Új, ingyenes művészettörténeti programsorozatot indít a Kertész Imre Intézet Képírók címmel, Dr. Bellák Gábor művészettörténész, igazságügyi festményszakértő közreműködésével. A Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa februártól havonta tart előadást egy-egy olyan jelentős magyar művész alkotásáról, aki kapcsolódik a Kertész Imre Intézet által gondozott hagyatékokhoz, írókhoz. A február 14-i, Kondor Béla – Ég és föld között című előadáson Kondor Béla: Űrhajósok című alkotását tekinthetik meg az érdeklődők az Intézetben. A festményből kiindulva szó esik majd a Kondor-életműben meghatározó szerepet játszó repülésről, valamint Kondor Béla és Pilinszky János barátságáról is. Az esemény ideje alatt kiállított műtárgyat a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria bocsájtotta rendelkezésünkre.

MEGHÍVÓ

                                                                                                                                                

Tisztelettel és szeretettel meghívjuk Önt

Képírók

 című előadás-sorozatunk első estjére:

 

Kondor Béla - Ég és föld között

 

Időpont: 2024. február 14. (szerda) 18:00 óra

Helyszín: Kertész Imre Intézet, 1068 Budapest, Benczúr utca 46.

 

 

Előad

Dr. Bellák Gábor

igazságügyi festményszakértő, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa

 

Regisztráció

 

 

 

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációköteles!

Kapunyitás: a rendezvény kezdete előtt 15 perccel

 

Az esemény ideje alatt kiállított műtárgyat a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria bocsájtotta rendelkezésünkre. 

 

 

 

 

 

 

 
 

Kertész Imre Intézet

 
 

Adatkezelési tájékoztató - Leiratkozás