Idén lenne 70 éves Sziveri János a XX. század második felének egyik meghatározó alkotója. A tragikusan fiatalon elhunyt vajdasági költő, drámaíró, szerkesztő, műveivel és szuggesztív egyéniségével egyaránt kitűnt kortársai közül. Az Új Symposion egykori legendás szerkesztőjének hagyatékát 2018 óta a Kertész Imre Intézet gondozza, születésnapjára kerekasztal-beszélgetéssel emlékezünk. A költő alakját Terék Anna költővel, Zalán Tibor József Attila-díjas költő, íróval és Bencsik Krisztina irodalomtörténésszel elevenítjük fel március 27-én, 18 órától. Az esten közreműködik: Bogdán Norbert Lano, a Kertész Imre Intézet SZIVERI 30 zenei pályázatának díjazottja, valamint Ficsor Milán, a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákja.

MEGHÍVÓ

                                                                                                                                                

Tisztelettel és szeretettel meghívjuk Önt 

A nevetés szabadsága

70 éve született Sziveri János

című rendezvényünkre

 

 Időpont: 2024. március 27. (szerda) 18:00 óra

Helyszín: Kertész Imre Intézet, 1068 Budapest, Benczúr utca 46.

 

Terék Anna

Sziveri János-díjas költővel

 

Zalán Tibor

József Attila-díjas költő, íróval és

 

Bencsik Krisztina

irodalomtörténésszel beszélget

 

Őri-Kovács Anna

az est moderátora

 

 

Közreműködik

Bogdán Norbert Lano

a Kertész Imre Intézet SZIVERI 30 zenei pályázatának díjazottja

 

Ficsor Milán

a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákja

 

 

Regisztráció

 

 

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációköteles!

Kapunyitás: a rendezvény kezdete előtt 15 perccel

 

 
 

Kertész Imre Intézet

 
 

Adatkezelési tájékoztató - Leiratkozás