Sopronban, a GYIK Rendezvényközpontban (9400 Sopron, Ady Endre út 10.) lesz látható március 22-én, pénteken, 13 órakor az országszerte hatalmas népszerűségnek örvendő Szabadság, szerelem – Petőfi 200 című koncertszínházi produkció. A nagysikerű, látványos koncertszínházi produkció tavalyi, kilenc állomásos országjárása után idén újra útnak indult. Elsőként a felvidéki Gútán, majd Győrben és Szekszárdon láthatta a közönség az előadást.

Kilenc könnyűzenei versfeldolgozás; Petőfi Sándor forradalmi lelkülete, a szabadság és a szerelem mindent elsöprő ereje és a költő alakja is megelevenedik abban a sodró lendületű, modern koncertszínházi előadásban, amelynek gerincét a költő versei adják. Ezek közül kilencet – a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány (KKETTKA) felkérésére – népszerű könnyűzenei előadók dolgoztak fel, a saját stílusukhoz illeszkedően.

Az év zenei eseménye” díjat elnyert előadásban kilenc könnyűzenei Petőfi-versfeldolgozás látható és hallható. Az ingyenes előadáson Szendrey Júliát Katona Kinga alakítja, Petőfi Sándor szerepében Berettyán Nándor lép színpadra, a narrátor Szabó Sebestyén László lesz. Fellép a Romengo, Paulina, Trap kapitány és Tha Shudras, Ember Márk, valamint a The Biebers.

A darabot táncos betétek is színesítik Bíró Márton, Lázár Anna Dóra, Popovics Márk és Pálinkó Johanna előadásában.