Az Építőipari Nívódíj elismerő oklevelében részesült a Kertész Imre Intézet épületét felújító Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány

Az Építőipari Nívódíj pályázati felhívását idén immár huszonötödik alkalommal hirdette meg az Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriuma. A bírálóbiztottság döntése szerint Intézetünk épülete a kulturális középület kategóriában nyerte el a hazai építőipar teljesítményének egyik legrangosabb elismerését. A Kertész Imre Intézetnek otthont adó épületet Szalay Tihamér építész tervei alapján, az Alapítvány főigazgatója, Schmidt Mária újíttatta fel. A munkálatok során, az értékmegőrzésen túl, a századfordulós szellemiség megőrzése és annak 21. századi továbbgondolása érvényesült.

Kertész Imre-tablókiállítás nyílt a bécsi Collegium Hungaricumban

A Szabadságról című kültéri tárlatot, amely kéziratok és fényképek mellett Kertész Imre szépprózai műveiből, naplófeljegyzéseiből és nyilatkozataiból válogat, most német nyelven is megtekinthetik az érdeklődők a bécsi Collegium Hungaricumban, 2023. február 14-ig. A Kertész Imre Intézettel együttműködésben megnyílt bécsi tárlat megnyitóján köszöntőt mondott Nagy Andor, Magyarország ausztriai nagykövete, valamint Bárány Anzelm, a bécsi Collegium Hungaricum igazgatója. A laudációt Szabó Tamás, a Kertész Imre Intézet programigazgatója tartotta.

Álmok álmodói – Lukács Sándor Kertész Imrére emlékezett

Kertész Imre, a csontig hatoló őszinteség, a szívbemarkoló tragikum mesteri megformálója. Az első magyar író, aki irodalmi Nobel-díjban részesült, amelyet 2002. december 10-én vehetett át Stockholmban. A Duna Televízió Álmok álmodói című műsorában a 20 éves évforduló előtt tisztelegve Lukács Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész emlékezett az íróra. Az összeállítás a Kertész Imre Intézetben készült.