láthatta a közönség a „Petőfi Zenei Díj – Az év zenei eseménye” díjat elnyert produkciót. Március 5-én pedig 13:00 órától és 15:00 órától pedig a Győri Nemzeti Színházban vendégszerepel az ingyenes előadás.
A látványos koncertszínházi produkcióban Szendrey Júlia szerepében Bánovits Vivianne-t láthatja a közönség, Petőfi Sándort Zámbori Soma alakítja majd.
Az előadás narrátora Szabó Sebestyén László lesz.
Fellép Dánielfy Gergely, Paulina, Lakatos Mónika és Rostás Mihály Mazsi a Romengoból, Ember Márk, a The Biebers, valamint Trap kapitány és a Tha Shudras.
A bemutató előtt dr. Pergel Elza alpolgármester mond köszöntőt.